sex hikaye

Zacc - Fahrenheit 9/11 

Bulvár vagy dokumentum?

2004. szeptember 13. - Köllő Killa
Zacc - Fahrenheit 9/11 
„Dokumentumfilmben egy bizonyos hossz alatt nincs hiteles igazságtartalom. Ha egy valóságos igaz snittet rövidre vágsz, az el fogja veszíteni a saját jelentését, arra fogod használni, amire akarod.” Beszélgetés Fekete Ibolya és Papp Gábor Zsigmond filmrendezővel Michael Moore nagy vihart kavaró dokumentumfilmjéről.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

filmhu: Nevezhetjük e még dokumentumfilmnek a Fahrenheit 9/11-et?

Papp Gábor Zsigmond: Egy idő után rájön az ember, hogy nem dokumentumfilmet, hanem propagandafilmet lát, aminek más mércéi vannak, mint egy dokumentumfilmnek. Ismerjük a háborúellenes propaganda műfaját - olyan nagy rendezők is csináltak ilyeneket, mint például Eizenstein vagy Chaplin. Eizenstein Októbere valójában bolsevik propagandafilm, A diktátor egy háborúellenes, Hitler-ellenes propagandafilm. A Fahrenheit 9/11 pedig egy háború- és Bush-ellenes propagandafilm, amelyben a „cél szentesíti az eszközt”-elv alapján mindent bevet a rendező. Azt, hogy ez jó vagy rossz, az eredmény fogja majd minősíteni. Ha eléri a célját, és nem Bush lesz az elnök a választások után, hamarabb befejeződik az iraki háború, akkor van létjogosultsága a filmnek.

A dokumentumfilmezésben én két történészi alapelvhez tartom magam, az egyik „a harag és elfogultság nélkül”, a másik a „hallgattassék meg a másik fél is”. A Fahrenheit cseppet sem elfogulatlan, és senkit nem szólaltat meg a másik oldalról. Ilyen szempontból nem tekinthető forrásértékűnek, de biztos, hogy nagyon sokan elgondolkoznak rajta, akik megnézik.

A paliban van igazi szenvedély
Fekete Ibolya: Szerintem se dokumentumfilm, legalábbis a szónak abban a hagyományos értelmében, ahogy ezt makacsul ma is használjuk. Ez publicisztika, pamflet, plakát. Azon belül azt kell mondjam, hogy Moore nagyon szellemes és nagyon jó szeme van. Csak miközben a szakmai ügyességét, a szellemességét méltányolom, én magát ezt a dolgot nem szeretem. De nagyon ügyes például abban, ahogy az unásig ismert tévés snitteket használja. Gonosz is, hihetetlenül vitriolos és epés, amit megint csak kedvelek. Kicsit nehéz abba belehelyezkedni, hogy az amerikaiak hogyan gondolkoznak saját magukról, s ahhoz képest Moore mennyivel mond többet vagy radikálisabbat. Biztosan túl megy azon a határon, ahogyan az amerikaiak önmagukról szoktak gondolkodni. Ugyanakkor sűrűn – és kíméletlenül poénra szerkesztve - használja azokat a dramaturgiákat, amiket a tömegkultúra a televíziós műfajban kitermelt magának. Többek közt ezért sem tekinthetjük dokumentumfilmnek

filmhu: A kereskedelmi adók „oknyomozó” riportjaihoz hasonlít?

F.I.: Szerintem nem, mert nem menetközben tud meg dolgokat az anyagon keresztül, hanem ez a rendező nagyon szenvedélyes és nagyon kerekre zárt véleménye, van egy gondolatmenete, és azt illusztrálja. Még azt sem mondom, hogy alátámasztja a képekkel, pusztán illusztrálja, hovatovább arra is gyanús, hogy a mondandójához „igazítja” a képek eredeti jelentését. Ezt persze óvatosan mondom, mert nem ismertem az anyag jó részét. De ez semmi esetre sem oknyomozás. Hogy ő egyébként eredetileg végzett bizonyos kutatásokat ebben a tárgykörben, ez bizonyos. De végül felállít egy képletet, amit csak elhiszek neki, ha akarok. Az anyag semmit sem bizonyít ebből.

