Control
Szikár józan
Bemutató: 2008. október 9.
Ideje volt már, hogy valaki méltó emléket állítson az egyik kedvenc zenekaromnak: a Joy Division a legjobb valaha létezett zenekar, olyan csodálatos dalokkal ajándékozták meg az emberiséget, mint a Love will tear us apart, az Isolation, vagy a személyes kedvencem, a Transmission, mindezt úgy, hogy nagyon kényelmesen számolva is léteztek összesen öt évet, bemutatkozó Unknown Pleasures című albumuk 1979-ben jelent meg, de a 1980-as Closer-t az énekes-frontember, Ian Curtis már nem élhette meg, 1980. május 18-án macclesfieldi otthonába felakasztotta magát.
 |
| Kevés a játékosságra a tér, inkább szolgaian másolt életrajz |
Ian Curtis élete tehát sok más rocklegendához hasonlóan (Kurt Cobain, Jim Morisson) filmre kívánkozik, az alapanyag is adott volt hozzá, az özvegy Deborah Curtis megírta a biográfiát Touching from a Distance (Távoli érintés) címmel, és bár többször neki is futottak a megvalósításnak, szerencsére mindeddig kudarcot vallottak. Azért szerencsére, mert így volt alkalmuk arra, hogy kivárják Anton Corbijn pálfordulását, amikor a fotósban végre megszületett a döntés, hogy a játékfilmrendezés területére lép, méghozzá Ian Curtis életrajzi filmjével.
Anton Corbijn munkáit mindenki ismeri, csak nem tudja: ő rendezte a Depeche Mode összes klipjét, a Personal Jesustől kezdve az Enjoy the Silence-ig, és úgy tudnám röviden összefoglalni hosszú videóklipes munkáját, hogy a U2, a Metallica, és a Nirvana sötét klipjeiért ő a felelős. Szóval nem igazán kell meglepődni azon, a Control is fekete-fehérben készült, azon már annál inkább, hogy gyönyörűen és szigorúan fényképezett filmet sikerült készíteni. Corbijn nem művészkedte túl, ez itt nem a karcos-füstös klipek világa, hanem egy szikár-józan, folyamatkövető játékfilm. Ez talán csalódás is lehet, kevés a játékosságra a tér, inkább szolgaian megjelenített életrajzi adatok sora a film. Az alkotók hosszan gyűrték a forgatókönyvet a zenekartagokkal, az özveggyel, az egykori menedzserrel, és kiadóval, hogy hiteles legyen: ebből a szempontból hiszek is a filmnek, már ami a zenekar történetét illeti.
 |
| Gyönyörűen és szigorúan fényképezett |
A Joy Division azonban igencsak háttérben marad, Ian Curtis élete és tragédiája ez a film, mégis leginkább őt hiányolom a filmből. Deborah Curtis nagyon fiatalon lett feleség és anya, ennek megfelelően nem volt összeegyeztethető egy feltörekvő zenekar életmódjával, Curtis hamar szerelmes lett egy másik lányba, feleségétől pedig teljesen elhidegült, mégis őt vagyunk kénytelenek elfogadni krónikásnak, és nézőpontja számtalan alkalommal válik kényelmetlenné a film során. Ezek csak száraz tények, amelyek bántóan leegyszerűsítve köszönnek vissza a vászonról: hiába járja Sam Railey hátborzongatóan hitelesen Ian Curtis legendásan idióta kaszálós táncát, ha egyszer képtelen vagyok elhinni, hogy a hetvenes évek egyik legnagyobb hatású zenésze nem volt több rossz férjnél és pocsék jellemnél. Megjelenik az epilepsziával való küzdelem, a zenekari problémák és a növekvő bezárkózás, de ezek az elkent jelenetek Ian Curtist nem egy élettől elidegenedett zseniként keltik életre, hanem egy nagy szavakat kedvelő pozőrként.
 |
| Az özvegy nézőpontja számtalan alkalommal válik kényelmetlenné |
Pedig a film nem ebbe az irányba indul: dramaturgiailag nyilván a legfeleslegesebb az első fél óra minden történése (gimnáziumi órák, csínytevések, randevúk), mégis az ott ábrázolt karakter sorsa kezd el érdekelni, ám a zenekari években mintha az alkotók elfelejtkeznének az első fél óra mélységeiről, és csak rohannának, hogy beleférjenek a menetidőbe. Ennek ellenére nem sietik el történetmesélést, minden jelenet körülbelül pont kétszer olyan hosszú, mint amennyiből már megértjük, hogy miről van szó, a többi már csak üres szájbarágás. Nyilván ez a rákfenéje minden életrajzi filmnek, hogy számonkérhető valóságrefencialitása van, amit a hozzám hasonlók számon is kérnek, ennek ellenére hálával tartozom Anton Corbijn-nak, hogy filmet készített a Joy Divisionről, és nála jobban biztos senki sem csinálhatta volna meg. Mivel még így sem sikerült,talán a vállalás volt lehetetlen.
