Az ifjúság megnyugtat

Műanyag mítoszok

Bemutató: 2002. november 28.

Tildy Gábor, a helyi vadásztársaság elnöke 70 éves. Illetve 50. Vagy 80. De az biztos, hogy csak nagyértékű, védett állatokra lövöldöz. Mostanában napfényes kertjében, már csak papírmadarakra. S miközben a lemezjátszó Nagy László Tűz című versét szavalja - „Ifjúság királya, tűz!” - hullanak a feleség feje fölül a hurkapálcás szárnyasok. Az állomásfőnök naphosszat a fürdőkádjában olvasgat, a váróterem közepén, hisz ott mindig jó meleg van. Már mindenki megszokta a hóbortját, a jegyet is csak onnan adja az utasoknak. Csak az nyugtalanítja, hogy a vonatok sosem állnak meg az állomásán - akkor viszont neki mi is lenne a feladata voltaképp? Kalavics, a festőművész, csak szem nélküli alakokat tud festeni. Az egyik idős vadász legyektől retteg, a fotós pedig fiatalkorú lányokat ejt teherbe. Itt mindenkinek megvan a maga hülyesége, itt kizárólag a hülyeség terem meg.

A hülyék, az idióták, a félkegyelműek mindig is kedvelt alakjai voltak a művészetnek. Talán mert erőteljesebben irányítják figyelmünket a magunkban is gondozott túlzásokra, hiányosságokra, lelki nyomorra, arra, hogyan lehetne élhetőbb számunkra a világ. Mert aki nem normális, elszigetelődik. Aki túlzottan kilóg a többiek közül, egyedül marad, mert követhetetlen. Minél megszállottabban építi rögeszméje palotáját, annál vastagabban falazza körbe magát a világtól. A magány a hülyeség tükörképe. Az egyedüllét folyamatos építkezésre buzdít, hogy önmagán kívülre is életet teremtsen, hogy egyszemélyes világát értelemmel töltse fel. S minél több értelmet pakol egymagának, annál nehezebb lesz zsúfoltságából emberi közösséget találnia. A hülyeség és a magány nyugtalanító, s gyakran egymással próbáljuk feledtetni őket.

Az ifjúság megnyugtat (anti)hősei családokat és barátságokat ápolnak, születésnapra készülődnek, a dolgok működni látszanak, fodrász is van, mint minden normális településen. Látszólag közösségben élnek, valójában fényévekre távolodtak már egymástól, elszigetelten végzik magánvilágaik cselekvéseit, napi rutinból nyomják a hülyeséget, s hazudják szépnek, elégedettnek, boldognak magukat. Csak éppen egymást képtelenek észrevenni, a párbeszédek monológokká esnek szét. Akár meg is halhatnak egymás mellett, nem nagyon tűnik fel. Ebben a személyekre töredezett, s átjárhatatlan világban nem csoda hát, hogy Jézus is kudarcot vall. Mert ahol a közösség s a lelki kapcsolatok csak látszólagosak, a Megváltó figurája csak egy lesz a többi monologizáló között, s a vallás is csak műanyag mítoszokban találhat formát. A kis festett gipszszobor-Jézus így találkozhat az őt kinevető, elüldöző játék-dinoszauruszokkal, vagy a legyekről szóló, több részben előadott példabeszéd is emiatt válik a közösség mitológiájának fontos történetévé. E műanyag mítoszok mélyén azonban kongó üresség van, ahol reménytelen és értelmetlen halálesetek tesznek pontot az értelmetlen létezés végére.

Bár témájában Az ifjúság megnyugtat nyugtalanítóan sötét képet tár elénk, szemléletmódja jóval könnyedebb irányt képvisel. Figuráit odáig torzítja, hogy kizárjon minden érzelmi azonosulást a néző részéről. Inkább intellektuális játékba csalogat, ahol a film naturalista eszközeit avantgarde elemekkel fokozza groteszkké. A groteszk képi megjelenítésének másik módja az animáció. A rajzolt-festett mozgókép karakteresebb, egyedibb világokat képes létrehozni, mint a fotografált. A merészség és az eredetiség nem hiányzik Bánóczki Tibor és Csáki László filmjéből. A mindent átható abszurd humor azonban egyre inkább eltávolítja a nézőtől e sötét és baljós világot, sajnos túl távolra is, amitől aztán úgy érezzük magunkat, mint akik átrobogtak a filmbéli állomáson, de nem engedték leszállni őket.