P.G.ZS.: Szerintem sem lehet ezt a kereskedelmi adók oknyomozásaihoz hasonlítani, mert ebben azért munka van, míg a televíziós bulváranyagok két-három nap alatt készülnek, addig a Fahrenheit 9/11 anyagát két-három évbe telt összeszedegetni. Moore elképesztő mennyiségű tv-spotot meg híradóanyagokat gyűjtött össze. Ebben több dolog is lenyűgözött engem. Egyrészt az, hogy ezeket egyáltalán sikerült megszereznie a televízióktól, annak ellenére, hogy teljesen nyilvánvalóan egyoldalú politikai célból készültek. Saját példám jut eszembe erről: amikor Göncz Árpádról csináltam két évvel ezelőtt egy portréfilmet a nyolcvanadik születésnapjára, akkor nem sikerült a magyar televíziótól megszerezni azt a snittet, ami csak nekik volt meg, azt, amikor ’92 október 23-án Göncz Árpádot a parlament előtt kifütyülik. Azért nem sikerült megszerezni, mert a Magyar Televízió akkori elnöke Mendreczky Károly nem adta ide. Mert ő az elnök és nem adja. Tehát Magyarországon nem biztos, hogy meg lehet szerezni bármilyen anyagot a tévéktől, amit az ember szeretne. Az amerikai viszonyokat jellemzi, hogy Moore meg tudta csinálni ezt a filmet, be tudta mutatni Amerikában, és most a republikánus elnökjelölő konvención ott integet a földühödött, és rá rendkívül pipás több ezer Bush-szurkoló között. Ez mégiscsak merészség.

F.I.: Úgy gondolom, hogy ott másképp működik ez. Nem vagyok ennek nagy szakértője, de hát az amerikai televíziózásnak és a politika kezelésének semmi köze ahhoz, amit mi itthon tapasztalunk, vagy amiben mi élünk. Gondolom, az, hogy egy anyagot ne adjanak oda, olyan nem merül fel, ők nem így politizálnak. Miért ne, ha kifizetik, akkor odaadják. Más kérdés, hogy a megtalált anyagokat nagyon szellemesen rakta össze. Ami kifejezetten nagyon szép volt, a film elején a fekete felszólalók a szenátusban, amikor megpróbálták a választási csalás körüli históriát tisztába tenni – az szíven ütött, ott éreztem, hogy a paliban van igazi szenvedély, nemcsak brahista – mert amúgy igazi brahistával van dolgunk. De ebben az anyagban valódi tűz süt át abból, amit érez és gondol, ott van valami személyes hitele a magatartásának.

A legnagyobb átverések műfaja 
P.G.ZS.: Számomra a legdöbbenetesebb felvétel (nagy archív-rajongó vagyok) az volt, amikor Bush ül az iskolában az olvasási gyakorlaton, bemegy egy ürge és bejelentik az elnöknek a szeptember 11-i terrortámadást, és ő ott ül még perceken keresztül. Az, hogy ez megvan és használható, az valami egészen elképesztő. A másik, ami még tetszett, amikor Moore felülemelkedik ezen a bulvárzsurnaliszta attitűdön, az szeptember 11-ének a bemutatása: nem látszik maga az esemény, hanem egy egész lírai módon legalább fél percig látjuk a füstben szálló több ezer papírt – ez nagyon oda van téve.

F.I.: És szépen vannak összerakva a megrendült arcok. Egyébként nekem is a legemlékezetesebb jelenet a Bush iskolai szereplése. Az emberben ugyanakkor él a gyanú, hogy valóban azt látja-e, amit mondanak neki, hogy lát. Mert ugye vagy azt mondták akkor ott neki, vagy nem azt mondták. De mondjuk, elhiszem. Abban se volnék biztos, hogy amikor a dossziéra rámutat egy nyíl,hogy ez az a bizonyos dosszié, mert ugye vagy az, vagy nem az. De szívesen elhiszem az iskolai snittet, mert ugye Bushnak a legnagyobb problémája, már így „filmes szemmel”, hogy nincs tekintete. Mindig tökéletesen üres szemmel néz bele a világba. Ez az egyetlen pillanat, amikor azt láttam, hogy a palinak van valami a szemében, látom, hogy valami történik a fejében. Szóval vannak jó pillanatok a filmben, de az egész mégsem megy túl azon, hogy egy dühös és tehetséges filmrendező be akar nyomni valamit az agyadba.

