sex hikaye

Werk Wizsgafilmek 2013 a Toldiban

Werk Wizsgafilmek 2013 a Toldiban

Eddigi talán legeredetibb és legegységesebb filmes kínálatát mutatja be a Werk Film Akadémia június 27-én 19 órakor a Toldi moziban. A 12 vizsgafilmnek nemcsak a tartalma, megvalósítása, hanem a szereplői is profi színvonalat ígérnek, hiszen olyan színészek vállalták bennük a közreműködést, mint többek között Csuja Imre, Pikali Gerda, Trill Zsolt.

 

A film egyre demokratikusabb élmény, és ezt a filmes oktatásnak is tükröznie kell. Ebben a szellemben indult  2008 szeptemberében a Werk Film Akadémia, amely csak és kizárólag tandíjakból tartja fent magát.  

A WFA kezdetektől vallja, hogy nem kíván a Színház és Filmművészeti Egyetem konkurense lenni, és megfelelő elméleti alapozás után elsősorban gyakorlati oldalról közelíti meg a filmkészítést és annak technikáit. Az Akadémia máris komoly szakmai sikereket tudhat magáénak. Győry Balázs az elsők között végzett, s klipje első lett a Röyksopp Senior című albumához meghirdetett nemzetközi versenyen.  Elnyert egy forgatókönyv pályázatot is a magyar Filmjus kiírásában, erre egy húsz perces misztikus történettel készül. Schneider Ákos az Aranypenge szakmai fesztivál 1. helyezettje lett Ifjú Penge kategóriában. Ágó Simon és Strommer Marianna Zárt ajtók című vizsgafilmjét a Duna TV is műsorára tűzte. Az Akadémia több végzős hallgatóját vették fel a Színművészeti Egyetemre és a Moholyi Nagy Egyetemre, egy jó részük pedig a szakmában dolgozik.

A werkesek már első évben is a legmodernebb technikával rendelkező hazai stúdiókban gyakorolhatják a szakmát, közös „próbamunkákon” keresztül tanulják meg a gyártási folyamat különböző szakaszait. Vizsgafilmjeiket a különböző szakokon tanuló diákokból összeállt stábok mindig óriási érdeklődés mellett prezentálják a Toldi moziban.  

A Werk Film Akadémia vezető tanárai:   
Almási Tamás, Csernai Judith, Hargittai László, Janisch Attila, Kovács M. András, Réz András, az Akadémia művészeti vezetője, Tímár Péter, Zákonyi Tamás és még sokan mások.

Az Akadémia képzése akkreditált, igény esetén OKJ-EUROPASS oklevelet ad.

További információ:     
www.werkakademia.hu




nka emblema 2012