sex hikaye

Dolina – Az érsek látogatása

Időtlen időkig

2007. október 24. - Vajda Judit

Bemutató: 2007. október 25.

1-1  /  2
Dolina – Az érsek látogatása
A Halálutak és angyalok, Az alkimista és a szűz és a Kísértések után úgy tűnik, a „magyar misztikus”, Kamondi Zoltán hátat fordított a misztikumnak és a természetfelettinek, amikor Bodor Ádám 1999-es regényét, Az érsek látogatását adaptálta.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

Ha mágikus elemek nem is jelennek meg a Dolinában, azért realistának sem lehet nevezni, megvan ugyanis a maga mitológiája. A filmben (és a regényben) szereplő Bogdanski Dolina faluja külön, zárt világ, a maga sajátos törvényeivel és működési elveivel. A kitalált kelet-európai település valahol a Keleti-Kárpátokban lehet, Ukrajna és Románia határán (Bukovinára többször is történik például utalás a műben), de végeredményben egy mitikus és archetipikus kelet-európai falu, mely mintha még a Monarchiából maradt volna itt (erre utal legalábbis a nemzetiségi sokszínűség – a filmben olaszok, szlávok, ukránok, zsidók, örmények, görög-keleti papok tűnnek fel). Bogdanski Dolinát elfelejtette a történelem, lakóit úgyfelejtette az idő – a városka mintha öröktől fogva létezne és az idők végezetéig változatlan maradna.

Bogdanski Dolinát elfelejtette a történelem, lakóit pedig az idő

Ez az archaikus időtlenség vizuálisan a legerőteljesebben úgy jelenik meg a filmben, hogy – mintha csak holdbéli tájon járnánk – az utcától, a házaktól, a falaktól kezdve minden hófehér, mintha ki lenne meszelve (a Doliná-t egy kaolinbányában forgatták). A megjelenő épületek és tárgyak korát pedig lehetetlenség meghatározni, a ruhák és a használati eszközök alapján járhatnánk akár a múlt század elején-közepén is. Mindez egyenesen következik a regényből, amely szintén nem igazít el, sőt egyenesen félrevezet a történet idejét tekintve. Szóhasználatából, a különböző tisztségek és foglalkozások említéséből (a regényben papok, tábori lelkészek, szeminaristák, fésülőasszonyok, archimandriták, vikáriusok szerepelnek) semmi sem derül ki, ami segítene, mindössze egy modern márkájú, drága autó egyetlenegy alkalommal történő feltűnéséből lehet arra következtetni, hogy a jelenben vagy a közelmúltban játszódik, egy dátum egyszeri említésével pedig ki lehet számolni, hogy 1998-2000 környékén járhatunk. A film a cselekmény idejét napjainkra helyezte, de szintén egy-egy kósza tárgy felbukkanása csak, ami orientál. Ezek a modern világot szimbolizáló dolgok jellemzően mindig kívülről érkeznek a faluba. A Doliná-ba messze földről apja földi maradványaiért idelátogató főhős, Gábriel Ventuza kezében egyszer csak – valódi meglepetést okozva a nézőnek – feltűnik egy palmtop, később a csempészek hoznak egy mai márkájú cigarettát a faluba, majd egy vadonatúj Volkswagen érkezik.

Az időtlenség nemcsak a képi világban jelenik meg, hanem a film cselekményére is rányomja bélyegét. A helyiek egyre csak várják az eredeti regény címében jelzett érsek látogatását – akit ráadásul mindig máshogy hívnak –, de a magas rangú elöljáró sosem érkezik meg (legalábbis épségben nem – lásd a sínautós közjátékot). S ahogy a néző bizonytalanságban marad az időt tekintve, úgy a figurákat illetően is kevés a fogódzó, nincsenek – pontosabban összezavarodtak – a tájékozódási pontok a viszonyok terén. Senki sem az, akinek látszik: a papok – akik egykor sejthetően katonák voltak – álszakállat viselnek, a földrajztanár kórust indít, a férjes asszony főnöknője szeretője lesz, és az érseket is – akit várnak – mindig máshogy hívják, hiszen ők is cserélődnek, ahogy felcserélhetők az identitások is: aki egykor tábori lelkész volt, az ruhakölcsönző lesz, és fordítva – a két ember egyszerűen helyet cserél. Erre a felcserélhetőségre rejtett utalás is történik a filmben: két szereplő, a Gábriel Ventuzát alakító Adriano Giannini és a Vidra földrajztanárt megformáló Derzsi János fizikailag is nagyon hasonlítanak egymásra.