P.G.ZS.: Ha jól tudom az interneten van egy 59 pontból álló gyűjtemény, ahol tételesen felsorolják, hogy hol milyen hamisításokat – csúsztatásokat hajtott végre Michael Moore, de az nem szerepelt benne, hogy ez a snitt ne ott, és ne akkor történt volna. De elég sok olyan példa van arra, hogy a dokumentumfilmekben, híradófelvételekben komoly csúsztatások, csalások vannak. Klasszikus példa, hogy a második világháború alatt a Don kanyari híradófelvételeket, amelyeket aztán a mozikban bemutattak, Budaörsön vagy a Pilisben vették fel. Nyilván itt is vannak ilyen nem ott és nem akkor készült felvételek, amit aztán Michael Moore a saját koncepciója alátámasztására használ. De ezzel együtt is vannak olyan bombasztikus megjegyzései, ami ha nem is biztos, hogy igaz, vagy nem úgy igaz, azért érdemes arra, hogy felhívja rá a világ figyelmét. Például a Bush família és a Bin Laden család közös üzleti dolgai, vagy, ami mára már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Irak megtámadására szolgált ürügyek teljesen hamisak voltak, mert Iraknak nem voltak tömegpusztító fegyverei. Tehát a civilizált világot elég rendesen átverték ennek a háborúnak a kérdésében. Olyan szintű a dolog, mint amikor Amerika felfedezésekor a spanyolok leöldösték a bennszülött indiánokat, mondván, hogy elhozzák nekik a civilizációt, és közben egy gazdasági rablásról volt szó. Tehát a kérdés, hogy kell-e ezeknek a kultúráknak, hogy nyugati típusú civilizációt rájuk erőszakoljanak.

filmhu: S mitől ennyire sikeres a film?

F.I.: Hát ezt imádják az emberek. Részben a téma miatt természetesen, és részben a műfaj miatt – ha egyáltalán ez egy létező műfaj, hiszen túlmegy a besorolhatóságon. Amerikának most ez a leghúsbavágóbb kérdése, meg persze a világnak is. Egy radikális vélemény mindig hatásos, mindig sikeres, mindig érdeklődést kelt. Másrészt azt a fajta stílust, szerkesztésmódot, és hatásosságot használja, amit hülyeségek tömegével kap meg minden nap a televíziónéző, ezt a stílust fölnyomja egy összetettebb konstrukció – nevezzük gondolatnak - színvonalára, de pontosan arra a színvonalra, ahol még hajlandó követni őt a rágógumihoz szokott nézőközönség.

filmhu: Nem lehetséges, hogy a köznyelvben előbb-utóbb átalakul a dokumentumfilm fogalma? Hisz a Fahrenheit 9/11 dokumentumfilmként fut a mozikban és elképesztően sikeres, hasonlóképp a Super Size Me-hez?

Minél rövidebbre vágod, annál kevesebbet
jelent
F.I.: Ez az egyik legnagyobb problémája ennek a kornak: az elnevezéseknek rég semmi köze nincs ahhoz, hogy az illető dolog valójában micsoda. Ez a probléma bőven túl megy azon, hogy valami dokumentumfilm vagy nem dokumentumfilm. Nagyon szomorú módon áthazudódik egy csomó kategória, tehetetlenül nézzük, lassan tudomásul kell venni.

P.G.ZS.: Másfelől, pedig azért hatnak ezek a műfajok egymásra, tehát nyilván a tévés műfajok hatnak a dokumentumfilmre, és új igényeket támasztanak a nézőkkel szemben, ma már nehéz lenne nagy sikerrel olyan filmet készíteni, mint amilyen mondjuk Sára Sándornak a Pergőtüze volt. Vagy, amikor a Balczó András Kósa Ferenc Küldetés című filmjében két órán keresztül mondja a maga igazát – ez hihetetlenül erős és meggyőző, de a mai fiatal közönségnek szüksége van arra, hogy gyorsak legyenek a vágások, vagy hogy bombasztikus dolgok legyenek egy filmben, és a bevételekből meg a nézőszámból látható, hogy ez a módszer elérte a célját. Ez tehát segítheti is a műfaj formanyelvi megújulását.

