A halál kilovagolt Perzsiából

Hajnóczy light

Bemutató: 2006. március 30.

Dr Horváth Putyi nagyjátékfilmje sajátos vállalkozás, hiszen igen erős irodalmi alapanyagra épül. Ilyen esetben mindig felmerül az adaptációk szokásos kérdése: inkább az irodalmi alapanyag minél alázatosabb és kongeniálisabb átültetése a cél (zseniális példa erre a magyar filmben Huszárik Szindbád-ja, vagy Pacskovszky Esti Kornél-ja), vagy inkább a történetben rejlő lehetőségek új nézőpontból történő kibontása a járandó út (például Bódy Gábor: Psyché).

A film úgy kezdődik, mintha az első hagyományt követné: Hajnóczy mondatokat hallunk a könyvből egy az egyben átemelve, és az írót játszó Melis László fekszik, majd néz, majd lemegy borért. Aztán egy idő után a narrátor mellett ő is beszól, nyilván a nézőnek, mert a képen más nincs a közelében. Aztán jönnek a regény történetéből esetlegesen átemelt flashback-ek, és lezavaródik a fő történetszál is, ahogy egy adaptációtól elvárható. A film egyik rétege tehát szolgaian követi a Hajnóczy-szöveget (részleteket átemelve belőle, és a képen kvázi illusztrálva azt), a film egésze viszont meglehetősen szabadon bánik a regény különböző síkjaival és karaktereivel.

Akadnak jól eltalált pillanatok Melis László

Hajnóczy Péter kisregényében az „író”, aki az alkoholbetegség utolsó stádiumában van, megpróbál papírra vetni egy elbeszélést: egy elbeszélést saját fiatalkori kalandjáról, amikor még többé-kevésbé egészséges volt (persze általában részeg), de mondjuk úgy, még nyitott volt számára a jövő. Ez a fiatalkori én segédmunkásként dolgozik, vedel mint a gödény és strandra jár ismerkedni. Itt találkozik Krisztinával, aki helyteleníti a fiú életmódját, és csak akkor villantja fel egy férfi-nő kapcsolat lehetőségét, ha az ifjú teljesen behódol neki. Ez a behódolás meg is történik – mind morális, mind egzisztenciális értelemben. A regény másik –legalább ennyire fontos – múltban játszódó síkja teljesen hiányzik a filmből: itt a fiú szintén strandon van, iszik, és leendő feleségét várja (akit a lány szülei eltiltottak tőle), majd vonatra száll, iszik, házibuliba megy, iszik és mindeközben kattognak a kis fogaskerekek az agyában, előrevetítve az „író” későbbi hallucinációit. A könyvben a három történetsík (ivás/írás/jelen – ivás/strand/Krisztina – ivás/strand/leendő feleség) zseniális írói technikával van egybesodorva, egymásra reflektáló motívumok, monomániák és gondolatfutamok mentén.

A filmváltozatban csak a Krisztina-kalandot látjuk, valamint Melis Lászlót, ahogy iszik és az öreg (a könyvben maximum középkorú) Hajnóczy szerepében néz, és néha beledörmög a kamerába. Melis hiába remek zeneszerző és Hajnóczy volt barátja, spanja, művésztársa – a vásznon borzalmas. Nem baj ha valaki nem színész, mit sem tud a színjátszásról és arról hogyan kell kamera előtt viselkedni: ha karizmatikus jelenség, és van bármi olyan vonása, ami izgalmassá teszi jelenlétét a vásznon, akkor indokolt a szerepeltetése. Melis László a vásznon nem karizmatikus, nem találja a helyét, a hangja borzalmas, az pedig, hogy ő jeleníti meg Hajnóczy Pétert, körülbelül olyan, mint amikor Leonardo di Caprio próbálkozott Arthur Rimbaud szerepével a Teljes napfogyatkozásban. Bár Caprio legalább színész.

A Krisztina-kalandban megjelenő ifjú Hajnóczy alteregó (Schneider Zoltán) és Krisztina (Verebes Linda) jelenetei többé-kevésbé rendben vannak, ha feltételezzük, hogy egy középfajú szocialista retro-életkép megalkotása volt a cél. A filmben akadnak jól eltalált pillanatok (néhány jó ütemű vágás a jelen/múlt összeillesztésénél, egy-két strandjelenet, a „Kislány a zongoránál” című sláger előadása pedig a maga szürrealitásában úgy tökéletes, ahogy van), de mint adaptáció, teljesen félresikerült.

Piás csajozás, tánczene, idős pasi bebaszva énekel, plusz a regény mondataiból pár átemelt töredék: körülbelül ennyi maradt Hajnóczyból A halál kilovagolt Perzsiából filmváltozatában. Nyugaton talán beszopják (a gyártó brand name, ugyebár), de aki eredetiben olvashat Hajnóczy Pétert, annak ez bőven kevés.

Az író háromévi alkoholmámor után, írásait lapozgatva arra az elhatározásra jut, hogy a továbbiakban nem csak egyszerűen inni fog, hanem dolgozni is a pohara mellett, különben ásványi anyagokban gazdag szikvízzel kénytelen inni a bort. Készít magának egy fröccsöt, majd undorodva felhajtja. „Íme a rettenetes üres papír, amire írnom kell.”