Zacc - Harry Potter

„Egyszer csak előbújik az ördög”

Filmhu:Hogy látjátok, könyv és filmfeldolgozások milyen viszonyban állnak egymással?

Vekerdy Tamás: Természetesen a könyv az igazi. Gyermekeim számára kifejezett csalódás volt a film. Én elégedettebb voltam, örültem, hogy élőben is látom ezeket az alakokat. Észrevettem a filmek hibáit, különösen az első rész túlzott tömörítettségét, de zseniálisan dolgoztak a filmesek, nagyszerű figurákat találtak a szerepekre. A film azonban a könyvvel nem ér fel. A könyvnek sokkal több az ideje, nem kell két órába zsúfolódnia, ezért az apróságok sokkal finomabban kidolgozottak. Az ember olvasás közben pihen, megáll, fantáziál, tovább teremt.

A történet egy emberből jön.

Tóth Tamás: Nekem, mint fordítónak egyértelműen a Harry Potter stílusbravúrjai, nyelvi sokszínűsége jelentette a legnagyobb élményt. Azt szerettem benne, hogy miközben egy könyvvel foglalkozom, mégis százat fordítok, hiszen ahány szereplő, annyiféleképpen szólal meg. A filmet a könyv egyik lehetséges illusztrációjának tartom, ahogyan egy könyv többféle kiadását is több ember illusztrálhatja. Ebből a sokarcú könyvből a filmeseknek ki kellett választaniuk, hogy humoros filmet, kalandfilmet, esetleg krimit csinálnak-e, ők pedig, valószínűleg a siker érdekében, a humort feláldozták a thriller-effektus és a látvány kedvéért. Ezzel sokat veszített a történet a „varázsából”. Nekem a filmek nem tartoznak a kedvenceim közé, bár meg kell jegyezzem, hogy a sorozat fejlődő tendenciát mutat, a harmadik rész nagyságrendekkel jobb lett, mint a többi. Az első részt nagyon nyögvenyelősnek éreztem, ragaszkodtak az alkotók a történethez, ezért a film zsúfolt lett. A második rész már valamivel szellősebb volt, és a harmadik résznél éreztem először, hogy valóban egy filmszerű filmet látok, egy olyan alkotást, ami a saját eszközeivel és a saját műfajában próbálja újrateremteni a művet. Az utolsó rész már számomra is élmény volt. A Harry Potter egy hétrészes sorozat, amiből eddig három film készült el, amikor az első film kijött, a könyvsorozat még csak a negyedik résznél tartott. Ha egy rendező megfilmesít egy ilyen sokrétű könyvet, óhatatlanul ki kell hagynia belőle bizonyos dolgokat – olyanokat azonban, amik a hatodik-hetedik részben fontos motívumok lesznek, nem felejthet ki. Nem véletlen, hogy az írónő beleegyezésére minden változtatásnál szükség volt. Rowling azonban nem filmes, a filmesek kezét kötötte meg azzal, hogy mindenhez az áldását kellett kérni. Úgy tűnik, hogy a harmadik részre lazult ez a fennhatóság, és ez érezhető a sorozaton. A harmadik részben érzem azt először, hogy a látványt és a technikai eszközöket könnyedén, elegánsan, jól használják a filmesek. Röpköd a kamera, gyönyörű tájakat látunk. Az első két részben, ott ahol nehézkes párbeszédek voltak, most csak egy boldog ordítás van, ami adott esetben sokkal kifejezőbb.

Filmhu: Milyen mértékben támaszkodtál a saját fordításodra, amikor a filmet fordítottad?

T.T.: Elvárták tőlem, hogy ragaszkodjam hozzá. Kaptam egy vaskos listát, amiben valaki egy táblázatban összeírta az angol és a magyar idézeteket, ezeket lektoráltam, majd újra visszakaptam, hogy ehhez tartsam magam. Aztán a szinkronnál kiderült, hogy képtelenség a könyv szövegét felhasználni, hiszen rövidíteni, átírni kell. Ahol lehetett megtartottam a könyv szövegét, de ez a legtöbb esetben ez tökéletesen lehetetlen volt.

Filmhu: Mi inspirált tulajdonképpen arra, hogy magyarra fordítsd a Harry Pottert?

T. T.: Nem ismertem a könyvet, megbíztak a fordításával, vagyis nem én, hanem a kiadó találta meg, úgymond üzleti vállalkozásként. Amikor elolvastam az első kötetet, és lefordítottam, fogalmam sem volt arról, hogy ekkora siker lesz. Túl felnőttesnek találtam, úgy gondoltam, nem fog tetszeni a gyerekeknek az a fajta fanyar angol humor, ami megjelenik a műben. Aztán bebizonyosodott, hogy nem értek a gyerekközönség ízléséhez.

