Nyomtatás

Rófusz Ferenc, Oscar-díjas animációs filmrendező előadása a MOMÉn

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Szenátusa 2010. november 18-án címzetes egyetemi tanári címet adományozott Rófusz Ferenc animációs filmrendezőnek. Rófusz Ferenc az egyetemi protokoll szerint ehhez kapcsolódó székfoglaló előadását 2011. március 10-én, csütörtökön, 18 órakor, a MOME Auditóriumában tartja.

 

Az előadás címe: „Honnan-hová, merre, meddig...?”
Vetítés: A légy (1980, 3’02”) Holtpont (1982, 3’18”) Gravitáció (1983, 2’40”)

A vetítéssel egybekötött székfoglaló előadás a nagyszámú szakmai érdeklődő mellett a nagyközönség számára is nyitott. Rófusz Ferenc kalandos életútjáról, a szakma kihívásairól, lehetőségeiről szól majd saját tapasztalatain keresztül

Magyarország nagy rajzfilmes generációjának tagjaként Rófusz Ferenc hírünket vitte a nagyvilágba: 1981-ben A légy című film írói és rendezői munkájáért Oscar-díjat kapott. Nevéhez köthető a Gusztáv tv-sorozat, alkotóként részt vett a Dr Bubó, A Mézga család és a János vitéz című rajzfilmekben is. Önálló animációs filmjeit számos nemzetközi fesztivál díjjal jutalmazta. A ’80-es évek elején készített filmjei fomabontónak és technikailag is világelsőnek számítottak, azonban az akkori kultúrpolitika nem kedvelte ezt. Később Kanadában saját animációs stúdiót hozott létre, az ott eltöltött hosszú munkás évek alatt is sokat dolgozott Magyarországon, most újból itthon él és tervein dolgozik.

 



a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |