sex hikaye

Iráni Filmhét az Urániában

Iráni Filmhét az Urániában

November 29-december 4. között Iráni Filmhét zajlik az Uránia Nemzeti Filmszínházban, egy különleges válogatás az Iráni Nagykövetség által felajánlott filmekből. A filmek többsége az elmúlt években készült és közöttük számos díjnyertes alkotás is megtalálható a perzsa filmkultúra terméséből.

 

Az Iráni Filmhét megnyitása alkalmából az Iráni Iszlám Köztársaság Budapesti Nagykövetsége nyitó díszelőadásra invitálja az érdeklődőket 2010. november 29-én (hétfőn) 18.30 órától, amelyen megnyitó beszédet mond Őexcellenciája Dr. Seyed Agha Banihashemi Saeed, az Iráni Iszlám Köztársaság Budapesti Nagykövete és Medgyesi Gabriella, a DUNA TV filmigazgatója, majd levetítik Taledzade Nader történelmi drámáját, A Messiást, mely két síkon mutatja be Jézus életét, a keresztény és az iszlám klasszikus írások, a Biblia alapján és a Korán szerint. A film a 2007-es olaszországi Vallási Filmfesztiválon az eredeti feldolgozásért díjat nyert.

A filmhét programjában kiemelt szerepet kap a vallás és a háború. A Messiás című nyitófilmhez hasonló témakört ölel föl Sahriyar Bahrani filmje, amely Mária életét kíséri végig az iszlám nézőpontjából.

Három film is foglalkozik a háborúval: A hideg könnye és a Lakóhely című filmek egyaránt szerelmi történetbe ágyazva ábrázolják a háború kegyetlen világát. Bahman Ghobadi A részeg lovak ideje című megrendítő alkotásában egy iráni kurd család gyermekei próbálják nagy küzdelmek árán túlélni a szülők halálát és fenntartani a családot. A film 10 nemzetközi díjjal büszkélkedhet, többek között 2000-ben elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál FIPRESCI és Arany Kamera díját.

Az élő klasszikusként tisztelt Dariush Mehrjui szokásához híven irodalmi adaptációval jelentkezik (A Mama Vendégei), a nálunk szinte ismeretlen iráni vígjátékot pedig – A mama vendégei szelídebb hangvételénél jóval harsányabb – Házasság iráni módra képviseli. A köd függönye mögött rendezője egy fogyatékos kisfiú szemszögéből mutatja be a felnőttek világát. és szinte észrevétlenül jut el drámai magaslatokba. Látható lesz továbbá Kamale Tabrizi Egy darab kenyér ímű. filmje, amelyben egy kisvárosban
történt „csoda” történetét ismerhetik meg a nézők, Puran Derakhsande rendezésében Az örök gyerek és Naser Taghvai családi drámája, a Vonalazatlan papír.

A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással vetítik, nov. 30 - dec. 4-ig naponta 19 és 21 órakor. A nyitó díszelőadásra a belépés díjtalan, a filmfesztiválra jegyek kedvezményes áron 800 Ft-ért vásárolhatók az Uránia jegypénztárában, jegyrendelés a 486-3400,
486-3413 vagy a 486-3414 telefonszámon lehetséges.




nka emblema 2012