F.I.: De hát épp arról van szó, hogy mi is az a cél, amit el kell érnie, mert azért itt egy nagyon lényeges különbség van, és ez nem műfaji és nem formanyelvi kérdés, hanem annak a kérdése, hogy igazat mond-e a film vagy nem. Az embernek folyamatosan rongálják azt a képességét, hogy különbséget tudjon tenni igaz és nem igaz dolgok között. Részben a média, a rengeteg nyilvánosságra kerülő, azonosíthatatlan képi és hanganyag eredményeképpen. Mármost a Fahrenheit 9/11 meg sem próbálja, nem célja, hogy megnyugtassa a nézőt saját hitelessége felől, véleményt akar közölni veled, nagy erővel és hatásos eszközökkel.

Azt mondod, a fiatalok rövid snittekben és gyors vágásokban szeretik nézni a filmeket, ezzel kapcsolatban nekem a legrégebbi vesszőparipám az, hogy dokumentumfilmben egy bizonyos hossz alatt nincs hiteles igazságtartalom. Ha egy valóságos igaz snittet rövidre vágsz, az el fogja veszíteni a saját jelentését, arra fogod használni, amire akarod. Van az a híres szarajevói snitt. Ha végignézed a 6-8 percet teljes hosszában, amikor bekanyarodik egy sebesültszállító teherautó, lövik az útkereszteződésben, és a teherautóból kiküzdi magát a két férfi, és az egyiknek lóg a lába, mert le van szakadva s a kezével hozza a lábát, és végig lövik a palit, ahogy vonszolja magát az úttesten és eltalálják a vállát, s végre beküzdi magát a fedezékbe – ha ezt mind egybe látod, akkor tudod, hogy mi az a helyzet, mit látsz, mi a történet. Ötvenszer használták fel csak az egyik vagy másik pillanatát, hogy mászik, vagy lövik, vagy eltalálják – mindig csak egy-egy pillanatot, ami semmi másról nem szól, csak arról a zsigeri izgalomról, hogy huh, valakit most lelőnek. Ez mindenfajta dokumentum anyagnál így van: minél rövidebbre vágod, annál kevesebbet jelent, és annál kevésbé lesz igaz. Ezért ezek mindig csak illusztrációk lesznek, és arra használod, amire akarod.

P.G.ZS.: De azért ez a hosszabb snittekre is igaz, egy teljes snittet is lehet úgy manipulálni, ahogy akarsz. A klasszikus példa ’56-ról: két film készült, egyik Münchenben, a másik Budapesten. Az egyik forradalomnak mutatta be ’56-ot, a másik ellenforradalomnak. A film 60-70%-ban ugyanazokból a snittekből áll, mégis teljesen ellentétes a jelentése.

F.I.: Elvben minden snitt jelentését lehet manipulálni, de hogy van az, hogy azt mégis tudtuk mintegy harminc-negyven évig, hogy mindaz, amit látunk, az nem igaz. Valahogy volt egy történelmi tapasztalata a hazugság felismerésének. Azért mondom, hogy a probléma túlmegy a filmkészítésen – lassacskán az embernek magát a valóságérzékelését sikerül szétzilálni. Azt a valóságismeretet, amihez képest mondjuk, egy film igazságtartalmát meg tudja ítélni.

P.G.ZS.: De ehhez egy háttértudás szükségeltetik. Nyilván a mozgókép műfaja az, ami a legnagyobb átveréseket tudja eszközölni, épp azért mert látod – hisz itt teljes a valóságélmény, nem véletlenül ez a leghatásosabb – ezt már a film születésekor észre vették, és az összes rezsim nagy előszeretettel használta saját céljai megvalósítására, tehát amennyire nagy a hitelesség látszata, annyira be lehet csapódni tőlük.

filmhu: De a Fahrenheit 9/11-ben folyamatosan felvetődik a kérdés, hogy vajon az, amit látok, tényleg ott és akkor történt-e?

P.G.ZS.: Az már jó, ha az ember kételkedik, mert azt jelenti, hogy van elképzelése a dolgokról. A nézők nagy többsége nem tipródik ezen, elhiszi, hogy a film mindig a valódit mutatja.

