Egérút - Rousseau a szúnyogosban
Mihez kezd az elpuhult pesti értelmiségi a számára „barbár” vidéken? És hogyan radikalizálódnak a flaszteren termett problémák a jó levegő hatására? Sára Júlia filmjének főhőse Péter Simon: a rendezett életet élő (zsiguli, feleség, szerető), későn ébredő, negyvenes író, akinek könyvhétre jelenik meg első vékonyka novelláskötete (Az egér először alszik el). A „sikert” a házaspár vidéki nyaralással kívánja megkoronázni, hogy az alkotómunka idegfeszültségét bukolikus idillel oldja fel.
A Budapest-táblát elhagyva azonban bizarr fordulatot vesznek az események, és a városi reflexek kicsorbulnak a „bennszülöttek” által képviselt szokatlan értékrenden. Az író szembesülni kénytelen saját életképtelenségével, szakmai és magánéleti kudarcával egy szintén kudarcra ítélt környezet hatására. Az abszurd, groteszk humorral fűszerezett filmben a két mínuszból így születne egy harmadik.
Legalábbis valószínűsíthetően ez volt a rendezőnő célja, a megvalósítás azonban számos helyen kivetnivalót hagy maga után. Az egyik legfőbb probléma az aránytalanság. Sára Júlia érezhetően sokkal inkább a nagyvárosi ember gesztusrendszerében van otthon, az innen jövő figurákat érő szatírája jóval határozottabb, élesebb, célzottabb. Az író (Máté Gábor), a felesége (Müller Juli) és a szeretője (Schell Judit) jóval pontosabban megrajzolt karakterek, mint az elnagyolt vidéki figurák, a hordóhasú delnő (Molnár Piroska) vagy a helyi karizma, a magyar ugar ezermester vállalkozója (Scherer Péter).
Kissé zavaros a történet is, időnként kínaiak pottyannak a vízbe, amely események után helyi ál- (vagy valódi?) nyomozók nyomoznak. A szálak nem vezetnek sehova, láthatóan csupán az írót körülvevő bizarrság élményét hivatottak öncélúan erősíteni.
A színészvezetés terén is akadnak hiányosságok, bár a helyzet itt már némileg kiegyensúlyozottabb. A széteső, laza szálú történetben a tapasztalt, rutinos színészek megmentenek maguknak egy-egy jelenetet, megvillantják tehetségüket, határozott rendezői koncepció hiányában azonban ezek nem állnak össze egységes egésszé. Az egyik legjobb alakítás Scherer Péteré, aki a Jancsós Pepe-idők improvizációs tapasztalataiból átmentett erővel élvezetes szekvenciákat képes teremteni. Sajnos mindez azonban itt nem a szerep lehetőségeinek kiteljesítése, mint inkább a bizonytalanul megrajzolt figurát helyettesítő személyes magánteljesítmény.
Pro: A városi figurák viszonylag hitelesek, egy-egy szerencsésen eltalált színészi magánszámnak pedig sikerül időről-időre továbblendítenie a filmet. Mindemellett Sára Júlia kísérletet tesz egy, a magyar filmben meglehetősen ritka édes-savanyú humor kikeverésére is.
Kontra: A vidéki figurák ábrázolásában tétovaság, koncepciótlanság érezhető. A kevert stíluselemek végül sajnos nem hoznak létre egységes hatású új minőséget. Sem a szatíra nem elég meggyőző és kidolgozott, sem a blődli (és őrület) nem válik átütő erejűvé, a film valahol félúton áll a Portugál és a Vattatyúk között.
Egészében tekintve az Egérút félkész, kiforratlan, de időnként jó pillanatokat is produkáló film; Sára Júlia érezhetően egyelőre még a hangját, mondanivalóját, eszközeit keresi.
