sex hikaye

Budapestre látogat az Oscar-díjas Vittorio Storaro

Budapestre látogat az Oscar-díjas Vittorio Storaro

2013. december 12-16-a között rendezik meg a X. Aranyszem Operatőr Fesztivált, melynek díszvendégeként Budapestre látogat Az utolsó tangó Párizsban, Az utolsó császár és az Apokalipszis most operatőre, a háromszoros Oscar-díjas Vittorio Storaro, akivel a hazai közönség is találkozhat. Az operatőrök legnagyobb hazai mustráját hagyományosan Illés György, a Magyar Operatőrök Társasága alapítójának születésnapja alkalmából rendezik meg évről évre.

2013. december 12-16-a között tartják idén az Uránia Nemzeti Filmszínházban az operatőrök legnagyobb hazai mustráját, az immár X. Aranyszem Fesztivált. Több kategóriában – zenés klip, természetfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm, tévéfilm, diákfilm – versenyeznek a magyar operatőrök, a díjak odaítéléséről pedig háromtagú szakmai zsűri dönt, melynek elnöke Kende János HSC, további tagjai pedig Máthé Tibor HSC vezetőségi tag és Szabó Gábor HSC vezetőségi tag.

Az év filmes szenzációjának ígérkezik, hogy az idei rendezvény díszvendégeként Novák Emil meghívására a magyar fővárosba látogat a sokak által a világ legnagyobb operatőrének tartott, háromszoros Oscar-díjas Vittorio Storaro, aki többek között olyan filmek fényképezését jegyzi, mint Az utolsó tangó Párizsban, Az utolsó császár, a New York-i történetek vagy az Apokalipszis most. A magyar közönség december 14-én, szombaton 10-14 óra között az Uránia Nemzeti Filmszínházban találkozhat a legendás operatőrrel.

Az ingyenes eseményen – melyre a hsc@hscmot.hu e-mail címen lehet jelentkezni – Koltai Lajos HSC, ASC, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr beszélgetnek Vittorio Storaróval, aki bemutatja hamarosan megjelenő a The Art of Cinematography című könyvét is, mely 1910-től napjainkig ad átfogó képet a filmművészet legnagyobb alkotóriól. A rendezvény házigazdája Novák Emil HSC, ACS.




nka emblema 2012