A Szent Lőrinc folyó lazacai
Olasz - magyar útkeresés
Bemutató: 2003. augusztus 28.
Ismét egy koprodukcióban készült film. Szép képek és látvány, jó rendezés a magyar oldalon; ám a misztikumokba vágyó olasz történet lehetne jobb is.
A helyszín Itália és Magyarország, jó turista módjára történelmi városrészletek díszletei között mozgunk. A főszereplők: a gyönyörű és csábító fiatal hölgyeket alakító Ónodi Eszter és Gregor Bernadett illetve az olasz partner kötelező járulékaként, az itáliai hódolók szerepében Antonio Maria Magro és Enzo Rapisarda.
A rendezés (András Ferenc) és az operatőri munka (Pap Ferenc) szakavatott és tapasztalt, televíziós múlttal is rendelkező mesteremberek kezét dicséri.
Azonban egy kevéssé sikerült forgatókönyvből még így se lehet sok jót „kifőzni”. Többnyire azért se, mert az irodalmi alapanyag itt nagyon meghatározó; lévén a film igencsak narratív. ( A szemlekatalógus is egy egész oldalon meséli el a sztori vázát.)
A Szent Lőrinc folyó lazacai sokat markol, de keveset fog. A kétórás történet nyúlik, mint a rétestészta, mégis számos ponton elnagyolt és felületes marad. A lányok családregényét vagy éppen film előtti múltjukat érintő szálak (Viola házassága, Matyi kábítószeres kalandjai –félreértés elkerülése végett Matyi az Ónodi által alakított női figura neve!) kuszák és elvarratlanok. Például Matyi ex-szeretője, egy libanoni kábítószerüzér először drogcsempészésre akarja rávenni a volt barátnőjét, de egy későbbi jelenetben az ismeretlen tettesek holmi gyémántokért bolygatják fel a lányok pesti lakását. A néző kapkodja a fejét, most mi történik, mindez talán csak Matyi jellemrajzának adaléka? A film nem válaszol: drog és gyémánt egyaránt a feledés homályába merül.
Ide kapcsolódnak a forgatókönyv további következetlenségei is, amit például a véletlen egybeesések túlzott gyakorisága is okoz. Az még hagyján, hogy szereplőink egy kétmilliós nagyvárosban állandóan összefutnak, ebben a filmben szó szerint kicsi a világ. De valljuk be, az már eléggé valószínűtlen, hogy nemcsak az olasztanár apával rendelkező lányok, de még az arab alvilági figura, a libanoni ex-szerető is tökéletesen beszél olaszul.
A történethez hasonlóan, a karakterek is elnagyoltak, a szerepek hiányolják a valóságosság többszínűségét. Az ábrándozó tekintetű Viola – fogadott nővérével ellentétben – nemcsak jövendőbelijét, hanem a képzőművészet segítségével identitását is keresi, sőt, ez utóbbi lesz végül számára a legfontosabb., ezért még az olasz férfi rajongó szerelmét is feláldozza. Az Ónodi alakította nő sokkal felületesebb és számítóbb, könnyelműbben kezeli az élet dolgait. Ennél mélyebb jellemábrázolás azonban nemigen van a filmben. Ezáltal nem is azonosulunk hőseinkkel, Matyi halálának (ál?)hírére csak megvonjuk a vállunkat. Nemhiába, arcok és dialógusok helyett inkább az ízléses nyári ruhakollekció marad meg bennünk, ha a szereplőkre gondolunk. Még Ónodi esetében is, pedig ebben a filmben ő nyújtja a legjobb színészi alakítást.
A film a szimbolikus címmel is aláhúzott misztikumot érintő vállalását nem is tudja teljesíteni: a kulturális küldetés azonban reménytelibb. Országh Lili csodálatos képei, és az ahhoz hangulatában igencsak illő, Sebestyén Márta által énekelt Tolcsvay- dal méltón képviselik hazánkat az olasz publikum előtt. (A magyar néző pedig olyan tájakban gyönyörködhet, ahova amúgy életében talán sosem jutna el.) Márpedig egy ilyen közönségfilm esetében ez is fontos aspektus: ezért köszönetet mondhatunk a film alkotóinak.
Két barát, Filippo és Paolo a szicíliai Agrigentóból a nyár végét Budapesten töltik. Filippo művészeti újságíró, kritikus, Paolo ügyvéd. Filippo imádja Magyarországot, alapos ismerője a magyar zenének, a magyar képzőművészetnek, táncnak, egyszóval a magyar kultúrának. A szentendrei nyári Művészeti Hetek eseményeiről ír. Országh Lili, a fiatalon elhunyt festőnő emlékkiállításán megismerkednek két magyar származású kanadai lánnyal. Paolo valami furcsa elektromosságot érez, mikor megpillantja a szentimentális álmodozó szemű Violát, aki annyira elmerül Országh Lili képeibe, hogy szinte észre sem veszi az olasz fiatalembereket. Ezzel szemben barátnője a hódító és rendkívül temperamentumos, de felületes és kalandor Matyi, aki már túljutott a kábítószer sötét alagútján is, rögtön szemezni kezd Filippoval.
