Nyomtatás

Kortárs elsősegély - jótékonysági koncert az SZFE javára

Tóth Benedek és zenésztársai június 7-én jótékonysági koncertet szerveznek az Ódry Színpadon. A belépőjegyekből befolyó összeget a Színház- és Filmművészeti Egyetem eszközparkjának korszerűsítésére ajánlják fel a fellépők.

 

 


Az összefogás alapötletét az a gondolat adta, hogy a nehézségek és a gondok összehozzák az embereket, kreativitást és újításokat szülnek. Így van ez a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is, akik e nehéz időkben is igyekeznek hasznosítani adottságaikat, megragadni a kínálkozó lehetőségeket. Ennek szellemében jótékonysági „Elsősegély” koncertet szerveznek neves előadóművészek közreműködésével június 7-én az Ódry Színpadon, amelynek célja a nemes eszmén túl – az est bevételét a Színház- és Filmművészeti Egyetem eszközparkjának korszerűsítésére és bővítésére ajánlják fel a szervezők – az összefogásra való felhívás is. Így tehát aki eljön, nemcsak egy fantasztikus programban vehet részt, de hozzájárul a színházi és filmművészeti oktatás támogatásához is. Az élményt és a kikapcsolódást pedig az ország és Európa vezető művészei és előadói garantálják.

A jótékonysági koncerten a kortárs és repetitív zenétől a jazzig tartó zenei műfajskálát mutatja be Benedict (Tóth Benedek) és művészbarátai, látványos vizuális megoldásokkal kombinálva. Műsoron lesznek Sáry László, Sáry Bánk, Steve Reich, Scott Lindroth, Javier Alvarez, és Tóth Benedek művei.

A koncert fellépői:
Albert Zoltán - szaxofon,
Ágoston Viktória, Ittzés Gergő - fuvola,
Bojtos Károly, Holló Aurél (Amadinda) - ütőhangszerek,
Bubenyák Zoltán - zongora,
Martos Attila - basszusgitár,
Mukli Bence - szólógitár,
Tóth Márton, Szilágyi Dénes - kürt,
Tóth Viki - szintetizátor,
valamint Benedict (Tóth Benedek) - ütőhangszerek

Az est fővédnöke Ascher Tamás, a Színház és Filmművészeti Egyetem rektora.

Az esemény Facebook-linkje: http://www.facebook.com/KortarsElsosegely
További információk: http://www.szfe.hu

 

 


 

 



a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |