sex hikaye

Martin McDonagh darab az Átriumban

Martin McDonagh darab az Átriumban

Decemberben két Martin McDonagh-bemutató is lesz Magyarországon! A december 6-tól a mozikba kerülő A hét pszichopata és a si-cu (Seven Psychopaths) című film mellett december 30-tól látható az újonnan megnyíló budai Átrium Film-Színházban a Vaknyugat című darab, Alföldi Róbert, Ficza István, Mészáros Piroska és Rétfalvi Tamás szereplésével, Gothár Péter rendezésében.

Az Erőszakik (In Bruges) című filmmel közismertté vált, korábbi, Six Shooter című rövidfilmjéért Oscar-díjat is bezsebelő ír filmrendező drámaíróként kezdte pályáját, és a filmkészítés mellett a mai napig foglalkozik színházzal, arról nem is beszélve, hogy filmjeinek forgatókönyvét is maga írja.

Egyik első műve, az isten háta mögötti ír faluban játszódó Vaknyugat egy testvérpár és egy iszákos, morális és önértékelési problémákkal küszködő pap és egy szabadszájú fiatal lány története. A testvérek apja nemrég halt meg, így a fivérek gondtalanul átadhatják magukat legkedvesebb szórakozásuknak: egymás folyamatos bosszantásának. Bármin és bármikor hajba kapnak, összevesznek vagy ölre mennek. Akár a legvégsőkig. Minden sebet felszakítva, minden lehetőséget kihasználva. Erről szól ez a darab: a bűnről és a szeretetről. Meg arról: van-e élet a halál után? És előtte?

Akik szerették az Erőszakik sajátos karaktereit és különleges világát, akiket érdekel A hét pszichopata és a si-cu, látogassanak el McDonagh gyerekkorának helyszínére, és ismerjék meg ezeket az ellenállhatatlanul gyűlölködő, önfeledten hajbakapó, módszeresen marakodó embereket, ezt az egészen sajátos morális rendű világot.

„A darab úgy ábrázolja a mániákusságot és a fizikai erőszak iránti vágyat, hogy az egyszerre nevettet és érint meg zsigerileg.” (Daily Telegraph)

A 15 éven felülieknek ajánlott Vaknyugat című előadás a december 30-i bemutatót követően az Átrium Film-Színház műsorán folyamatosan szerepel.

Jegyek az atriumfilmszinhaz.jegy.hu oldalon, illetve az ismert jegyirodákban kaphatók.




nka emblema 2012