Én, a robot

Rossz szellem a gépben

Bemutató: 2004. szeptember 9.

Aztán a projekt átkerült a Foxhoz, akiknél véletlenül ott voltak a jogok, gyorsan átírták hát a történetet, és rávették a civilben egyébként technomán Will Smith-t, hogy játssza el a véresszájú géprombolót, akinek ráadásul a mátrixos orákulum az anyukája. A rendező, Alex Proyas a Holló című filmmel bizonyította, hogy képes jó adaptációt készíteni – talán többet várhatunk mint effekteket?

Asimov első novelláskötetét az a felháborodás inspirálta, hogy annak idején minden robotos sci-fi arról szólt, hogy a robotok fellázadnak az ember ellen – és ő valami mást akart. A film ettől még egy ilyen robotlázadás története, viszont a robotika 3 törvényétől kezdve sok apró részleten át egészen a dramaturgiáig (az nem lehet, hogy rosszul működnek! – de mégis lehet? – nem, mégse!) derekas mennyiségű ötletet felhasználnak a mestertől.

No nem kell aggódni, túlsúlyban a közhelyek maradnak, a szájbarágós reklámok és Will Smith (aki executive producer is) meztelen felsőteste, hogy ha valakinek sikerül a barátnőjét is elráncigálni, ő se unatkozzon.

Az Észak-koreai éhezők pedig Sony kutyát falatoznak

Smith szerint ez egy akciófilmbe csomagolt művészfilm, és a lerágott csontokon kívül valóban felmerül artuális kérdés is: tudnak-e a robotok mesterművet alkotni? A robot visszakérdez: miért, maga tud? Ami biztos: a Hollywoodban dolgozó robotoknak ez nem sikerült. A ”filozófikus” kérdésfeltevés még mindig az a Jung félreértésén alapuló baromság marad, hogy logikusan vagy érzelmileg érdemes közelíteni az élethez – mintha ez a kettő kizárná egymást.

Manapság, amikor lassan már egy mobiltelefonhoz is rendszergazda kell, és egy kávéfőzőt sem tudunk úgy megépíteni, hogy zökkenőmentesen működjön, már nem aktuális az a kérdés, hogy mi lesz ha a gépek tökéletesebbek lesznek a szándékoltnál (Tron). Ez pusztán Ray Kurzweil szilikonvölgyi karrierje szempontjából érdekes, akinek a Spirituális gépek kora című zagyvalékát a film rendezője meg is jelöli inspirációs forrásként. Hogyne tennék szebbé életünket az intelligens robotok? A spirituális gépek hadserege Afrika felé masírozik, hogy segítsen, az Észak-koreai éhezők pedig Sony kutyát falatoznak, miközben a hős már nem is maga menti meg a hősnőt (Bridget Moynahan), csak füttyent a robotnak.

Mióta az Úr lopáson kapta az embert és megtorlásul számos nehezítést küldött rá, azóta próbálkozunk vele, hogy ezeket megkerüljük, ahogy a feministák a nők alárendeltségét, az orvosok a fájdalommal szülést, úgy a robotika a verejtékes munkát próbálja megúszatni az emberiséggel – számos verejtékes órát szerezve ezzel indiai programozók feltörekvő hadainak.

Mindez azonban nem olyan vicces mint Will Smith, következő javaslatom tehát a Száz év magány szappanopera változata lenne.

Will Smith játssza Del Spooner detektív szerepét az Én, a robot című high-tech thrillerben, amely Isaac Asimov művei alapján készült. A 2035-ös évben a technológia és a robotok immár a mindennapi élet bizalmi szereplői. A film e bizalom megromlásáról szól, amelyre egyetlen ember figyel fel, egyedül egy egész rendszerrel szemben.

A robotok életre keltése érdekében a film készítői soha nem látott vizuális effektusokat vonultatnak fel. Sonny figurája – e különös roboté, aki egy gyilkosság, és talán az emberi faj fennmaradása kulcsának őrzője – a fotórealizmus csúcsa. Valóban, Sonny a legrealisztikusabb, érzelmileg legkimunkáltabb háromdimenziós CGI-figura, akit filmen valaha megalkottak.

Alex Proyas (Dark City, A holló), a film rendezője fantasztikus jövőbeli Chicagót teremt háttér gyanánt, ahol a robotok a társadalom szerves részét képezik. Bridget Moynahan Dr. Susan Calvin robotpszichológus figuráját alakítja. Lawrance Robertson, az U.S. Robotics vezérigazgatójának szerepében Bruce Greenwood látható, John Bergin hadnagy (Spooner főnöke és barátja) figuráját pedig Chi McBride alakítja. Alan Tudyk játéka alapján alkották meg Sonny, a robot digitális figuráját. A világtól visszavonult lángelméjű tudós kulcsszerepét James Cromwell alakítja.