sex hikaye

Fallal szemben

Török orvosság áfium ellen

2004. szeptember 15. - Béres Dániel

Bemutató: 2004. szeptember 16.

Fallal szemben

Miközben a két főszereplő örvénylő kapcsolata egyre mélyebbre húzza magával a nézőt, addig a rendező egyre magasabbra, az univerzális felé emeli történetét. Fatih Akin filmje az idei Berlinalén Arany Medvét kapott.

Vannak köztük hitüket hagyottak is
Eddig négy külföldi film kapta a Fejjel a falnak címet, három amerikai és egy francia, van köztük horror, romantikus vígjáték és filmdráma is. Talán ezért nem kaphatta a Gegen die Wand is ezt a magyar címet, pedig hogy négyszer, vagy ötször, az már igazán nem oszt, nem szoroz. A Fallal szemben – leszámítva azt az egyszerű tényt, hogy annyira nem kellemes kiejteni ezt a két szót egymás után, az l és az sz hang ugyanis nagyon hasonló helyen képződik és ettől a kiejtés kissé nehézkes - egészen addig lehetne esélyes a magyarországi cím elnyerésére, amíg az ember végig nem nézte a filmet.

Sőt, elég csak három percig nézni, ekkor ugyanis, a férfi főszereplő autójával, jó 100-120 km/h-val száguld neki egy falnak. Ismétlem, nem néz farkasszemet a fallal, hanem teljes erőből beleszáll abba. A halálraítéltet, akit falhoz állítanak, és nem kötelezik rá, hogy szembenézzen a kivégzőosztaggal, az a fallal szemben állva várja a halált. Ebben a filmben azonban – nem tudom kell-e még ecseteljem – másról van szó. Miközben a férfi hős a szó szoros értelmében fejjel rohan a falnak, a női főszereplő az elvont értelemben létező falnak rohan neki teljes erőből, sőt többször is nekirohan, nem törődve saját testi és lelki épségével. Többek között ettől lesz a Gegen die Wand az elmúlt évek középfajú művészfilmes termésének kimagasló darabja. Ha csak a fallal szemben állna a két főhős, akkor minden bizonnyal egy sokkal gyengébb filmről íródna ez a kritika. Épp ezért, ami engem illet, én maradok a Fejjel a falnak címnél, tehát:

A Fejjel a falnak német film, mely az idei Berlinalén Arany Medve díjban részesült. Rendezője a Németországban élő, török származású Fatih Akin, aki 31 éves kora ellenére már a negyedik nagyjátékfilmjén van túl, de most először készített filmet arról a világról, ahonnan származik. A németországi törökök igen érdekes és változatos részét képezik a mai német társadalomnak. Nagy részük nem tud, de nem is akar asszimilálódni, de vannak köztük hitüket hagyottak is, akik már törökül sem tudnak rendesen. Ilyen Cahit is (Birol Üner), aki felesége halála óta csak azzal foglalkozik, hogy lassan, de módszeresen pusztítsa önmagát. Amikor aztán egy nap gyorsítani akar a tempón, és belehajt a már említett falba, élete új fordulatot vesz. A tipikus nyugati típusú öngyilkos találkozik a keleti típusú öngyilkossal, Sibellel (Sibel Kekilli), akinek családja hűen ápolja a török hagyományokat, talán néha túlságosan is.

Sibel ugyanis élni akar, egyéjszakás kalandokra és függetlenségre vágyik, amit az ő helyzetében egy fiatal nő, paradox módon csak házasság útján érhet el. Nagy nehezen ráveszi hát Cahitot, hogy vegye feleségül, érdekházasság csupán, mely Sibel számára a szabadságot jelenti. Az enyhén abszurd, kettősségekkel teli kezdet, csak bonyolódik, a rendező rendkívül ügyesen adagolja a fordulatokat és képes újra meg újra árnyalni, sőt legtöbbször relativizálni a két főhős viszonyát.

Miközben Sibel és Cahit örvénylő kapcsolata egyre mélyebbre húzza magával a nézőt, addig Akin egyre magasabbra emeli történetét, olyannyira, hogy a film a vége felé már régen nem a gyökereiket vesztett, vagy megőrzött törökökről szól, sokkal inkább a belenyugvásról és a megtörésről. Kiderül például, hogy az isztambuli underground éjszakai élet sokkal kegyetlenebb és veszélyesebb, mint a német. Kiderül, hogy a török fővárosban is élnek független, egyedülálló, karrierista török nők, de Sibel talán nem is erre a fajta függetlenségre vágyott.

100-120 km/h-val száguld neki egy falnak
Így fordítja visszájára a film saját maga állításait, így vonja kétségbe a korábban felállított értékeket és ezáltal szép lassan kivon a történetből mindent, ami lokális vagy konkrét. Közben a világ melyben a történet játszódik, mindvégig megmarad hitelesnek, nem megyünk el absztrakt felé, és a hősöket körülölelő világot sem érezzük üresnek egyetlen pillanatig sem. Mintha Akin kártyavárat építene, majd óvatosan elkezdené kihúzni a legalsó lapokat, ám a szerkezet rendületlenül áll a helyén, a végén már csak lebeg, hiszen a teljes alapzatot lebontották alóla, de még ekkor sem dől össze.

Nem tolakodóan zseniális, csak egyszerűen zseniális film a Fejjel a falnak, a női főszereplő pornósztár múltja csak érdekes adalék, ez a film nem szorul marketingfogásokra. Persze azért ravasz a rendező, és a szerepe szerint fűvel-fával szexelő Sibelt, csak kétszer láthatjuk aktus közben, mindkétszer férjével Cahittal, és csak nagyon keveset mutatva a máshol (utánanéztem) teljes szépségében megcsodálható testből. Mintha Akin a pornójelenetek között eltelő időszakot filmezné, ezzel téve teljessé Sibel (a szerepet és a színésznőt ugyanúgy hívják) életének celluloidon történő megörökítését.

Sok mindent lehet dicsérni a filmben, mégis talán a zenehasználat a legizgalmasabb. A rocktól az autentikus török népzenéig szinte minden átmenet és keveredés képviselteti magát, ám a zene itt nem egyes részek hangulati aláfestéseként, vagy a sűrítés jelzéseként funkcionál, hanem dramaturgiai funkcióval bír. Tudatosan szerkesztett szekvenciákban zenére lendül tovább a történet, új epizódhoz jutunk el, sőt, időnként a drámai fordulat is egy dal alatt következik be. Például az I feel you szól a Depeche Mode előadásában, a már említett „fejjel a falnak” jelenet előtt, alatt és után is.

A Fejjel a falnak című film ritka alkotás. Azon filmek közül való, melyeket a fintorgó filmguruk ugyanúgy szeretni szoktak, mint a film jövőjét a kommersz közönségfilmben látó kritikusok, az utolérhetetlen műfajfilmekre szakosodott házimozizók (pornó inkluzíve), a mindent alaposan végiggondoló értelmiségiek vagy a magukat laikusnak valló mozilátogatók. Nincs más hátra, mindenki válasszon magának egy címkét a fentiek közül, és azért nézze meg a filmet. Érdemes.






nka emblema 2012