sex hikaye

Az utolsó nyár a Puskinban

Az utolsó nyár a Puskinban

2010. május 26-án, szerdán 20.00 órakor a budapesti Puskin Moziban  kerül sor Eleonora Giorgi Az utolsó nyár című filmjének magyarországi bemutatójára.

 

A film olasz nyelven, magyar nyelvű szinkrontolmácsolással kerül vetítésre. A vetítés előtt és után találkozó a híres olasz színésznővel, egyben a film rendezőjével, Eleonora Giorgival.

Jegyek a Puskin Mozi jegypénztárában vásárolhatók.  

Eleonora Giorgi (1953) magyar származású, római színésznő, rendező. 1973-ban debütál Tonino Cervi Storia di una monaca di clausura című filmjében, Catherine Spaak színésznővel együtt. A 80-as évek olasz vígjátékainak gyakori főszereplője, olyan színészek mellett mint Renato Pozzetto, Carlo Verdone, Johnny Dorelli, Adriano Celentano. 1982-ben elnyeri a David di Donatello díjat Carlo Verdone Borotalco című alkotásában való szerepléséért. Számos rádiós és televíziós műsorban szerepelt.

2003-ban debütál rendezőként, az Uomini&donne, amori&bugie című filmjével, melynek főszereplője Ornella Muti. 2009-ben mutatják be Az utolsó nyár (L’ultima estate) című filmjét.

A magyar közönség nemrégen láthatta a Duna Tv-n az Amerikai nagybácsi című olasz filmsorozatban.  


AZ UTOLSÓ  NYÁR (2009 – 88’)

Három férfi épp egy bankautomatát tör fel, amikor lecsapnak rájuk a járőrök: a helyzet lövöldözésbe torkollik, melynek következtében az egyik rendõr életét veszti az autóban. A megölt járőr Ilaria apja, a járőrt meggyilkoló egyik bandatag pedig Paolo apja, aki börtönbe kerül, mivel igazságtalanul vádolták a gyilkosság elkövetésével. Hónapokkal a végzetes incidens után a sors összehozza Ilariat és Paolót, valamint barátaikat: kettejüknek tudomása sincs arról, hogy kölcsönösen szerepük volt a tragikus eseményben. Találkozgatni kezdenek és ellenállhatatlan vonzalom alakul ki közöttük, mely a 18 évesekre jellemző szenvedélyes, lelkes, ártatlan szerelembe viszi őket anélkül, hogy valaha megosztották volna egymással az apjukkal kapcsolatos tragikus körülményeket. Egy eseményekben, munkában, barátkozásban és utazásokban gazdag együtt töltött nyár után a bíróságon – ahol a két fiatal egymás tudta nélkül van jelen – derül fény arra, hogy Paolo apja felelős Ilaria apja haláláért…




nka emblema 2012