sex hikaye

10. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

10. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

A budapesti SYMA Sport- és Rendezvényközpont „A” és „C” csarnokában rendezik meg a 10. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást 2010. január 22–23-án. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával az Educatio Nonprofit Kft. által szervezett rendezvény tízezer négyzetméteren zajlik majd. A kiállításon a felsőoktatási intézmények mellett tankönyvkiadók, taneszközgyártók és forgalmazók, külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények, oktatással foglalkozó kutatóintézetek vesznek részt.




Az „Educatio X.” elnevezésű rendezvény színvonalas szakmai programmal és előadásokkal várja az iskolák tanárait és vezetőit, illetve az oktatás különböző területein érdekelt cégek, mint kiállítók képviselőit. Olyan intézmények, vállalatok és szakemberek mutatkoznak be, akik meghatározó szerepet töltenek be a mai magyar oktatás fejlődésében. A kiállítás tehát egyedülálló lehetőséget biztosít a pedagógusok és intézményvezetőik számára, hogy figyelemmel kísérjék a szakma újdonságait, a taneszközök és módszerek korszerűsödését. A szakmai érdeklődők mellett az alap-, közép- és felsőoktatási intézmények diákjai, szüleik és tanáraik is rengeteg hasznos információval és érdekességekkel találkozhatnak a kiállításon. A kicsik színes programokon vehetnek részt, illetve praktikus oktatási, és készségfejlesztő eszközökkel, játékokkal ismerkedhetnek meg, míg a nagyobbaknak internetezési lehetőséget valamint különféle szórakoztató programokat biztosítunk.

A tizedik Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás különösen fontos az érettségiző diákok számára, hiszen egy időben és egy helyen találkozhatnak valamennyi felsőoktatási intézmény képviselőivel; érdeklődhetnek a felvételi esélyekről és lehetőségekről, a szakokról és a képzési rendszerről, a tanulmányi és szociális juttatásokról, a kollégiumi elhelyezésről. A továbbtanulásra készülő középiskolások „gyakorló egyetemistáktól, főiskolásoktól” kaphatnak választ kérdéseikre.



A kiállításon évről  évre egyre nagyobb számban jelennek meg külföldi egyetemek, és tájékoztatnak a külföldi teljes, illetve részképzésekről, ösztöndíj-lehetőségekről.

A jubileumi alkalomból a korábbi éveknél is nagyobb érdeklődésre számít az Educatio Nonprofit Kft. mind a kiállítók, mind a látogatók részéről: csaknem negyvenezer résztvevőt várnak a kétnapos eseményre.

A kiállítás minden látogató számára ingyenes és minden nap 10-től 17 óráig tart nyitva. A programokról, a kiállítókról és az eseménnyel kapcsolatos tudnivalókról bővebben a www.educatio.hu/educatio2010 weboldalon lehet tájékozódni.


További információk:
Tóth Nagy Péter
Anderson Communications
mob. 00 36 70 510 6041
tothnagypeter@anderson.co.hu
www.anderson.co.hu




nka emblema 2012