sex hikaye

AZYL 2010 - életREklám

AZYL rövidfilmfesztivál
nevezési határidő: 2010. március 15.
fesztivál

A pozsonyi AZYL rövidfilmfesztivál újra meghirdeti életREklám felhívását, amelyben a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal másodszor a magyarországi lebonyolítást a BUSHO (Budapest Short Film Festival) fesztivál vállalta. A felhívás célja, hogy az alkotók olyan 1 perces filmeket készítsenek, melyek a "reklama na život" szabad fordításban „életREklám” szlogenhez köthetőek. Az idei téma: 20 év szabadság!?

 

Az elmúlt esztendő tapasztalataival felvértezve ezúttal a lebonyolításban létrejött legfőbb változás, hogy az idei évtől már online is nevezhető alkotásokat 3 országban (Csehország, Magyarország, Szlovákia) külön-külön zsűri fogja értékelni és díjazni is. A magyar zsűriben többek között ezúttal is részt vesz Bollók Csaba és M. Tóth Géza, akik a pozsonyi döntőre továbbítják az általuk kiválasztott 10 legjobb alkotást. Az így döntőbe került rövidfilmekből kerül majd ki a végső győztes, akinek ezúttal 3000,- eurós fődíj a jutalma. A másik érdekesség, hogy ezúttal nemcsak egyénileg készíthettek filmet, hanem a fesztivál szervezésében megszülető „életREklám workshop” keretein belül, melynek előrelátható kezdő időpontja február első hétvégéje lesz.

A szervezők továbbra is törekszenek arra, hogy alkotásaitok minél több fórumon hozzáférhetőek legyenek majd és a végső döntést követően népszerű internetes portálokon jelenjenek meg, ahol a nagyközönség ismét értékelheti a beérkezett filmeket. A 30 legjobb helyezést elért filmet elküldik „az egyperces filmek világszervezetének” a ONE MINUTE – ONE WORLD  fesztiváljain való részvételre, valamint szerepeltetik őket magyar, szlovák és cseh zenei- és filmfesztiválokon. A kiválasztott filmek szlovák, magyar és cseh televíziókban, blokkokban jelennek meg/reklámként használják fel őket, valamint felkerülnek a 2010-es 20 év szabadság?! című dvd-re.

Az esemény főtámogatója minden résztvevő országban az Open Society Found, támogatója az International Visegrad Fund, magyar partnerei pedig ezúttal is a Duna TV, a Film.hu, a Daazo, újonnan csatlakozott az Origo, a Funzine, az ASIFA HUNGARY és az ARC, a Magyar Köztársaság Pozsonyi Kulturális Intézete.

Versenyfeltételek:
- a versenyfilm hossza 1 perc lehet,
- kérjik, hogy figyelmesen olvasd el és pontosan töltsd ki a jelentkezési lapot, amelyet a filmmel együtt küld el legkésőbb 2010. március 15-ig a következő címre:

BUSHO FILM FESTIVAL
GOMBOLYAG ALAPÍTVÁNY
1141-Budapest, Szugló u. 83.

vagy töltsd fel online a: http://daazo.com/lifead weboldalon!

Feltételek:
- Technikai paraméterek: 720x576 DV.PAL 48kHz 16bit stereo
- Minden filmet angol felirattal kell ellátni (beégetett, nem választható)!
- a filmek műfaja szabadon választott: komédia, dráma, akció, musical, horror, thriller stb.
- a filmek kategóriája szabadon választott: fikció, animáció, dokumentum, kísérleti stb.
- a film nem tartalmazhat trágár kifejezéseket és az emberi jogokat sértő tartalmat,
- a film nem tartalmazhat szerzői jogot sértő zenei betéteket. Az alkotó minden esetben egy személyben felel a felhasznált tartalmak jogtisztaságáért,
- Egy alkotó maximum 3 filmel jelentkezhet,
- a filmeket szakmai zsűri értékeli, melynek összetételét később hozzuk nyilvánosságra!


Díjak:

a budapesti döntőn:
- 1. hely: 1 000 USD
- 2. hely: 600 USD
- 3. hely: 400 USD

a nemzetközi nagydöntőn:
- 1. hely: 3 000 EUR
- 2. hely: 1 000 EUR
- 3. hely: 500 EUR


Minden országban levetítésre kerül a helyi zsűri által legjobbnak vélt 30 alkotás  Prágában és Pozsonyban, március 20-án pedig Budapesten is levetíti.

A végső döntés, hivatalos eredményhirdetés pedig  2009. március 25.  – Pozsony.

Magyarországon az összes beérkező filmet levetítik a 6. BuSho fesztiválon szeptemberben!

NEVEZÉSI LAP LETÖLTHETŐ  INNEN: http://www.busho.hu/upload/2010eletREklam/eletREklam_entryform2010.doc

 


címkék

BUSHO, AZYL, rövidfilm

Kapcsolat

web http://festival.azyl.sk




nka emblema 2012