sex hikaye

A beszélő titkai

Léa Fehner

2010. június 7. - filmhu

Bemutató: 2010. június 10.

A beszélő titkai

Három sors, amely egy börtön beszélőjében keresztezi egymást. Miközben a látogatásra várnak, életük talán legnehezebb döntését kell meghozniuk. Szerelem és gyűlölet. Ezeket az érzéseket még a börtönfalak sem tudják elnyelni.

 

Laure, a tizenhat éves lány világéletében különcnek számított. Nem sokkal azután, hogy furcsa körülmények között megismerkedik a kissé balhés Alexandre-ral, a fiút letartóztatják. A lány kitart szerelme mellett, és meg akarja látogatni, ehhez azonban egy felnőtt kísérőre is szüksége van.

Zorah nemrég vesztette el fiát. Az asszony úgy dönt, kideríti, hogyan halt meg fia, és elhatározza, felkeresi fia gyilkosát. Ehhez azonban az elkövető testvérén keresztül vezet az út.

Stéphane egy kórház kifutófiújaként dolgozik. Egy véletlen találkozás után nem mindennapi ajánlatot kap: helyet kell cserélnie egy börtönben ülő bűnözővel, hogy ezáltal az megszökhessen.

 

Nézd meg a film előzetesét:




kapcsolódó anyag







nka emblema 2012