Kibeleztünk, megtapostunk, de
egyébként szeretünk
F.I.: Ismétlem, a Fahrenheit 9/11 nem akarja megütni azt a mércét, hogy hitelesnek tüntesse fel magát. Eszébe se jut, hogy ez a kérdés felmerülhet. Végigfut a lehetséges aspektusokon, de például azt a kérdést, hogy valójában Amerika önismeretében mennyire nem használták fel a kínálkozó alkalmat, ami szeptember 11. jelentett, hogy mennyire nem mentek a mélyére az egész dolognak, hogyan kavarták bele magukat a hazafias önvédelmi őrületbe: ez csak nagyon halványan van ott. Hiszen hova fut ki ez az egész történet? Oda, hogy fiaink miért haltak meg, mikor igazán semmi dolguk Irakban, hiszen csak a pénzügyi machinációk érdekében meg az olaj miatt történik ez az egész. Holott itt egy sokkal komolyabb problémáról van szó, arról a problémáról, hogy Amerika, ami mindenhol jelen van a világban, milyen viszonyban van azzal a világgal, amelynek ügyeibe önfeledten beleavatkozik. Olykor úgy, hogy halvány fogalma nincs arról, hogy mivel van dolga.

filmhu: Az, hogy a nézők közt ennyire népszerű ez a film, egy dolog, de hogy lehet, hogy Cannes-ban díjat nyert, ami egy szakmai elismerés?

F.I.: Gondolom, politikai állásfoglalás volt. De azt tudjuk, hogy soha nem tett jót filmeknek, hogyha politikai célokra kínálták fel magukat. Az, hogy politizálnak, hogy politikai vélemény van egy filmben, az egy dolog, de aki azért csinál meg egy filmet, hogy annak konkrét politikai következménye legyen,  az már gyökeresen másról szól, mint a filmkészítés. Mindenestül zseninek kell lenni ahhoz, hogy az  jó legyen: a korai szovjet filmesek, Eizenstein, Kulesov, Dovzsenko mind propagandafilmeket készítettek, csak zseniálisak, korszakosak voltak ezek a filmek – gyönyörűen voltak megcsinálva. A Fahrenheit viszont nincs gyönyörűen megcsinálva.

P.G.ZS.: Az a rendszer, ami miatt készültek ezek a filmek, időközben szétporladt, a film azonban megmaradt.

F.I.: A magatartás hiteles volt, amivel készültek a filmek. Valami olyan politikai-eszmei tartalmat próbáltak közölni, amiben akkor valószínűleg még mélyen hittek. Másrészt meg, mondom, a filmkészítői zsenijük érvényes.

P.G.ZS.: Hát igen, de már ez is művészetfilozófiai kérdés, hogy igaznak kell-e feltétlenül lenni annak, ami művészileg nagy teljesítmény.

F.I.: Én azt gondolom, hogy igen.

filmhu: Mennyire tisztességes szakmailag a Fahrenheit 9/11?

F.I.: Ez nem tisztességes film, hanem nagyon ügyes. Hosszú távon azonban nem működik, már a Bowling for Columbine-ra sem emlékszik senki.

filmhu: Az elnökválasztásra hatással lehet?

F.I.: Ki tudja! Nem ismerem az amerikai társadalmat annyira. Számomra megérthetetlen rugókra működik, amikor szavaz. Soha nem felejtem el azt, amikor a Times Square-en egy hatalmas kivetítőn az egyik felhőkarcoló oldalán egy óriási közeliben beszélt Clinton arról, miközben patakokban folyt róla a veríték, hogy akkor most a szájába vette, vagy nem vette a szájába. És ott álltak az emberek a Times Square-en éppen jövet a bevásárlásból, s nézték, hogy az elnök mit mond. Ez annyira abszurd, hogy nem tudok hozzászólni – túl megy a megítélhetőség határán. S utána minden ment tovább. Kibeleztünk, megtapostunk, de egyébként szeretünk. Ha ez megtörténhetett, akkor mit tudom én, hogy egy ilyen film milyen irányba dönti el a szavazás.