Összezavarodtak a tájékozódási pontok a viszonyok terén

Ami pedig a film női vonalát illeti, ott is szokatlan képet kapunk. Kamondinál mindig is fontos szerepet játszottak a nőalakok. Az Eszenyi Enikő játszotta fiatal Ilona a Halálutak és angyalok-ban, Eszténa (Ónodi Eszter) Az alkimista és a szűz-ben vagy a kis cigánylány, Juli (Kovács Júlia) a Kísértések-ben mind hatással voltak a férfi főhősökre, sőt a művek végkifejletére is óriási befolyással bírtak (így tulajdonképpen ők voltak a valódi főhősök, nem is a férfiak). Míg Az érsek látogatásá-nak nincs igazán főalakja, minden figura egyformán fontos (vagy egyformán súlytalan) benne, a filmben az eredetinél némileg nagyobb jelentőségre tesz szert Colentina Dunka fodrásznő figurája. A Molnár Piroska által alakított zsarnoki nagyasszonyt azonban az eddigiektől eltérően nemcsak a férfiakhoz, hanem a nőkhöz is speciális viszony fűzi, a befolyásos nő ugyanis leszbikus. Domináns alakja Bogdanski Dolinán rátelepszik mindenre és mindenkire, a mű legelesettebb hősét, Natalia Vidrát pedig szexuálisan is uralma alatt akarja tudni.

A fentebb tárgyalt bizonytalan identitásokat a filmben legplasztikusabban a ruhák és jelmezek szimbolizálják. Dolina lakói egyenruhákkal álcázzák magukat (és a kort, amelyben élnek): uniformist (vágykeltő fehérneműt, lenge köntöst és egyenparókát) viselnek itt a fodrásznők, fésülőasszonyok és a katonákból lett papok is (katonaruhájukat papi öltözékre és a fülükre akasztható álszakállra cserélték), sőt még az idős Senkowitz nővérek is egyforma menyasszonyi ruhában menekülnek az elkülönítőből. Ennek megfelelően, ha valaki felölti a papi ruhát, rögtön pappá is válik (lásd a tábori lelkésznek öltöző, tehát azzá is váló Gábriel Ventuzát), ha pedig leveti, egyben levetkőzi (hamis) identitását is. „És vegye fel szépen a szakállát!” – hangzik a parancs a beöltöző Gábrielnek, majd a végén Mugyil háznagy a következő szavakkal bocsátja el: „Adja le a szolgálati ruháit! Most! A szakállát is!” Így tehát – ahogy arról fentebb már volt szó – a szerepek is egészen könnyen cserélhetővé válnak („Mától fogva megint én vagyok itt a tábori lelkész. De a nevelőanyámnak szüksége lenne valakire a ruhakölcsönzőben” – mondja Petrus Gábrielnek).

Első ránézésre renden és rendszeren kívüli zárt mechanizmus

Habár Bodor Ádám egyszerre tömör és álomkóros prózáját szinte lehetetlen filmen visszaadni (bár sokan próbálták már Fábritól kezdve Gotháron át Ferenczi Gáborig és Buvári Tamásig), a Dolina abban hasonlít Az érsek látogatásá-ra, hogy ugyanolyan egységes és összeszedett abban, amit mondani, mutatni és főleg láttatni akar. Az egyik legnagyobb változtatás azonban, amit a rendező az irodalmi alapanyagon végrehajtott, az a narráció szerkezetének módosítása. Bodor a regényt in medias res kezdi, kész helyzetbe érkezünk, és apránként nyerünk csak beavatást a történtekbe, előre-hátra ugrálva az időben, egyes események pedig többször is előkerülnek az elbeszélés során. A filmben ezzel szemben egyrészt nevet kap a regény egyes szám, első személyű mesélője (ő Petruska, Colentina Dunka fodrásznő nevelt fia), másrészt kronologikus sorrendben tárulnak fel az események. Ez a linearitás főként abból a szempontból válik fontossá, hogy így folyamatában érzékeljük azt a fokozatos változást, ahogy a kívülről jött ember, Ventuza hasonul a helyiekhez, és a végére teljesen asszimilálódott dolinaivá válik. Elfogadja a falu sajátos világát, aláveti magát törvényeinek és átadja magát annak a zárt mechanizmusnak, ami első ránézésre renden és rendszeren kívüli, ám valójában ott rejtőznek benne az elnyomás apró jelei, és amit úgy hívnak, hogy Kelet-Európa.



Címkék

premier , kritika


1-1  /  2

nka emblema 2012