V.T.: A kiadó kétszer viszonyult zseniálisan a könyvhöz – egyszer, amikor kiadta a művet, egyszer pedig, amikor talált hozzá egy fantasztikus magyar fordítót. Döbbenetes nyelvi lelemény és teljesítmény Tamás fordítása, elképzelni is szörnyű, mi lett volna, ha a könyv egy másik fordító kezébe kerül! Sokan mondják, hogy nem is a szerző, J.K. Rowling írja a köteteket, hanem, mint az öreg Dumas-nak, neki is egy irodája van, ott gyártják az egyes részeket.  Csak az mondhatja ezt, aki nem olvasta a könyvet. A történet egy emberből jön, az angol irodalomban gyökerezik a kelta hagyományoktól Dickensig, és fantasztikus, érzelemteli humora van, érzelgősség nélkül. Minden jeles művet a sokrétűség jellemez. Nem igaz, hogy a Harry Potterben patikamérlegen vannak kimérve a fordulatok, hogy minden oldalra jusson egy. Ha itt történik valami, az az események láncolatából és a hős jelleméből fakad. Nehéz megmondani, mitől jó egy könyv. Bulgakov A Mester és Margarita című regényében a Sátán testet ölt, és én elhiszem: igen ez így van! Mások sokkal kevésbé elképzelhetetlenebb dolgokról írnak, amire meg azt mondom: hülyeség, nem hiszem el.

Megragadhatatlan, mi adja egy könyv hitelét. A szavak csak megjelenítenek valamit, a valóság, ami hat rám, a szavak mögött van. Hogy honnan jött fel ez az írónőből, kiagyalta-e vagy mint a pszichológusok mondják, a mű autonóm komplexusként létrehozta önmagát, és csak használta a szerzőt, hogy kifejezésre jusson, más kérdés. Rowling egyébként valami hasonlót ír – ült a vonaton, és kipattant az agyából a hét kötet. Pont mint Mozartnál, akinek egy pillanat alatt született a Jupiter-szimfóniája, csak amíg leírta, az tartott hosszú ideig.

Filmhu: Újraírta a Harry Potter az irodalomtörténetet vagy „hozott anyagból” dolgozott?

Rettegő kisgyerekek.

V. T.: Mióta van irodalom, ugyanazt a mesét mesélik. Homérosz is az addigra összeállt anyagot szedte össze, amiből aztán a következő nagy generáció, a drámaírók táplálkoztak. Nem a történet volt a lényeges, hanem az, ahogyan megjelent. A nagy irodalom, a nagy mű mindig „újraelbeszélés”. Muglik nem voltak ugyan és Harry Potter sem, de voltak az angol kísértetkastélyok, volt Oscar Wilde, a kelta mítoszok, Dickens, ami a könyv mély gyökérzetét mutatja, melyből a merőben új mű létrejött.
Maga olvasta a könyvet?

Filmhu:Nem, csak a filmeket láttam.

V.T.: De hát úgy vacak a film! Ha úgy ül be az ember, hogy nem olvasta a könyveket, és nem a rajongás él benne, hogy „jaj, de jó, ez a kilenc és háromnegyedik vágány!”, akkor a film semmi, egy hülyeség. A filmeket egyrészt az tudja értékelni igazán, másrészt az van kiábrándulva belőlük, aki olvasta a könyveket. Én boldog voltam attól, hogy Harry Potter pont olyan, amilyennek eléképzeltem.

Filmhu: De a filmfeldolgozás mindig egyféle értelmezést tesz lehetővé, a rendező elképzeléseit tükrözi, és ezzel megköti a néző képzeletét.

V.T.: A filmesek szeretettel és zseniálisan választották ki a figurákat, nem rontottak el semmit. Láttam a Háború és béke amerikai filmfeldolgozását, amelyben Natasa Audrey Hepburn volt, Pierre Bezuhov, aki eredetileg egy kövér, nagytestű ember és Andrej herceg, aki pedig egy picike vékony, a filmben kettő méter harminc centis karcsú daliaként jelent meg. Téboly. Itt semmi ilyen baj nem volt.

Filmhu: Hogy látjátok, korhatáros mű a HarryPotter, és ha igen, hány éves kortól ajánlott?

T.T.: Ez a könyv tízéveseknek lett szánva, találkoztam kisebbekkel is, akik olvassák, de ők nem jutottak túl az első köteten. Az írónő szerint évente lehet egy könyvet olvasni, a negyedik-ötödik kötet tájékán azért már elég tragikus dolgok történnek.