P.G.ZS.: Nyilván más a hatása a filmnek Amerikán kívül, mint Amerikában, mert mi azért nagyon sok mindent nem tudunk, és csak közvetett információnk van róla. Amerikán kívül Bush-ellenes hangulatot vált ki ez a film. De meglehet, hogy Amerikában visszafele sül el, mert annyira hazugnak tartják, hogy ez egyfajta részvétet kelt a kigúnyolt célponttal szemben. Annyira szoros az állás, hogy ilyen szoros állásoknál minimális dolgok is befolyásolni tudják az eseményeket. Mint ahogy szerintem 2002-ben az Orbán-ellenes pamflet hozott vagy kétszázezer szavazót a bal-liberális oldalnak, és ez el tudta dönteni a választásokat. Lehet, hogy ez a film is ilyen hatású lesz.

filmhu: Magyarországon lehetne ilyen filmet csinálni?
 

Az egyiket megerősíti, a másikat még jobban
taszítja
F.I.: Nem szeretném. Nem szeretném, ha az életünkben bármi bulvárcirkuszok előadásaként működne, noha ez történik egyébként nálunk is – nem ezen a színvonalon, hanem primitívebben, átláthatóbban, de mégis ez történik.

P.G.ZS.: Jellemző például, hogy Magyarországon minden kormány meg akarja kaparintani a köztelevíziót. S habár minden kormány megbukott az elmúlt 15 évben, mégsem tesz le róla egyik sem, hogy a televíziót a saját szócsövének tekintse.

F.I.: De nem is kell ennyire a konkrét politikai célokat tekinteni, engem sokkal jobban dühít az, ahogyan a hétköznapi véleményalkotást próbálják felszámolni. Az alap példám, akkor nagyon kijöttem a béketűrésből, amikor a népszerű úszó edzőt pedofíliával vádolták egy kislány szülei. Több dolgot nem lehetett érteni. Egy: hogy került oda a sajtó, kettő: hogy vette a sajtó a bátorságot, hogy ezzel előhozakodjon, mielőtt még a rendőrség egyáltalán megállapíthatta volna, hogy történt-e valami vagy sem. Akkor egy perc alatt felsorakozott a magyar úszósport, hogy elmondják egy reggeli műsorban, hogy ez egy remek ember, ezt nem hiszik el. És akkor hetekig arról volt szó a televízióban, hogy elhisszük, vagy nem hisszük el, és ebben kellett az embereknek állást foglalniuk. A közvéleményt legjobban úgy lehet felszámolni, ha olyan kérdésben készteted állásfoglalásra az embereket, amiről nincs ismeretük, és nincsenek abban a helyzetben, hogy megítélhessék. Az hogy egy embert meghurcolnak, az ma már legkevésbé sem számít ebben az országban. De ráadásul az ilyen műbalhék fel tudják őrölni a közvéleményt.

filmhu: De egy dokumentumfilm nézőjének sincs közvetlen tapasztalata a dologról, tehát a film alapján kell állást foglalnia.

F.I.: Igen, ez a legnagyobb veszélye a dolognak. Dokumentumfilmen hagyományosan azt értjük, hogy az ember megpróbálja kamerával valahogyan rögzíteni, feldolgozni, megismerni, értelmezni és közölni a világ valamely jelenségét vagy történetét. A dokumentumfilmnél mindig is alapkérdés volt – sokkal nyersebben, mint a játékfilmnél -, hogy tisztességgel igazat mond-e valaki. Soha senki sincs teljesen felvértezve a becsapás ellen. De az emberek nem hülyék. Egy arcon látszik hogy hiteles-e vagy nem. Nem arról van szó, hogy el tud-e hitetni valamit vagy nem, hanem hogy igaz-e az, ami belőle jön. Ezt az emberek szerencsére még észre tudják venni, úgy gondolom.

P.G.ZS.: Azt hiszem, hogy a mi szakmánknak nincs szégyenkeznivalója, még a Kádár-rendszerben sem készültek olyan filmek, amiket nagyon szégyellni kellene. Ezek a filmek sokkal kevésbé szélsőségesek vagy hamisak, mint azok, amelyek a rendszerváltás után készültek. Én azt érzem, hogyha egy magyar belpolitikai témában valaki egy ilyen filmet csinálna, mint a Fahrenheit 9/11, akkor azt a filmes szakma nem fogadná el, kiközösítené, és nagyon rossz véleménnyel lenne róla.

filmhu: Ti ehhez a témához hogyan nyúlnátok hozzá?

F.I.: Én nem nyúlnék ilyen témához.

