DVD: Van élet a halál előtt?

Nyerj dvd-t!

Úgy sejtem, kelepcébe szorultam. Néhány perce – borzongva -- futottam át azt a filmhun közölt, több éves könyvkritikámat („Hűségnyilatkozat”), amelyben Fliegauf Benedek dokumentumfilmjének írásos-szerkesztett változatáról elmélkedek. (Fliegauf Benedek: „Van élet a halál előtt?” – Beszélgetések Feldmár Andrással. Jaffa Kiadó, 2004.) Eltekintve attól, hogy ma másképpen -- kimérte(bbe)n -- fogalmaznék, ekkor lényegileg mondatokba öntöttem mindazt, amit a pszichoterapeuta és a filmkészítő korántsem hétköznapi találkozásáról gondolok. Merthogy – ez ügyben -- nem lépett érvénybe a múlt idő.
A 2001-es portréfilm elkészülte-bemutatása óta eltelt néhány esztendő, így adódik a kérdés: jól „időzítették”-e a DVD-kiadást? Kurtán: soha jobbkor.

Hypnos

Feldmár András, a szókratészi kételkedő, vasúton és előadótermekben elhangzó, rögtönzésnek ható monológját nézve/hallgatva egy könnyed, (ön)ironikus, bölcs, kiváltképp önazonos férfiembert látok. (Holott, mint Fliegauf mondja róla: „Nincsenek civil pillanatai”). Akinek alapállítása (egyben a doku utolsó mondata): „Senkinek ne higgyetek el semmit!” A fölütés pedig nem más, mint: „Amennyire hipnotizálva vagyunk, annyira vagyunk halottak”.

Az utóbbi egy-két évben a Kanadában élő – tavaly a saját nevét viselő „szellemi műhelyt”, a Feldmár Intézetet alapító, továbbá a Nők Iskoláját életre hívó  -- terapeuta meglehetős ismertségre-népszerűségre tett szert hazánkban. 2007 óta négy könyvét jelentette meg (csak) a Jaffa Kiadó: Feldmár mesél; Küszöbgyakorlatok (haikuk); Szégyen és szeretet; továbbá a Bernát Orsolya-Büky Dorottya párossal írt Igazi vagy? – Iskola nőknek.

Feldmár ma aktuálisabb, mint valaha

Mellesleg: fölkavaró, hogy némely pszichiáter-lélekdoktor hirtelenséggel mennyire a szívén viseli az univerzumban elveszetten botorkáló magyar lányok-asszonyok (sanyarú) sorsát, minden érdek nélkül terelgetve öntudatlan nemtársaimat az „igaz(i)” útra. (Lásd: a szintúgy „jaffás” Dr. Csernus Imre bestsellere, a hangoskönyv formában is sikerlistás A Nő).

Monizmus-panteizmus-optimizmus

Feldmár András – éles ellentétben az elsősorban érzelmekre ható, sokkterapeuta Csernus Imrével -- intellektuális provokátor. Előadásai: agytornák, vitára ingerlő szellemi kalandozások. Ám: noha a provokáció önmagában is élvezetes (lehet), nem árt, ha értjük is, mi a mögöttese. Fliegauf az Extrák-ban („Fliegauf Benedek Feldmár Andrásról”) párhuzamot von beszélgetőtársa-megihletője és Hamlet között. Különös, de Feldmárról nekem is a dán királyfi jutott eszembe, akinek (környezete által miazmásnak titulált-megbélyegzett elmélkedéseiről) mit is állít Polonius? „Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer”. 

Fliegauf érti Feldmár András rendszerét – ez a lényegi. Valamint tudta azt is: ezek a rögzített mondatok -- melyek leginkább tűnődések, azaz semmiképp sem deklarációk -- milyen hatást válthatnak ki egy, az ilyen jellegű-színvonalú kihívásra esetleg nem eléggé fölkészült közegben. Mert (mint az alkotó közli) Feldmár András, a transzperszonális pszichológia képviselője – akinek gondolkodására elsősorban a hatvanas évek amerikai ellenkultúrája hatott – leginkább a „spirituális intelligenciánkat” szólítja meg. Csakhogy…

"Ezo-bio-öko, meditációs vitál, vitál."

