sex hikaye

Villáminterjú Michael Hanekével

A szőnyeg alá söprés bajnokai

2004. április 29. - Horeczky Krisztina
Villáminterjú Michael Hanekével
Michael Haneke, cannes-i nagydíjas (A zongoratanárnő) osztrák filmrendező, a Francia Filmnapok szervezésében, mintegy „előfutárként”, április 21-én „egynapos” látogatásra érkezett Budapestre, ahol – túl a Farkasok ideje bemutatóján - retrospektív vetítést rendeztek munkáiból. A filmhu egy asztalhoz ültette Michael Hanekét és Mundruczó Kornélt.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

A legutóbbi években a francia trikolór színeiben alkotó művész (A zongoratanárnő, Ismeretlen kód, Farkasok ideje, és a -  Juliette Binoche és Daniel Auteuil főszereplésével – készülő, Franciaország és Algéria konfliktusát is megszólaltató Elrejtve) reggel kilenckor indult el autóval Bécsből, hogy délben sajtótájékoztatót tartson az Odeon-Lloyd moziban.

Portálunk felelős szerkesztője (név nélkül: Csejdy András) magánötletének, harci kedvének, és a több napos egyeztetésnek hála, Mundruczó Kornéllal nagy örömmel vettük, hogy az alkotó – „Csak nekünk!”, „Csak most!” – egy órás, exkluzív interjút ad számunkra. (A szervezők Michael Haneke lelkesedéséről több alkalommal biztosítottak minket.)

A találkozás napján, délután háromnegyed négykor, a Le Meridien halljában várakozva „jött” a hír: „csúszás”’ miatt csupán fél óra áll rendelkezésünkre.
Miután alkalmazkodtunk a megváltozott játékszabályokhoz, a beszélgetés tizedik percében – interjúkészítés közben – fülembe súgták: az alkotónak - lévén leesett az eső - azonnal indulnia kell a reptérre.

Az alábbiakban Michael Hanekével készített, kb. negyedórás villáminterjúnkat olvashatják. (Az alkotóval e-mailen fölvettük a kapcsolatot, hogy – amennyiben Haneke úr nyitott erre - az interjú befejeződjék.)

Mundruczó Kornél:Kicsit vicces a helyzet, hogy itt kerekasztal-beszélgetést tartunk… Amikor két napja megtudtam, hogy interjút készítek Önnel, arra gondoltam, mekkora hatással volt rám az a retrospektív sorozat, amit három éve kaptam el a Körúton. Azon gondolkoztam, milyen érdekes, hogy mind az Ön filmművészete, mind pedig - a leginkább Schiele, Bernhard nevével fémjelezhető osztrák hagyomány – valóságos Mátrix-élményt okozott számomra. Kicserélte a gondolkodásom bizonyos részeit.

Michael Haneke: Igazán?! Ez nagyon megtisztelő!

M.K.:Valóban így gondolom. Nem „nyalakodni” szeretnék. (nevetés) Mennyire érzi a „közösséget” ezzel az osztrák hagyománnyal, elhelyezi-e magát ebben a sorban, avagy – szuverén alkotóként - teljesen leválasztja magát erről?

M.H.: Nyilván hat az emberre az a környezet, amelyben felnő. Rám is hatott. Bernhard nemrégiben halt meg (1989-ben – H.K.), Schiele sem olyan régen. Arról lehet szó, hogy egyforma dolgok érintettek meg mindnyájunkat, és ez valamennyire meghatározta a gondolkodásunkat. Éppen ma meséltem a sajtókonferencián: gyakran kérdezik tőlem, miért, hogy az osztrákok mindig ilyen sötéten látják a világot? Nem hittem hogy ez ilyen sokaknak így tűnik. Amikor belegondoltam, arra jutottam, valószínűleg azért van ez, mert mi vagyunk a szőnyeg alá söprés világbajnokai. Így azok a művészek, akik felelősséget éreznek az igazság kimondásáért, kénytelenek hangosan „beszélni”, hogy meghallják a szavukat.

M.K.:A munkáit – és ez érvényes Schiele és Bernhard esetében is -  sosem tartottam „osztrák” műveknek. A lehető legtévesebb gondolkozás az, hogy „Ez van Ausztriában”. A saját filmjeimet sem tartom „magyar”-nak.