V.T.: Rowling azt ajánlja, hogy 10-11 éves kor előtt ne kezdjék el a könyvet a gyerekek. Nagyon nagy baj, amikor négy-öt éves gyerekekkel beülnek a szülők a moziba, ráadásul úgy, hogy a gyerek nem ismerte előtte a történetet. A harmadik rész pedig 13-15 éveseknek ajánlott.

Filmhu: Azért feszegetem ezt a kérdést, mert a moziban ülve azt tapasztaltam, hogy a nézőtér tele volt rettegő kisgyerekekkel.  A mellettem ülő kisfiú a harmadik rész alatt a fejére húzta a kapucniját, a kishúga pedig többször kijelentette, hogy fél, és ki akar menni.

V.T.: Súlyos hiba. A második részt én is úgy láttam, hogy előttem ült két kisfiú, akiket az apjuk behozott, ellátott pattogatott kukoricával és kólával, aztán meg otthagyott, és kiment vásárolni a plázába. Rettenetes. Csak a megfelelő életkorban és akkor is szülői felügyelettel vagy nagyobb testvérrel menjenek el a gyerekek a moziba.

Filmhu: Melyek azok a motívumok, amik miatt szigorúan korhatáros a harmadik rész?

V.T.: Olyan ijesztő dolgok jelennek meg benne, amiket csak egy tíz-tizenegy éves gyerek képes megérteni, és feldolgozni.

T.T.: Egy bizonyos kor előtt nem könnyű megemészteni, hogy az egyik pozitív, kedves szereplő egyszer csak vérfarkassá változik át, és megeszi az embereket. Nem egyszerű megérteni, hogy akit jónak ismertünk, akiben bíztunk, abból egyszer csak előbújik az ördög. Ez még egy felnőtt számára is problémás, legfeljebb ő képes elkülöníteni a filmet a valóságtól.

V.T.: Tizenhárom évesen azonban ez a problémafelvetés a helyén van. Ebben a korban hasad ketté a gyerekek szemében a világ. A tanár, a szülő, a felnőtt kétértékűvé válik.

A muglit a presztízs, a pénz, a hatalom érdekli.

Filmhu: Szokás felhozni a HarryPotter érdemeként, hogy visszaszoktatta a gyerekeket az olvasásra. Azzal azonban, hogy sorra születnek a könyv mozifilm verziói nem fordul visszájára ez a jelenség? Nem lesz egyszerűbb a gyerekek számára elmenni a moziba, és megnézni a filmet, mint hogy elolvassák a könyvet?
 
V.T.: Szerintem felajzza őket a film, kíváncsivá válnak, és elkezdenek olvasni. A könyvben olyan dolgok is vannak, amik a filmből kimaradtak – például a mugli probléma. A mugli a nyárspolgár, a mai ember. A muglit a presztízs, a pénz, a hatalom érdekli – ezzel szemben jelenik meg a normális világ, a gyerekek, a varázslók világa, akik valódi dolgokkal foglalkoznak, a jóval, a gonosszal a gonosz elleni örök harccal. A könyv egyik erőssége, hogy nagyon mélyen nyúl a tudattalan szférájába, olyan tapasztalatokról szól, amelyeket mi, mai emberek lépten-nyomon átélünk valamilyen formában.

Filmhu: A Harry Pottert nem csak gyerekek olvassák, hanem felnőttek is. Őket mi fogja meg a műben?

V.T.: Ha egy könyv jó, azt eszik. Angliában a kiadó rájött arra, hogy az emberek újságpapírba csomagolják a könyvet, mert nem akarják, hogy a metrón és a vonaton lássák, hogy negyven-ötven évesen a Harry Pottert olvassák, ezért a felnőtteknek is készült egy külön kiadás fekete borítólappal, amire nincs ráírva semmi.

T.T.: Német kiadás is létezik felnőtteknek.

Filmhu: Ezek szerint kínos, ha az ember bizonyos életkor felett olvassa a Harry Pottert?

V.T.: Van, akinek igen. Engem nem zavart.

Filmhu: Divatjelenség vagy maradandó érték a Harry Potter?

V.T.: Nem tartom divatjenségnek. Úgy látom, hogy ez egy jó könyv, aminek hatalmas sikere van. Ez sok embert bánt, izgat, lehangol, mindenképpen azt akarják látni, hogy ez egy értéktelen kacat, ami szerintem nem igaz. Ha a Szovjetunióban nem lehet Dosztojevszkijt kapni, és kiadják, és az emberek előző este már sorban állnak, hogy kapjanak belőle, ez A félkegyelmű értékén nem változtat. Jó dolgokat is felkaphat a divat.