Kanyaron túl
Papszerelem drog ellen
Bemutató:
Az elmúlt évtizedben fél tucat drogfilm készült. A sort éppen Dér András Árnyékszázada nyitotta meg 1992-ben, amely egy narkós szemével láttatta környezetét. A Kanyaron túl ennek a kényes témának újabb verziója.
A rendezőt nem a drog, hanem a kábítószerrel kapcsolatba kerülő ember személyisége, lelki problémája érdekli. Szilvi pokoljárásában a drogkarrier különböző fokozatai köszönnek vissza, a szeretethiányos családi háttér, az elveszett állás, az apa nélkül megszült és a gyámhatóság által elvett gyermek, végül a pénztelenségből és kiszolgáltatottságból eredő kriminalizálódás. A pap határozott szándéka, hogy megmenti a lányt. Elhivatottságát belső erő motiválja, egykor ő is eltévedt az italozás és éjszakázás útvesztőiben, a kórházi ágyán fogadalmat tett, mostani élete egyfajta vezeklésként is felfogható. Hite megingathatatlan, ellenáll Szilvi szexuális közeledésének éppúgy, mint felettesei intelmeinek vagy a rendőrség tolakodó érdeklődésének.
A Kanyaron túl ennek a két embernek önmagával és környezetével folytatott küzdelméről szól. Szilvi sötét, testiséget hangsúlyozó világa találkozik itt a pap tiszta, spirituális világával. Ebben az ütközéspontban a lány az érzelmi skála szélsőséges megnyilvánulásait végigjárva ingadozik a szerelme által képviselt drogos jelen és a pap által felkínált lehetséges jövőkép között. Ezt a bizonytalanságot erősíti a film kihagyásos szerkezete is, a töredékes elbeszélés következtében a néző csak később rakhatja össze és értelmezheti a dramaturgiai elemeket, ezért a szereplők motivációi nem egyértelműek vagy végérvényesek. A rendezés törekedett „színtelenségre” is, a fakó színek, a kevés fénnyel megvilágított jelenetek és a kézikamera szuperközelijei a dokumentarizmus érzését erősítik.
A film közepén Szilvi egy kőbánya peremén a madár szárnyalását utánozza, a végén betépve egy ház tetejéről segítségért kiált. Csak reméljük, hogy hangját meghallják.