Barátság receptre

Kritika Miklauzic Bence A zöld sárkány gyermekei című filmjéről

A zöld sárkány gyermekeinek kombinációja nem túl bonyolult. Adva van Máté János (Rátóti Zoltán) egykedvű, elvált 45 éves ingatlanügynök, aki ha elvesztené munkáját, reménytelenül állna sorba munkanélküli segélyért, akárcsak lepukkant szomszédja, aki a gangos bérházban lakó csemeték edzésével van elfoglalva. Jánosnak azonban nagy üzletet kell teljesítenie, cégének a vodkagőzben úszó svéd nagyvezér ingatlanvagyonán kell túladnia, aki pont rá osztja a lepukkant raktárépület elpasszolását. Ám a kopott, düledező, volt gyárépületben kínai seftelők telephelye bújik meg, amit Wu (Yu Debin) az útlevelétől megfosztott mandarin bevándorló őriz. Titkos feladatául is azt kapja, hogy minél tovább távol tartsa a potenciális vevőket, cserébe főnöke elengedi adósságát és végre hazautazhat Kínába. A két férfi érdekei látszólag ellentétesek, mégis valahogy a kulturális különbségek ellenére a közös légtér összehozza őket. Először csak fényképezik egymást, majd focizgatnak, kávé-tea párbajt vívnak, s még János magasság- és klausztrofóbiáját is sikerül a keleti Jing-Jang világlátással legyőzniük. Jó barátok lesznek, majd bekerül a képbe a jól ismert női szál sablonja is, a robogón száguldó pizzafutár, Regina (Bánfalvi Eszter) személyben, aki először csak Hatosnak nevezi magát. A buddy movie filmek abszolút jellegzetességeit kapjuk vissza a vásznon. Nemcsak a kulturális különbségek, de az elárvult lelkek magánya és a félelmekkel való szembenézés is humorforrássá válik. Persze a fináléban aztán kiderül, nem is volt akkora különbség közöttük. A szálak és helyzetek együtt fejlődnek a kiszámítható zsáneri jellegzetesség feloldhatatlan konfliktusához, míg a rendező vissza nem rántja hőseit, ha nem is a felhőtlen happy endbe.

Mégis mitől jó Miklauzic alkotása, ha az ismert vígjátéki receptet hozza? A rendező már az első filmjében, az Ébrenjárók-ban (2002) is bizonyította, hogy egymással ellentétes figurákat képes abszurd helyzetben remekül összehozni. Az akkori elsőfilmes bizonytalanság azonban már a múlté, a rendező letisztultabb műfaji alapokon nyugvó peremkerületi komédiát tett le az asztalra. Tette ezt úgy, hogy a folyamatosan csökkentett büdzsé és az elhúzódó forgatás bizonytalansága sem a színészvezetésben, sem a technikai megvalósításban nem látszódik meg. Az épkézláb módra megírt történetét autentikus színészekkel, élő figurákkal töltötte fel. Nem lecsupaszította, hanem környezeti bóvlikat felhasználva, még be is építette mozijába a raktár kellékeit. A fröccsöntött puskákból, kínai írásjelekkel tarkított dobozokból és filléres műanyag játékszerekből álló díszletek legalább ugyanúgy erősítik azt a lehetetlen helyzetet, mint amely a szereplők szituációiból adódik. Kis elvarázsolt, szürreális világ ez, amelyben felemás jellemű rokonlelkek simán egymásra találnak. Így lesz a focilabdából vagy a Tesz-vesz város mesekönyvéből kulturális interakció. Vecsernyés János operatőri munkájában simán hozza a klasszikus elbeszélések képeit. A dobozok mögül előfahrtoló kamerája és sárgásra színezett ablaküvegei szintén remekül aláfestik a hangulatot.

 

Ám ez mit sem érne, ha nem rendelkezne a magyar filmre egyáltalán nem jellemző aspektussal, nevezetesen, hogy minden közhelye ellenére is remekül működik A zöld sárkány gyermekei. Az abszurd poénok a helyükön vannak, se nem erőltetettek, sem nem kopottak. Érezhető rajtuk az alaphelyzetekből is legtöbbet kihozni képes Németh Gábor (lásd: Sas Tamás Presszó-ja) és Maruszki Balázs társírók remek dialóg munkája. Ilyen például az a jelenet, amikor Regina motorra ülve búcsúzik a raktárcsarnokot áruló Jánostól, aki ezzel a tettel – akarata ellenére – barátjának, Wu-nak árt: Jó el-árulást, ha szabad ilyet mondani! A vágás tempós, egyenletes, észre sem lehet venni, hogy ballaszt nehezítené a filmet. Jávorka Ádám és Hammer Zsolt ütemes zenéje ügyesen alásegít még ennek a ritmusnak. A színészek autentikus alakításairól is ezt lehet elmondani. Rátóti Zoltán visszafogott menedzser karaktere legalább annyira hiteles, mint a párját megformáló Yu Debiné. Igaz a trióvá bővülő csapat női
tagjának, Bánfalvi Eszter titokzatos karakterének emiatt már egy kissé kevesebb idő jut, de sebaj.

A rendező talán akkor követte volna el a legnagyobb hibát, ha a kisemberről szóló moralizáló melodráma felé tolta volna el filmjét. Bár az egzisztenciális drámai szál mélyebb üzenetei is benne vannak a filmben, mégis sajnos elvesznek a poénok és a műfaji jegyek között. Ennek ellenére mindenképpen újranézendő limonádé ez a mozi. Pedig borzasztó zsáner-próbálkozásokra már láthattunk példát, szintén éppen a kínai-magyar viszonyokban kutakodó Sólyom András: Közel a szerelemhez (1997) című love-sztorijában, és Oláh J. Gábor: Rap, Revü, Rómeó (2004) gengszterfilm-utánérzésében. Ebből a körből is, úgy néz ki Miklauzic Bence jön ki győztesen, akinek filmje legalább olyan friss, mintha tíz évvel ezelőtt a Simó-osztály indulásakor forgatta volna. Igaz, hogy mozijában (különösen a befejezésben) sok a sablonos, elnagyolt jelenet, mégis akkor járunk a legjobban, ha
megbocsájtjuk neki ezeket a gyengeségeket. Az pedig, hogy kellemes műfaji filmet alkotott, üde színfoltot adott a magyar filmnek. Munkája inkább helyezkedik el az Üvegtigris-trilógia zajos kultusza és a magyar művészfilmek keserűségei között. Olyan közönséghez szól, akire nagy szüksége van a mostani magyar mozinak.