M.H.: Ahogyan én sem az enyémeket „osztrák”-nak!

M.K.: Mégis – bár ez a legutóbbi munkájáról kicsit sem mondható el - mennyiben gondolja a filmjeit realista alkotásoknak? Illetve: pont, hogy nem azoknak?

M.H.: Nagyon realisztikusnak tartom őket, de természetesen „modellként” ábrázolom a realista dolgokat, mintegy sűrítve, a mai élethelyzetünkre adaptálva. Az ilyen jellegű „modellezésnek” az a nagy veszélye, hogy a film – és az alkotó - közhelyessé válik. Éppen ezért megpróbálom elkerülni a konkrét esetek pontos, naturalisztikus részletezését. Vigyázni kell a modell és a közhely közti határra, hogy ne váljunk közhelyessé, de ne is fulladjunk bele a naturalista részletezésbe.

M.K.: Olyasmi járt a fejemben, hogy ha filmesként a világról akarok beszélni, nagyon nehezen képezhető le a világ a létező valóság sűrítése nélkül. Azt tanultam meg Öntől, hogy igenis szabad olyan sűrűséget adni egy anyagnak, amitől az így sokkal inkább stilizált lesz – noha naturalista módon csinálom meg a tökéletes stilizációt. Rettentő távol vagyok a valóságtól, mert csak így tudok a világról beszélni. Már ha arról akarok… Ön arról szeretne? Egyfajta vízióról, világlátásról van szó a filmjeiben, avagy kritikáról? Én azt érzem, a filmjeiben nincs állítás; jelentés van.

M.H.: Ki vagyok én, hogy kritizáljam a világot?

M.K.: Pedig szeretik…

M.H.: Mert egyszerűbb.

M.K.: Sokkal.

filmhu: A Farkasok idejében először egy családon keresztül mutatja be a tragédiát, hogy így tegye a történetet személyessé. Ugyanakkor a családtagok (akik az apa meggyilkolása után hárman maradnak) egymás között, egymással nem tudják „személyesen” át- vagy megélni a katasztrófát. A kamaszkorú Béa halott édesapjának ír levelet, a kis Ben összeroppan.
 
M.H.: Egy katasztrófa idején – hiába élünk is családban – mindig egyedül marad az ember, mindig egyedül kell, hogy valahogyan dűlőre jusson. A filmemben először egy családtól (kis, közös sejt) indulok el, majd egy nagyobb közösségre, végül a tömegre nyitok. Azt hiszem, egy katasztrófa esetén ez valóban így történik, más kérdés, hogy a filmemben a tömeggel szemben ott van – mondjuk – a kisfiú története, amit mindenki úgy értelmez, ahogyan akar.
(A válaszadás közben közölték, most lesz vége az interjúnak. – H.K.)

filmhu: Gyanítom, a következő megjegyzésemmel nem okozok örömöt, mégis: az eddigi filmjeivel ellentétben, ebben a munkában fölfedeztem a gyöngédséget, a törődést, az egymással szembeni figyelmet. A film eleji gyilkosság kivételével kicsikét kilépett a megszokott szenvtelenségéből.

M.H.: Miért gondolja, hogy ezzel a megjegyzésével feldühít?

filmhu: Mert úgy hittem, olyasmit közlök, amely a szándékaival ellentétes. Például mert szeret „elidegeníteni”. Most pedig egy újfajta rendezői attitűdöt véltem fölfedezni.

M.H.: Most a többi filmemmel szemben igazságtalan. Úgy hiszem, mindegyik filmemben vannak gyengéd pillanatok. Legalábbis: mindenképp megvan a próbálkozás a gyengédségre – más kérdés, ha ez néha nem sikerült, vagy nem „sült el” jól. De valóban: ebben a filmben talán egy kicsivel több van belőle.

(Köszönet Merényi Anna (dramaturg, műfordító) tolmácsolásáért, aki kizárólag e beszélgetés – különösen: Mundruczó Kornél – kedvéért vállalta, hogy a sajtókonferencia után az újságírók, Michael Haneke és a Francia Filmnapok segítségére lesz.)






nka emblema 2012