P.G.ZS: Hát ez nehéz, de nyilván úgy, hogy mind a két felet megszólaltatva  objektivitásra törekednék. Teret engednék annak, hogy a nézők maguk alakítsák az állásfoglalásukat, ne az ismert hatásmechanizmusok alapján irányítsam, hanem legyen tere a gondolkodásnak.

F.I.: Én azt gondolom, hogy az szinte lehetetlen, illúzió hogy teret hagyjak a nézőnek, legfeljebb annyiban, hogy elfogadja-e azt, ahogyan megmutatok valamit. Hisz tudom, mit akarok mondani, hiszen a film mögött ott van egy magatartás. Soha nem vagy elfogulatlan.

P.G.ZS.: Ez igaz, de hagyhatok lehetőséget a nézőnek arra, hogy másképp értelmezze azt, amit lát, mint én.

F.I.: Közvetlen politikai szándékkal aztán pláne nem lehet úgynevezett „objektív” dokumentumfilmet csinálni.

P.G.ZS.: Persze, de ha megnézel egy snittet vagy híradóbejátszást egy politikusról, akkor az mindenkiben a saját előítéletét erősíti attól függően, hogy szereti vagy nem az adott politikust. Az egyiket megerősíti, a másikat még jobban taszítja.

F.I.: Amikor Szarajevó ostromáról levetítettünk egy rakás filmet, akkor a szarajevói alapanyagon kívül volt sok német, francia, angol dokumentumfilm is. Annak ellenére, hogy televíziósok készítették ezeket a filmeket, ahol ugye alapkövetelmény az objektivitás, az elfogulatlanság, kivétel nélkül mind rendkívül szenvedélyes és állást foglaló filmek voltak. Semmi mással csak azzal, hogy bemutattak valamit, amiről a világ nem volt hajlandó tudomást venni, és ott volt a véleményük már abban is, ahogyan letették a kamerát. Csak oda kell tenni a kamerát és már állást foglaltak politikailag, hiszen egy olyan dologról beszéltek, amit akkor megpróbált elhallgatni a teljes Nyugat.





(6) 
Hozzászólások
6-4  /  6
2004. szeptember 28. kedd, 13:33#6| torolt felhasznalo
"Dokumentumfilmben egy bizonyos hossz alatt nincs hiteles igazságtartalom. " Szerintem ez a kozhely a legnagyobb hulyesegek koze tartozik, amit erre a temara lehetett mondani, ez kb annyit mint "a cel szentesiti az eszkozt" Miert ne lenne jogos kiragadni Bushnak egy fel mondtat, hogy "A dictatorship would be a heck-a-lot easier" es bevagni a patriot act-es reszbe? Ha valakinek van egy velemenye, azt mindenfele kontextusban es korulmenyek kozt vallalnia kell. Az, hogy Moore ezt kiragadja a kontextusabol meg csak etikatlannak sem veheto, hiszen Bushnak az a velemenye, hogy o jobban boldogulnak egy diktaturaval, es ezt tartsa fenn akkor is es vallalja fel akkor is, amikor diktatorikus torvenyeket hoz, es szukiti az amerikai nep szabadsag jogait.. mi ebben az etikatlan? Szerintem aki ezt kivetni valonak talalja az kettos mercet tamogat.. aki meg kettos mercet tamogat az eleve mas milyen mercevel meri Moore munkassagat mint maset, es szart sem er a velemenye, hiszen a "mennyi? 30!" problemahoz erkeztunk. En amondo vagyok, hogy valaki ne csak akkor vallaljon egy bizonyos velemenyt, amikor az neki kedvez, hanem akkor is, amikor az ra rossz fenyt vet. Az hogy Moore hatas vadasz az teny, jol csinalja, ez az o stilusa ezen semmi kivetni valo nincsen. Az, hogy szerinted az NGC meg a discovery meg az animal planet altal nem sugarzott dokumentum filmek a normalisak kisse osszekuszal, hiszen a farenheit 9/11 sem ment le, es arra nem mondtad, hogy normalis... hm.. nemi ellentmondast es kettos mercet velek felmerni a kezdo punkos hozzaallasodban.. nem baj, azert bontakozo kezdemenyezesnek nem rossz hozzaallas, de van meg mit tanuljal. Neha hallgassal meg egy egy bush beszedet, vagy vedd eszre, hogy a republikanus mediaban hogy szerepel es meglatod ugyan olyan buta es ertetlen mint a moore filmben...
de minek magyarazok olyannak a pogacsa izerol aki azt sem tudja elkepzelni, hogy mi az a liszt?
 