Viola valósággal önkívületbe esve kutatja a családja körüli rejtélyeket, és izgatottan szeretné tudni, kicsoda is ő valójában, honnan jött, léteznek-e még régi családi helyszínek, élnek-e még rokonai vagy egy barát, aki emlékszik a szüleire. Országh Lili képei teljesen eksztázisba hozzák és minden idegszálával a gyökerei kutatására koncentrál. A keresés valóságos rögeszméjévé válik. Gyerekkorukról alig tudnak valamit. 1968 után alig néhány hónapos csecsemők voltak. Amikor a Varsói szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát, s már nem volt több remény, szüleik akkor hagyták el Magyarországot és emigráltak Kanadába. Szülőföldjükről nincsenek emlékeik, de a családban sem beszéltek szívesen azokról az okokról, amiért a száműzetést választották. Felnőtt korukra csak annyit tudnak, hogy Magyarországon születtek. Anyanyelvükön kívül a québeci franciát és az angol nyelvet beszélik. Zárkózott, rideg életet éltek a zömében magyarok által lakott kis településen, a magyar diaszpórában. Viola korán elveszíti a szüleit, a szomszédos magyar család, Matyi szülei veszik gondjaikba, ahol fájdalmas nosztalgiával beszélnek a régen volt hazáról. Hamarosan még egészen fiatalon Viola bensőséges magyar esküvő keretében feleségül megy gyámjai nagyobbik fiához. A házasság iszonyú tévedésnek bizonyul, Viola szinte belerokkan, erőszakos, részeges férje valósággal rabszolgaéletre kárhoztatja, Matyi pedig szörnyű kábítószerügybe keveredik. Viola rövid házasság után váratlanul özvegyen marad. A sokk-szerű élmény elmúltával, Viola segítségével Matyi kilábal a kábítószer rabságából. Ezek után a két lány lázadásra szánja el magát, Európába menekülnek, amely számukra egyfajta Eldorádót jelent. Visszafele mennek a szüleik által megtett úton, mint a lazacok a Szent Lőrinc folyóban: így jutnak Magyarországra, ahol Budapestre esik a választásuk.
A film több mint fele Olaszországan játszódik. Az olasz fiúk egy nyárvégi művészeti fesztivál keretében jönnek Pestre. Egyikük műkritikus újságíró, a másikuk ügyvéd. A magyar művészeti élet érdekli őket és persze a lányok. Szeretném, ha nemcsak a gulyás, a puszta meg a paprika jutna eszükbe a külföldieknek a magyarokról. Európa közepén ezer éve igencsak kifinomult kultúra a miénk.
Szent Lőrinc folyó lazacai (2003) rendező
Bűn volt a szó... (2002) (TV film) rendező
"Mostan színes filmekről álmodom" (1999) (TV film) rendező
A fehér foltok magyarjai (1997) (TV film) rendező
Törvénytelen (1994) rendező, forgatókönyvíró
Hajnalban meghalnak az álmok (1993) (TV film) rendező
A bankár és a város (1992) (TV film) rendező
Az utolsó nyáron (1990) rendező, forgatókönyvíró
Vadon (1988) rendező, forgatókönyvíró
Ítéletidő (1987) (TV film) rendező
A nagy generáció (1985) rendező
Postarablók (1985) (TV film) rendező
A japán szalon (1984) (TV film) rendező
Névnap (1984) (TV film) rendező
Sortűz egy fekete bivalyért (1984) forgatókönyvíró
Bubi (1983) (TV film) rendező
A kárókatonák még nem jöttek vissza... (1983) (TV film) rendező, forgatókönyvíró
Dögkeselyű (1982) rendező, forgatókönyvíró
A legnagyobb sűrűség közepe (1980) (TV film) rendező
A Szent Korona története (1980) (TV film) rendező
A luxusvilla titka (1979) (TV film) rendező
Végkiárusítás (1978) (TV film) rendező, forgatókönyvíró
Magellán (1977) (TV film) rendező
Tüzek, tűzkatasztrófák (1977) (TV film) rendező
Veri az ördög a feleségét (1977) rendező, forgatókönyvíró
Magyarország 1849 (1975) (TV film) rendező
Dózsa népe (1973) rendező
Szervezés kérdése (1972) rendező
Férfijáték (1971) rendező
Árvíz (1970) rendező
Morell Mihály (TV film) rendező
A népbíróság ítéletei (TV film) rendező
Testvérek, Kincsesek (TV film) rendező