Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Kistestvér

Szemekkel verve


2004. augusztus 26. - SoSa


Bemutató: 2004. augusztus 12.



Kistestvér
A Nagy Testvérnek öcsikéje született. A Little Brother no budget magyar való, a tesó szeme ezúttal gondosan beirányzott intelligens kamerák helyett térfigyelőkön és amatőroptikákon keresztül tájékozódik. A másodasszisztensből elsőfilmessé avanzsált direktor keze alatt a látszólag esetleges képhalmaz vágott verziója fikcióvá áll össze. Lengyel Andor hivatásos és amatőr színészekkel készült filmje a 2003-as Szemlén debütált, most moziba került.

Lengyel Andor Szabó István: A napfény íze című filmjében kezdte kisegítő asszisztensként, Antal Nimród: Biztosítás című produkciójában ügyelő lett, Gödrös Frigyes: Glamour, Sopsits Árpád: Torzók és Bereményi Géza: Hídember című munkájában pedig már másod rendezőasszisztensként működött közre. Mivel a frissrendező a Schilling-Moharos Forgatókönyv-írói Ügynökség első tanfolyamának egyik résztvevője volt, nem csoda, hogy a Kistestvér könyvét is a filmben producerként is közreműködő Schilling-Moharos párossal karöltve jegyzi. A szereplők között fellelhető a hetvenes évek reményteljes tehetsége, az amerikás magyarból újra hazai színésznővé avanzsált Bordán Irén, aki ezúttal saját lányával szerepel együtt a vásznon, a Dyga Zsombor: Tesó, Deák Krisztina: Jadviga párnája vagy Sas Tamás: Kalózok című filmjéből ismert Elek Ferenc, illetve a riporteralakításokban verhetetlen (ld. Lóth Balázs: Nincs mese) Novák Péter, aki ha már arra járt, kimnovákos talpalávalót is szolgáltatott a filmhez.

Korunk embere megfigyelt ember
Igazán zseniális ötlet térfigyelő, web, biztonsági, pláza, bankomat és bolti kamerák felvételein keresztül szemlélve a világot követni néhány szereplő sorsát, bizonyítva ezzel, hogy mint azt Dürenmatt is megmondta, korunk embere megfigyelt ember. A fenyegető valóság, egyben a Kistestvér végkonklúziója, pedig az, hogy senki, tehát mi sem kerülhetjük el a sorsunkat. Hogy aztán a lendületes alapvetést mennyire sikerül filmi valóba oltani, s a kerettörténet, ami ez esetben másodlagossá válik, miként rántja ösze az örökké éber gépszemek végtermékét, az már a rendező és a vágó kreativitásán múlik. Mindenesetre kibúvónak még mindig ott a lehetőség, hogy a kész filmet egyszerű diákcsínnyé finomítva mentséget találjunk a folyamatosságot szabdaló hibákra.

Maga a sztori egyébként nem számítva a kiszámítható svédcsavart a végén, meglehetősen egyszerű, de szórakoztató mese. Az ifjú juppi (Kádas Norbert) tanulmányútjáról hazatérve összefut egykori nagy szerelmével (Osvárt Andrea), s újra fellángoló érzelmei veszélybe sodorják közelgő esküvőjét. Hogy a dolog ennyire ne legyen egyszerű, kiderül, hogy a lagzi előkészületeiben elmerült ifjú ara (Bordán Lili, aki mellesleg megszólalásig hasonlít színésznő édesanyjára) korábbi kapcsolata éppen Zoli legjobb barátja és kollégája, a falazásra midig kapható Tomi (Elek Ferenc). Az igazi paparazzi-stílussal megáldott, folyamatosan homevideózó kistestvér (Makk Dömötör) felvételeiből és összekukázott celluloidjaiból aztán persze kiderül, hogy az egyébként happy endet hozó végkifejlet nem a Sors műve. A szálakat összekuszálták…


A Schilling-Moharos Forgatókönyv-Írói Ügynökség Kft. 2002 elején alakult. A társaság elsődleges célkitűzése, hogy a nagyobb európai és tengerentúli filmgyártó központokban működő hasonló cégek mintájára forgatókönyv-ügynöki, oktatási, illetve forgatókönyv-menedzsmenti feladatokat lásson el. Ezen kívül fontosnak tartjuk a pályakezdő rendezők produkciós támogatását. Lengyel Andor a 2002. tavaszán szervezett első forgatókönyv–írói tanfolyam egyik résztvevője volt.


Címkék

kistestvér , lengyel andor , elek ferenc , schilling-moharos , premier , kritika





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |