sex hikaye

Kell egy csapat - a ZSIFI rövidfilm pályázata

Budapesti Zsidó Filmfesztivál, Daazo.com
nevezési határidő: 2013. október 15.
kisfilm

A második alkalommal megrendezésre kerülő ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztivál (2013. november 7-11.) együttműködve a Daazo.com-mal nyílt pályázatot hirdet „Kell egy csapat!” elnevezéssel kisfilmek megvalósítására.

A csapat, amihez tartozom. Ami meghatároz engem. A csapat, amitől függök. A csapat, ami segít nekem. Rengetegféleképpen viszonyulhatunk a közösségünkhöz és a minket körülvevő csoportokhoz. A lényeg: kell egy csapat! És valóban kell egy csapat?

A pályázatra olyan filmes alkotásokat várnak, amelyek friss látásmóddal képesek feldolgozni és megjeleníteni a címben foglalt érzést. Kifejezetten várják azokat a kreatív megoldásokat is, ahol a zsidóság (legyen ez kultúra, vallás, sorsközösség, nép, kisebbség, etnikum vagy amit akartok) téma “csak úgy”, mellesleg, érintőlegesen kerül terítékre.

Pályázati feltételek:
- a filmek rögzítésének módja nincs szabályozva, készülhet mobillal, fényképezővel, HD kamerával
- a műfaj sem kötött, egyaránt várnak dokumentum- vagy kisjátékfilmet, animációt
- a kisfilm nem lehet hosszabb 10 percnél
- a pályaműnek nem kötelező vadonatújnak lennie, lehet már korábban készült, akár máshol már bemutatott filmet is benyújtani, ha megfelel a kiírás feltételeinek
- egy pályázó több alkotással is jelentkezhet
- a filmekhez kérik az angol feliratot is beküldeni (ez csatolva is elegendő)
- a nevezés ingyenes

A filmek feltöltésének határideje: 2013. október 15.

A szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott filmeket a 2013. novemberében megrendezendő ZSIFI – Budapesti Zsidó Filmfesztiválon vetítik le. A legjobbnak ítélt film díjazásban részesül, az eredményhirdetésre és díjátadásra a fesztivál nyitóeseményén kerül sor.

A zsűri tagjai:
- Szabó Simon (a Papírrepülők c. film rendezője)
- Till Attila (kulturális műsorvezető)
- Mocanu Attila (a Daazo.com – European Short Film Centre forgalmazásért felelős munkatársa)

Díjazás:  
A közönség által legjobbnak ítélt alkotás jutalma: a nyertes kiutazhat a 2014. évi UK Jewish Film Festival-ra (London), ahol levetítik a filmjét. Átadásra kerül továbbá a Titanic Filmfesztivál díja, egy személyre szóló bérlet a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Versenyfilmjeire (A bérlettel a nyertes alkotó jogosult a versenyfilmek megtekintésére.) Kiosztásra kerül a Daazo.com ajándékcsomagja is.

Partnerek:
Bálint Ház
Cirko Másképp Alapítvány
Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
A pályázat elküldésének módja:

Az elkészült pályaműveket a www.daazo.com/contests/zsifi2013/films oldalra kell feltölteni.





nka emblema 2012