A passió

A fájdalom 12 órája

Bemutató: 2005. március 24.

Mel Gibson, mint filmrendező (A rettenthetetlen, 1995) ismét egy nagyszabású elképzelését váltotta valóra, úgy vélem, teljes sikerrel. A kitűzött cél: Jézus szenvedés-történetének filmre vitele volt, a lehető legnaturalisztikusabb, de ugyanakkor festői módon, vagyis a cselekmény befogadhatóságát és élvezhetőségét is szem előtt tartva. A film keletkezéstörténetének kezdőpontját Mel Gibson megtérése jelentheti, mikor is – egy vele készült interjúban elmondottak alapján – egy öngyilkossági kísérletét isteni jelenés akadályozta meg. De mielőtt eltévednénk a különféle misztikus körülmények között, melyek az átlag mozi nézőt remélhetőleg kevésbé hatják meg, mint maga a filmélmény, nézzük a tényeket. A passió operatőreként működő Caleb Deschanel (A hazafi, Twin Peaks) a rendezői instrukcióknak megfelelően olyan képi világot próbált megteremteni, mely leginkább Caravaggio erőteljes fény-árnyék kontrasztra épülő, direkt, sötét és spirituális, furcsán távolságtartó stílusára emlékeztet.

Azt hiszem, a nézőnek e téren nem találhat kivetni valót: a film látványvilága, festőisége igazán első osztályú. A képek gyönyörködtetnek, szépségükben a történet „túlvilágiságára”, mitikus fennköltségére utalnak. E néhol ténylegesen „greenaway-i” magasságokat elérő képi megvalósításban remekül közrejátszik a Maurizio Millenotti (Hamlet) jelmeztervező által saját kezűleg készített sötétbarnás árnyalatokra festett ruhák és kiegészítők, vagy a Bach és Handel teremtette hangulatokra építő zenei aláfestés. A film további (és egyedülálló) különlegességének számít a filmben használatos arámi nyelv. Ez az ősi sémita, mára már holt nyelvnek számító (bár a Közel-Keleten még szórványosan használt) nyelv Krisztus korában a terület „világnyelvének” számított. Gibson egy bizonyos William Fulco atyát (az arámi nyelv egyik legismertebb kortárs szakértője) kérte föl, hogy a teljes szövegkönyvet lefordítsa arámi nyelvre, így a rómaiakat kivéve (akik latinul kommunikálnak) minden színész ezen a nyelven tanulta meg a film szövegét. Mindez tovább emeli a mű archaikus hangvételét, a korhűség illúzióját. A film főszereplője, a Jézust alakító James Caviezel (A pokol lovasai, Monte Christo grófja) is igazán az első komolyabb megpróbáltatásokkal járó filmjének tekintheti A passiót, melyben esetenként napi 10 órás sminkelésnek is alá kellett vetnie magát.

A szenvedést a maga realitásában átélni

A történet, mely Názáreti Jézus utolsó 12 óráját mutatja be, mindenki számára ismert: Jézust az utolsó vacsora után Júdás közbenjárására a Gecsemáné-kertben elfogják, meghurcolják, majd a Kajafás főpap által felhergelt nép zavargásaitól tartó Pilátus engedélyével keresztre feszítik. A Máriát alakító román színésznő, Maia Morgenstern (Odüsszeusz tekintete, A Witman fiúk) hihetetlen átéléssel alakítja a fia elvesztésének fájdalmától meggyötört Szűzanyát. A Kálvária során szép lassan az ő fájdalmas arcához szürkülő és öregedő Mária Magdolnát alakító fiatal szépség, Monica Bellucci (Maléna, Mátrix II-III.) is érzékeny kontrasztot visz a filmbe. A szereplők közül érdemes még kiemelni Rosalinda Celentanónak a nemileg meghatározatlan, szuggesztív arckifejezésű Sátán alakítását.

A filmmel kapcsolatban felmerült az antiszemitizmus vádja, mely – érzésem szerint – nem igazán megalapozható (de ezt mindenki döntse el maga). Hiszen az a felfogás, miszerint Pilátus és Heródes személyéről a felelősséget a film hangsúlyosan(!) a zsidó nép vállára helyezi, pontosabban a nép ellenségességét még Pilátus szemében is érthetetlennek tűnteti föl, voltaképp lehetséges értelmezési lehetőség, mely a Biblia ismeretében (lásd például Pilátus szimbolikus kézmosása) egy csöppet sem önkényes. Ugyanakkor A passió egyértelműen hangsúlyozza a korabeli szemita lakosság egy részének másként (a fősodortól eltérő) gondolkodását, melynél fogva a vád egyáltalán nem érthető.

A passiót mindenkinek ajánlom figyelmébe, vallási  hovatartozástól függetlenül! A keresztényeknek elsősorban azért, mivel a megváltás lényege éppen abban áll, hogy Krisztus emberként (!) szenvedte végig kálváriáját, ezért érdemes a szenvedést a maga realitásában átélni, s nem a mese jótékony ködén át szemlélni. Úgy általában pedig azért, hogy ezúttal is láthatóvá váljék mindenki számára, mit jelenthet a hit, és mit képes az ember elérni általa….és persze, hogy hová vezethet, ha nem párosul lemondással és végtelen megértéssel!