A kör
Te is sorra kerülsz
Bemutató: 2003. március 6.
Létezik egy kazetta, melyet ha megnézel, azonnal csörög a telefon, és egy suttogó lányhang közli veled: pontban hét nap múlva meghalsz. És úgy is lesz. A japán író tollából kicsöppent városi legenda átkúszott a Pacifik túlpartjára, s miután ott leszedte áldozatait, elérkezett hozzánk is. A kör lassan bezárul a Föld körül. Gore Verbinski mesteri horrortanulmánya bebizonyítja: nem mindig fölösleges Hollywoodnak földolgozni a nemzeti kasszasikereket.
Kôji Suzukinak sikerült olyan bűnbeesés-verziót kreálnia, mely után méltán nevezték ki Japánban kis helyi Stephen Kingnek. A japán horrorspecialista Hideo Nakata pedig jól látta meg, nem tud rémisztőbbé lenni ez a sztori, csak ha celluloidra kerül (hát mégha videón is kiadják). A Gonosz vírusa megfertőzte az Álomgyárat is, és miután ezt az álmot is megvették, bebizonyították a történet archetipikusságát: a Ring legendája képes egy egész Földkerekséget halálos rémületbe taszítani. Így futnak a rettegés bővülő körei a harmadik évezredben.
És kik azok a tisztes mesteremberek, akik egybeforrasztották? Ehren Kruger A szomszéd (Arlington Road) szkriptje után másodszor adja mesterpéldáját annak, miként képes első hallásra abszurdnak vagy bugyutának tűnő alapötletekből letisztult precizitással, pszichológiailag hiteles karakterekkel reális, magával ragadó sztorit kreálni. És mint a fenti könyvben, itt is orrunknál fogva vezet minket és a főhőst, aki nem döbben rá, hogy miközben a Gonosz leleplezéséért nyomoz elkeseredetten, valójában csak a Gonosz érdekében cselekszik.
A megfelelő alaphoz nyúlva Gore Verbinski a felemás szájízű Mexikói után harmadik mozifilmjében végre egységes vizualitással megáldott, érett rendezőként áll elénk. A szürke, kékes, barnás, hullafáradt színek mind-mind a rothadás szagát facsarják az orrunkba, míg a szereplők árnyékait ügyesen semmivé lavírozó világítás bizonytalan álomszerűségbe ingatja szemünket. Az Oscar-díjas Hans Zimmernek a megszokott nagyzenekari horrorzenén túl sikerült olyan karcos vonószólamokat idecsempésznie, melyek szívfájdító szépsége reményvesztett szomorúsággal mélyíti a rémület dimenzióit. Ebbe a nyomasztásba jeges késpengeként hasítanak bele a legendás Rick Baker által megteremtett rémhullák kicentizett pillanatai.
Verbinski pedig még a tudattalanunkat is sulykolja emblematikusan visszatérő motívumrendszerekkel. Egyrészt a víz árasztja el a Ring világát. Folyamatosan ott csöpög, zuhog, szitál az eső valamilyen formája, dühös szürke hullámok csapkodják a partokat, természetfölötti vízfolyások kísérik a szellem manifesztációit – szép lassan belénk áznak a keserű múlt bűnei. Másrészt ugye a kétértelmű Ring: a telefoncsörgés és a kör, amely mindenhol megbújik a film látványában, visszaköszön tapétáról, visszaköszön szőnyegről, rajzokról, ajtógombokról, kútkávákról. De még a körkörös dramaturgia is önmagába fut, visszatér kiindulópontjához, és a kétértelmű befejezéssel azt sugallja: a kör sohasem zárul be.
Képzeld el, mit éreznél, ha megnézel egy felkavaró képekkel teli videókazettát, majd megcsörren a telefonod, s egy ismeretlen hang közli veled, hogy hét nap múlva meghalsz! Hírek szerint pontosan ez történik egy amerikai városban, ahol – úgy mondják - kézről kézre jár egy rejtélyes kazetta, és aki csak látta, mind meghalt utána. Rachel Keller (Naomi Watts) egy újság riportere, és mindaddig kétkedve fogadja a sztorit, míg négy tinédzser titokzatos körülmények között meg nem hal. Rachelt ekkor már nem hagyja nyugodni az eset, leginkább azért, mert az egyik áldozat az unokahúga volt. Megszerzi a kazettát… és megnézi. Megszólal a telefon, és ettől kezdve nála is elkezdődik a hátborzongató események sora. Kénytelen segítséget kérni barátjától, Noah-tól (Martin Henderson), mert időközben kisfia élete is veszélybe került, és csak hét napjuk maradt, hogy megoldják a rejtélyt.