sex hikaye

ANTRÉ – A BKF 3. éves operatőr osztályának bemutatkozása a Toldiban

ANTRÉ – A BKF 3. éves operatőr osztályának bemutatkozása a Toldiban

A Budapesti Kommunikációs Főiskola harmadéves operatőreinek legjobb munkáit nézhetik meg ingyen azok, akik november 28-án, szerdán este 21 órakor ellátogatnak a Toldi moziba.

 

Az alkotók a BKF „első fecskéinek” is tekinthetők, hiszen ők képviselik majd az intézmény első végzős kameraman osztályát. Filmjeik nemcsak az operatőri munka szépségeit hivatottak bemutatni, hanem azt a komplexitást is, amit mesterségük képvisel.

„Ezeket a filmeket egy olyan operatőr osztály forgatta, amely az első, megalapító évfolyama egy új filmes iskolának a Budapesti Kommunikációs Főiskolán. Ez a vetítés a kulisszák mögé vezet. Láthatók lesznek első és másodéves filmek, órai gyakorlatok, amelyek soha nem szoktak nyilvánosságra kerülni, burleszk és film noir, kísérleti film és kisjátékfilm - mind a tizenegy hallgatótól valami. Mint minden filmfőiskolán, néhol saját maguk játszanak egymás filmjeiben, és van, ahol neves színészek vállaltak szerepet teljesen ingyen, szimpátiából és szakmaszeretetből” – mondta el Szabó Gábor operatőr, aki szakvezetőként segítette a kameramanok munkáját.

„Első évfolyamnak lenni egy új iskolában kockázatos: sok előnnyel és hátránnyal jár – tette hozzá. – Még akadozik a gépezet, még alig van felszerelés, még nem működik minden, még nem alakult ki a rendszer. Ezt csak egy valami tudja kompenzálni: a mestereik odafigyelése. Az osztályt Kardos Sándor és Szaladják István operatőrök vezetik, és az eredmény igazolni látszik, hogy jó kezekbe kerültek.”

További információ az esemény Facebook oldalán.




nka emblema 2012