Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Idegölő

Ez tényleg fáj!


2006. november 24. - Vajda Judit


Bemutató: 2006. november 23.



Idegölő
Az „Ez tényleg fájni fog!” szlogen az Idegölőben máshogy fáj, mint ahogy azt az alkotók szerették volna. Fonyó Gergely vígjátéka a Tibor vagyok, de hódítani akarok! után sajnos csalódást okoz.
Az Idegölő egyáltalán nem olyan kínosan rossz, mint ahogy az elő szokott fordulni magyar vígjátékokkal, egyszerűen csak nem elég vicces. Egymáshoz bilincselt ellenfeleket/ellenségeket, félreértésen alapuló tévedések vígjátékát, bérgyilkosok vicces magánéletét, süketnéma kommunikációt láthattunk már sok filmben (ha nem is magyar alkotásokban), pukizós viccet is hallottunk már sokszor – ezeken jócskán túl kéne lépni, és megfejelni néhány hatalmas poénnal.

Vannak a filmben persze apró mókák: amikor az otthonából kidobott fogorvos fogászati eszközzel turmixol magának reggelit, vagy amikor a „Csak lógtam itthon” választ adja, miután megpróbálta felakasztani magát, az mind működik, és a „Magának milyen s*gg alakú feje van!” bemondás is jó, csak nem eléggé. Egy igazi röhögős vígjátékba ennél sokkal jobb és több kellene. Enélkül viszont a film nem lesz több néhány ismerős jelenetnél és utánérzésnél.

Az Idegölőben (az előző munkához, a Tibor vagyok, de hódítani akarok!-hoz hasonlóan) szintén egy hotel az egyik fő helyszín – csak ez most nem a Balatonnál, hanem Görögországban található. (Sajnos a film csak ennyiben idézi az előző művet.) Azért, mert a mű nagyrészt Rodoszon játszódik, még nem lenne kötelező utazási reklám módjára bemutatni a helyszínt (ez sajnos fordítva is igaz: a Magyarországot, Budapestet – nyilván a görög közönségnek – bemutató snittek sem haladják meg a reklámklipek színvonalát). És ha már a koprodukció szóba került: a szinkron (nem a szinkronhangok!) időnként zavaróan és feltűnően rossz: nincsen szájra igazítva és teljesen steril.
Ugyanígy a filmzene is hagy némi kívánnivalót maga után. Habár van külön a film számára írt főcímzene (a már a Csudafilmben és a Tibor vagyok...-ban is bizonyított Rakonczai fivérek munkája), a tipikus görög jeleneteknél (például iszogatás egy helyi kocsmában) nem tudnak túllépni a „görögországi fíling”-klisén, a feszültségnövelést pedig a „bérgyilkosos” részeknél úgy oldják meg, hogy fülsiketítő hangerőre kapcsolnak.

Vannak benne apró mókák

A sztori aránytalanul sok nyugtalanító kérdést hagy maga után. Miért kellett a Keszeg nevű bérgyilkost alakító Gesztesi Károlyt Desperadónak álcázni gitártokkal, talpig feketében? Fogorvos létére miért van elhanyagolt állapotban a másik főhős fogsora? Miért szór a női főhős a reggelinél egy kanál müzlit a lapostányérjába? Hogyan passzolhat a Gesztesi alakította bérgyilkosra a Rudolf Péter méretű görög színész inge? Amilyen alaposan ki van dolgozva néhány részlet a filmben, úgy sikkad el a többi. Az például világos, hogy miért egy görög fogorvosnak kell azonosítania a Balkáni Fehér Tigris néven ismert maffiavezért, de hogy miért kell egy magyar bérgyilkos a fogorvos kiiktatására, az rejtély. Fonyó könnyedén elsiklik a részletek felett, pedig a jó vígjátékhoz pontosság kell – vagy legalább akkora poénok, mint amekkorák az előző filmnél még itt-ott akadtak. Így viszont bosszantó apróságokon csúszik el egy ígéretesnek induló ötlet.

S hogy egy jó vígjáték után a rendező miért készített egy – finoman fogalmazva – kevésbé jót? Talán nehezebb volt számára becélozni a nagyobb közönséget és az ehhez kapcsolódó igényeket; hiszen az Idegölő egyértelműen a lehető legszélesebb rétegnek szeretne szólni, míg a kamaszfilmnél elég könnyű volt behatárolni a dramaturgia pontos menetét, illetve a poénok milyenségét (disznó viccek) és körét (nemi érdeklődés), továbbá az ehhez szükséges kellékeket (mindenekelőtt az a bizonyos vibráló arany műpénisz). De lehet, hogy az sem tett jót, hogy a Tibor vagyok... társ-forgatókönyvírója, Divinyi Réka most csak konzultánsként volt jelen, és a forgatókönyvet a rendező egyedül jegyzi.
Az Idegölő kevéssé sikeres kísérlet a nagyközönségnek szóló, krimi- és akcióelemekkel tűzdelt romantikus vígjáték elkészítésére. Mivel azonban Fonyó Gergely korábban már bebizonyította, hogy tud jó filmet is rendezni, nincs okunk a végletes elkeseredésre.
A bérgyilkosokat nem nagyon szereti senki. Nem is csoda, válogatás nélkül ölnek, és piszkosul jól is keresnek vele. Ám eszünkbe jut-e néha, hogy a bérgyilkosoknak magánéletük is van?

Mondjuk például egy süketnéma anyjuk, akinek a legegyszerűbb azt hazudni, hogy egyszem fia muzsikusnak állt. Ez megmagyarázza, miért van nála mindig gitártok, és a nem létező koncertekre sem kell a mamát elvinni.

És gondolunk-e néha arra, hogy a bérgyilkosoknak fogsoruk is van, sőt rossz foguk is, amely éppúgy megfájdulhat, mint bármely tisztességes emberé?

Pontosan ez történik Keszeggel is, a közép-európai régió legprofibb bérgyilkosával: hideg, érzelemmentes, kíméletlen és rettenetesen fáj a foga. Mindez egy rutinmunka kellős közepén Rodoszon, ahol kénytelen felkeresni a térség legvacakabb fogorvosát, Jorgost, aminek beláthatatlan következményei lesznek.




Címkék

premier , kritika





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |