sex hikaye

Fény hull arcodra

2002. október 29. - Formanek Csaba

Bemutató: 2002. október 3.

A Gulyás-fivérek a 60-as években indultak amatőr játékfilmjeikkel, melyeket a különböző fesztiválokon számos díjjal tüntettek ki, majd a 70-es évektől több kiváló dokumentumfilmet készítettek. A történelmi és szociológiai filmes felderítőmunka során Isonzótól a Gulágokig, a moldvai csángóktól a képzőművészeti témájú filmekig terjedő széles skálán dolgozták fel a kulturális emlékeket, jelenségeket. A fiatalabb testvér, Gulyás János újabb filmjeit nemrégiben a szolnoki Képzőművészeti Filmszemlén láthatta az érdeklődő közönség, míg Gulyás Gyula idén nagyjátékfilmmel jelentkezett.
A történelmi érdeklődés tárgya ezúttal Király László irodalmi alkotásán alapszik. Egy erdélyi faluban, a 48-49-es szabadságharc háború dúlta romjain, egy vesztes csata után játszódik a mindössze egy szűk napot felölelő cselekmény. A falu tanítója egykor szebb napokat látott udvarházába fogadja be a két titokzatos lovast, akik szállást kérnek éjszakára. Nyomukban azonban a lerombolt falujukból elvándorolt és új otthont követelő, rongyos és eldurvult csőcselék is megérkezik. A történelmi helyzet és a személyes sorsok szoros összefonódását követi végig a történet a három főszereplőre koncentrálva.

A rendezőnek két nehéz kérdést kellett tisztáznia az adaptációt illetően. Hogy a drámai feszesség megmaradjon, a szereplők közelmúltjába csak fokozatosan enged visszatekinteni, s ezt az emlékező képsorok montázsával oldja meg. Nyilvánvaló, hogy ha a történet folyamatos idejű, a dramaturgiai építményből elveszett volna az a feszültség, mely abból adódik, ahogy a szereplők fokozatosan megismerik a másik múltját, traumáit, halottait. Az a háromszög, melyet Gulyás létrehoz, a vészterhes történelmi atmoszférához is jobban illik. A titokzatosság, s e titkok kölcsönös tisztelete a bukott, illetve bukásra ítélt szabadságharc bujdosóinak létfeltétele. A másik oldalon viszont ott a nehézség, hogy a film műfaja nagyon is érzékeny az emlékek mozgóképi megjelenítésére. A realista környezetben játszódó filmek minden kockája a jelenidejűség erejét és terhét hordja magán. Míg az irodalom az emlékek képsorait is az olvasó fantáziájának mozijában vetíti, az emlékezés képsorai óhatatlanul fakítják a múltélmény elevenségét és igazságát.

A másik probléma az irodalmi szöveg csábító költőisége. A történelmi atmoszféra megteremtése ismét tökéletes, a forradalmi hevület halottakon lépkedő gyászmenetté feketül. A fáradt fájdalom az elégikus hangnemű líra világa, így szólalnak meg nagyon sokan a 19. század második felének magyar költői közül is. A filmben elhangzó versek, melyek egyúttal a tanítót narrátorrá, a verseket narrációvá kényszerítik, az önmagában is elegendő líraiságot hordozó képi világgal egyesülve irodalmiaskodóvá, finomkodóvá változtatják az összhatást. Legjobban azok a jelenetek működnek, melyekből hiányzik ez az átmenteni vágyott verbális költőiség. Az egységesen szigorúan végigvitt képi látványvilág, az erdélyi tájak színeivel átitatott plasztikusság, a korhangulatot kiválóan megteremtő történelmi átgondoltság a realizmus talajából valódi filmes költészetet fakaszt.

A drámai helyzet a három főszereplő viszonyaiban, múltjában, halottaiban sűrűsödik. A nő és a férfi ébredező szerelmét a múlt árnyékolja be, a tanító elvesztett feleségének emlékét az titokzatos, idegen nő megjelenése idézi föl újra. A ház körül mulatozó csőcselék fenyegetően elvadult ösztönei pedig a társadalmi szerepvállalás felelősségét hívják elő a házban megbúvók között. Az egymást gerjesztő folyamatokba csak egy hosszú éjszakára tekinthetünk be a film által, mégis hitelesen feltárul előttünk az egyéni sorsok mélységéből szőtt történelmi-emberi színjáték, annak jellemző díszleteivel és figuráival.

Akkor érzünk csak némi döccenést, amikor a lassan csörgedező költői realizmus szintjéről az erősebb stilizáltság felé mozdul el a történet. Ennek esik áldozatául a már említett lerongyolódott falusi aljanép. Gulyás filmjében a Brueghel-festményeket idéző groteszk gyülekezet képtelen kiszabadulni a kétdimenziós síkból. Táncolnak, mulatoznak, részegek és durvák, de nem többek, egyéni színezetet, mélységet alig kapnak. Ráadásul az állandó jelzőjükként alkalmazott kísérőzene még inkább belemossa jeleneteiket egy falusi környezetben játszódó operaelőadás kínosan steril világába.

A legerősebb vonal kétségtelenül a szerelmi szál. Nem csupán az egyes jelenetek hangulatteremtő elemei hitetik el e szerelem igazságát, hanem a két színész érzékenyen visszafogott játéka is, a pusztulás világában felcsillan az új élet lehetősége.

A halál és a halottaknak kijáró tiszteletadás a film talán legerősebb motívuma, egészen lecsupaszított, létkérdésekig hatoló mélységű jelentést kap. Élet, halál és születés szimbólumai magából a cselekményből emelkednek ki érzéki módon, s a film, minden stiláris hibája ellenére valódi katarzissal ajándékozza meg a mozinézőt.

Címkék

filmnévjegy , premier



nka emblema 2012