Vörösek és kékek
EB-spotting 1.
Nem Albionban, de eddig itt a napszítta Portugáliában legszebb a pálya zöld gyepe. Itt Portóban volt legérdekesebb a nyitó ünnepély: ízléses, nagyszabású, Vasco de Gamásan világfelfedező: holmi hatalmas játékhajóval a pálya kék tengerén. Kék: ez a szín amúgy is a leggyakoribb most az EB-döntő csapatainál. E nagy kékkel csak a harsány vörös veszi fel a színversenyt (pedig a „vörös ördögök”, a belgák idén be sem jutottak). A valaha tiszta vörösben játszó angoloknak mára első számú dressze a fehér-sötétkék. A CCCP nevű egykor híres csapat pedig tíz éve már nem vörösben, de fehér-kékben pompázik (az érzékeny fülű néző viszont hökkenten hallja, hogy Oroszország himnusza az a bizonyos 1936-ban, Sztálin közreműködésével kreált szovjet, más szöveggel...).
A látvány kifogástalan, és mintha a levegő is frissebb volna így a tévén keresztül – az új stadionok pedig szemet gyönyörködtető építészeti remeklések – ez az ország megérdemelte a rendezvényt. Még kínos röhejt sem tudok magamból kicsiholni arra a rég elfeledett emlékre, hogy Magyarország is indult a 2004-es EB-ért, és akkor sokan komolyan gondolták (ma már senki).
„Lila nadrág, fehér zokni – vereséget meg kell szokni” – szurkolói kórus zúgta vagy negyven éve. Barátom erre ezt rögtönözte ott a stadionban: „Piros a dressz, a nadrág kék – most már csak focizni kék”. Úgy látszik, a futball csak színesen elképzelhető, hiába örökké fekete-fehér a régi magyar aranycsapat minden meglevő meccse.
... Most már csak focizni kék. A Pál utcai fiúk zászlajának színét viselő (még a végső győzelemre is esélyesnek mondott) portugáloknak ez elsőre nem sikerült: fáradt, kiégett világsztárjainak arcáról minden közelképen iszonyú élet- és játékszenvedés sugárzik. Új csillaguk, a honosított brazil Deco gyerekképű ugyan, mint egy mediterránra festett Nemecsek, de durcásan ő sem ért semmit, főleg a jól megérdemelt vereséget... Talán jogosan bukott el kék-fehér Oroszország is a boszorkányosan rohamozó és olykor villámgyorsan egymást is kicselező titkos esélyes (piros-kék!) Spanyolország ellen – de legalább rokonszenvesen, kulturáltan vesztettek a futball új fehérei. Változnak az idők: világbíró CCCP után egy kicsiny és rokonszenves ország... – akarom mondani csapat.
Az eddigi két napon már volt egy elképesztően rossz meccs is, a Svájc-Horvátország: másnapra csak egy gyűrött és dúltarcú kapus, meg két őrző-védő küllemű borotvált kopasz horvát ámokfutó rémlik e rossz álomból. (Suker, Suker – gondolom - merre vagy, zseni-Suker: hát nem szörnyedsz emlékedet megcsúfoló utódaid láttán?)
Gigászok Harca: a hangzatos cím mindkét szavát írjuk nagybetűvel. Nem mindig történik meg, hogy egy várt nagy rangadó nagy játékot hoz. Most így lett: az utóbbi évek legmagasabb színvonalú, káprázatos izgalmú játékát láttuk. A fő esélyesnek tartott Fő-Kékek, a franciák soha nem látott erővel rontottak futball-Angliára. Két éve ugyanis főesélyesként pont nélkül vonulhattak haza Koreából. Ilyesmi még egyszer nem történhet meg, ez lüktetett káprázatosan gyors és technikás játékuk minden másodpercében. A világ egyik legjobb, legértelmesebb edzője, a svéd-angol Eriksson azonban mindenre felkészült: harminc év óta a legjobb angol csapatot láttuk Lisszabon gyönyörű gyepén. Gyorsabbak voltak, mint a franciák, s ha technikailag nyilván nem, csapatjátékban és erőben végig védekezve is felülkerekedtek. A 91-ik percben a sporttörténészek már nyálazták internet-ceruzájukat: Anglia ünnepelhet, buknak a Nagy Kékek! Csakhogy manapság nem 90-91, hanem 96-97 percig tart egy mérkőzés. Beckham rég játszott ilyen rokonszenves fegyelemmel: a görög drámák szabályai szerint tehát neki kell elveszíteni a megnyert meccset, Beckham tehát göröggé vált, és elvesztette. Meghajtom nem mindig rokonszenves figurája előtt kék meg bordó, meg szivárványszínű zászlómat.
... Ma este fut ki a pályára a másik Főesélyes Csapat villogóan azúrkék színben. „Kék az ég és zöld a fű, ilyen egyszerű az élet” – ez mintha egy minden futballrigmusnál butácskább egykori sanzon lett volna. Egyelőre igaza van.
(fotó: EPA)
