filmtanú interjúk

Xantus János eredetileg biológusnak és festőnek készült, mégis filmrendező lett belőle – saját bevallása szerint szépsége miatt vette fel Makk Károly a főiskolára. Mesterének sokat köszönhet, Makk Károly Egymásra nézve című alkotásában társrendezőként működött közre, és unszolására két év múlva megrendezte első nagyjátékfilmjét – az Eszkimó asszony fázik 1984-ben elhozta a Filmszemle legjobb első filmes rendezőnek járó díját.

Kardos Sándort már gyermekként megigézte a fekete-fehér utcafotográfia és Henri Cartier Bresson munkássága. A bölcsészkar magyar szakáról vezetett az út Illés György osztályába és a fekete több száz árnyalátába. Az elsőfilmesek kedvenc operatőrének kezében még a zsírosbödön is világíthat.

Jancsó Miklós a ’60-as évek nagy sikereit (Szegénylegények; Csillagosok, katonák) követően döntő lépésre szánja el magát. Soron következő filmjét, a Csend és kiáltást a tapasztalt Somló Tamás helyett egy fiatal, az egyetemről akkor kikerülő operatőrre, Kende Jánosra bízza. A következő huszonöt évben a technikai újításokra teljes mértékben nyitott Kende határozza meg a Jancsó-filmek tereit.