Egy csók és a semmi
Kritika a Szex és New York 2 című filmről
A Szex és New York második részének vetítése után mikor azon kezdtem volna gondolkodni , hogy vajon a folytatás jobban sikerült-e a pocsék első résznél, sajnos azon kaptam magam, hogy egyáltalán nem emlékszem arra, hogy mi történt a korábbi filmváltozatban, és hiába olvastam el korábbi kritikámat, abból sem jöttem rá, hogy mi volt a sztori. (Jó, Carrie férjhez ment, de azon kívül?)
Valahogy úgy képzelem, hogy az Abu-Dzabi Turisztikai Hivatal mérhetetlenül sok pénzt fektetett abba, hogy a szappanopera folytatódjék, hiszen az egész film nem más, mint egy két és fél órás Abu-Dzabi reklám (amit érthetetlen mód Marokkóban forgattak egyébként). Féltékeny a bögyös dadára? Felmondott a munkahelyén? Szabadnapot kér a férje a házasságukból? A megoldás Abu-Dzabi, az új Közel-kelet! Gyémántlakosztályainkhoz saját limuzin, lakáj és bár jár, itt lehet csak igazán kiinni magunkból az életünket nyomasztó problémákat. De pénzt is lehet költeni, van teve! van bazár! van fűszer! van cipő! És nini, itt van Aidan, hogy lassan két óra után legyen valami konfliktus is a történetben, bár felfoghatatlan, hogy negyvenéves asszonyok egy véletlenül elcsattant, következmények nélküli csók nem létező jelentősége miatt teszik kockára a házasságukat.
Nagyon nincs mit hozzátenni: a Szex és New York egy baromi jó sorozat volt, mítoszt teremtett, miközben érdekes, fontos és vicces tudott maradni, egy csomó meghatározó dologra emlékszem még mindig belőle, ellentétben a filmváltozattal. Nem ért meglepetés, hiszen az első részben már kilúgoztak minden számomra fontosat ebből a franchise-ból, még abban reménykedtem, hogy a második rész talán lesz annyira rossz, hogy már-már szórakoztatónak számít majd, a Guardian Sátántangó hasonlata például kifejezetten kecsegtető volt, de sajnos nem így történt.
Annál jobban megdöbbentem, hogy a Westend éjféli vetítésére micsoda hordák érkeznek, hogy megtekintsék A Filmet, és hogy nyerítve röhögjenek Samantha óriási poénjain, sőt, a klimaxtól szenvedő nő piaci kiborulását éppen hogy meg nem tapsolták. Szóval a mítosz még ilyen híg és élettelen változatában is él és működik, bár tegyük hozzá, hogy annyit nálam is elért, miután egészen közelről szemléltem két és fél órán át a szereplők arcát, hogy éjszakára nagyon vastagon bekentem magam hidratáló krémmel.