Magyarországon a spirituális-ezoterikus gondolkodás mélysége-nívója az Egyesült Államokban a 60-as, 70-es években szárba szökkent (Európán a 80-as években végigsöpört) New Age-érzéssel rokonítható; ez a szellemi talapzat. „Minden egy, minden isten, minden oké”. Továbbá, a spiritualitás, és a keleti tradíció elsősorban és majd’ kizárólagosan külsőségekben jelentkezik: fessük narancsszínre a falakat; hajítsunk a sarokba egy fröccsöntött Buddhát; pingáljunk mandalát; legyen a polcon egy csikung-golyó (amit látogatóink majd szexuális segédeszköznek gondolnak, és ez milyen mulatságos); relaxáljunk elektronikus delfinek hangjára, izmosítsuk a szívcsakrát, jövendöljünk ji-csinggel.

Ilyen -- haszonéhes kalmárok, giccsgyártók által -- infantilizált környezetben a gondolkodóból (is) városi „guru” válik; idővel semmi sem különbözteti meg egy dzsungelbe űzött „celebtől” (név nélkül: Soma Mamagésa). Elvakult-megvakított „követői” és epigonjai lesznek; mondatai-gondolatai jelszavakká silányulnak, melyek közül néhány „ütőset” fölpakolnak a világhálóra – Oscar Wilde és Boros Lajos aforizmái mellé.

Jean-Paul Sartre, mögötte az elhibázott életmű

Szabadság vezeti a népet

Fliegauf Benedek kétrészes – remekül szerkesztett-vágott -- dokumentumfilmje tehát nem archív jelentőséggel bír -- "Feldmár-gyűjtőknek”. Jóval több ennél, részint, mivel kivételes finomsággal mutatja meg egy kíváncsi, tájékozott, művelt, nyugtalan, főképp: az emberi kiszolgáltatottság iránt megindítóan érzékeny Gondolkodó eszmevilágát. Akinek segítségével ingergazdag barangolásunk során eljuthatunk Alfától (születés) az Ómegáig (halál). Kétségtelen azonban: a doku II. részében mintha változna a tónus. Ekkor beszél Feldmár az „ébresztő” és/vagy tudatmódosító szerek (elsősorban LSD-25, továbbá a heroin, a morfium, a kokain, a 5-Meo-DMT, és az ayahuasca-tea) fölszabadító hatásáról. Mindezt végighallgatva, ismét az volt a benyomásom: a terapeuta (az addigiaktól merőben eltérően) némiképp agitatív hangot üt meg. Ugyanakkor tagadhatatlan, igen érzékletesen beszél a – többségében illegális – szerek fiziológiai és pszichés hatásáról, következésképp megérthetjük e drogok használóinak motivációit, amit kivált fontosnak tartok.

Mindennél azonban jóval erősebb benyomást gyakorolt rám mindaz, amiről az Extrákban esik szó („Néhány kimaradt gondolat”). Magával ragadó a Jean-Paul Sartre-ról szóló anekdota, aki halála előtt rájött, gondosan fölépített elmélete (azaz: a szeretet nem létezik) teljes egészében elhibázott. Emellett: a nagyszerű blokknak kiváló a (szintúgy gall színekben játszó) befejezése. Mely – szerény vállalásként – nem más, mint hogy egy magyar származású francia pszichoanalitikus szerint mi az élet értelme. (A szíven ütő definíció hallatán fölvillant szemem előtt Delacroix-tól A Szabadság vezeti a népet, és kisebb késztetést éreztem, hogy rágyújtsak a Marseillaise-re).

Valahol a Feldmár is ott fut közöttük

A Közvetítő

Nézve ezt a kiváló, „lelkes”-eszes munkát, arra jutottam: tartok tőle, hogy Feldmár András gondolatainak Fliegauf Benedek (volt) a leghitelesebb, legfelelősebb (!) közvetítője. Kockáztatok: bajosan lesz ennél jobb kezekben. Árulkodó, hogy a direktor-beszélgetőtárs nem látható, hangja nem hallható; kizárólag az Extrákban nyilatkozik meg – üdítően pontosan. Jelenlétéről csupán egy vasúti epizódból értesülhetünk: mikor Feldmár arról beszél, a rossz és jó élményeinkért egyaránt hálával tartozunk. És cinkosan megjegyzi a vele szemben ülő utastársnak: ő nem gyáva tehát, hanem „hálátlan kutya”.
Fliegauf Benedek úgy jellemezte Feldmár Andrást: „Mintha belefagyott volna a kamaszságba”. Azaz, nem tesz más, csak fölrázza alvó környezetét. Ez az a meglátás, amit ma a legnagyobb kétellyel fogadok; miközben bizakodom, az „ébredő magyarok” nem tompítják el altatókkal a szilaj szellemű kamaszt – csupán mert rájöttek, háziorvosnak alkalmatlan, ellenben bosszantóan izgága.