Előzmény: torolt felhasznalo #5
 
2004. szeptember 23. csütörtök, 10:20#5| torolt felhasznalo
Nem szeretem Busht... Ahogy Moore sem. Mivel itt nem az a lényeg, hogy szeretjük-e avagy sem, a Farenheitet nem nevezném dokumentumfilmnek én sem. Egy ügyesen, látvényosan megcsinált propagandafilm.
A bszélgetőpartnerek dokumentumfilmek készítői. MAgyarországon biztosan van nevük... Hogy Te nem láttad ott kint filmjüket, nem lep meg. Hogy az Animal Planeten, Spectrumon, stb-n nem láttad az lepne meg mégjobban. H avalaki ott nem szerepel, számomra csak arra garancia, hogy normális filmeket csinál:)
Na de komolyra véve a szót. Itt a FArenheitről kellen vitázni. Moore beállít egy képet Bushról. Amittöbbször is látunk. Ül az asztalánál és bután nézeget,. EZt többször is bevágja a megfelleő pillanatokban. Így bármikor be lehet bizonyítani valakiről, hog yhülye. Eg ycsomó archívv felvételt felhasznál, emellé rendeli saját felvételit összekeveri. Nem igazol semmit, csak kijelent. Féligazságokat látunk, ami rosszabb, mint a hazugság. A néző érzelmeire akar hatni, és ezt manipulatívan tezsi is. Ez a dolga. Szerinte. Az a baj, hogy Ő úgy csinált a afilmet, hog yszéles jközönség megértse, felfogja. SOk emberhez eljusson. Ez önmagában még nem rossz. de amikor arról beszél Oxygene, hogy nézze meg valaki a michaelmoore.com-ot, itt megdől a teória. Az emebrek nagy része nem nézi. Eg dokumentumfilm abból áll amit a képernyőn látunk. Az fontos, ami ott rögzűl.
"Dokumentumfilmben egy bizonyos hossz alatt nincs hiteles igazságtartalom. " Ez amondat fontos. Ez olyan, mint amikor az újságban valaki leír valamit, és arról kiderűl, hogy apolitikus mondta, de a szövegösszefüggáésből kiragadva hangzik csak így. É sez nagyon veszélyes módj a tájékoztatásnak. Persze Moore előre mondta, hogy Budsh ellen készít filmet. Nincs is ezzel baj. Művészetének egyetlen célja, hogy Bush megbukjon. Ebben még egyet is értünk. De ha már filmes, akkor legyen kellő mértéktartás benne. Ami Tarantinot és Cannest illeti. Persz e Ő azt mondta, mert ez volt alegjobb film. De attól még hogy Tarantino jó filmeket rendezett, még amerikai. H aéppen Bush mellett állna, nem ad aranypálmát. Ha Bush ellen van, ad. Ezért politikai a döntáés. Egy amerikainak valószínűleg nagysúlyú probléma ez. A világnak is. Nyílvánvalóan más az attitűd. Egy európai sosem csinálna ilyen stílusban filmet, szerencsére. Moore-nak még is az alegnagyobb bűne,, hogy ezzel a szeptember 11-e utáni eseményekről való higadt, értelmes beszégetést ellehetetleníti. Ebben ugyaolyan bűnös, mint Bush.
2004. szeptember 22. szerda, 15:32#4| torolt felhasznalo
kedves Oxygene!

a beszélgetés éppen a képi információ mibenlétéről szól. Ezzel mindannyian tudunk azonosulni, mert mindannyian látunk képeket, folyton csak képeket látunk, néha ismerjük a forrásokat, néha nem, a forrásokról is hírek érkeznek, stb.

Nyilván nem véletlen, hogy két filmes beszélgetését olvashatjuk végig, ez a cikk célja, nem pedig a tények közötti oknyomozás. Hogy olvassuk a képeket? A képeket olvassuk-e ugye, vagy azt, amit mögötte már előre feltételezünk?

Ez szerintem jól rávilágít az egész problémára, mert személyes, innentől más irányba vezet, mint a te véleményed, ami szintén fontos és érdekes.

Radikalis
 
Előzmény: torolt felhasznalo #3
 

nka emblema 2012