Lilja 4-ever
Megalázottak
Bemutató: 2003. november 6.
Nem emlékszem, mikor riasztott meg annyira saját megrendülésem a vetítőteremben üldögélve, mint Lukas Moodysson filmje közben (alatt, végén). És ez - lássuk be - nincs így jól. A Lilja 4-ever egy „apokaliptikus”, volt Szovjetunióbeli kisvárosban magára hagyott, tizenhat éves lány portréja. Tabló a szeretetlenségről, a frenetikus-reménytelen szerelemről, „állati” kiszolgáltatottságról, embertelenségről, megalázottságról, a sosem gyógyuló fájdalomról. Pillanatkép az út végéről.
A szüzsé: Lilja „anyja” gondolkodás nélkül fogadja el élettársa, Szergej döntését: a lány nem jöhet velük az Egyesült Államokba; itthon hagyják, majd érkezik a levél, csörren a telefon, aztán Lilja – akit addig is nagynénje gondjaira (sic!) bíznak - utánuk mehet. Nem telik bele sok idő, Liljával közlik: anyja (Ljubov Agapova) lemondott róla. Nagynénje, Anna (Lilija Szinkarjova) , akinek romlottsága fölülmúlhatatlan, hamarosan kiköltözteti a lakásából, majd el is foglalja azt, és magára hagyja a gyereklányt egy villany, fűtés nélküli nem tudom, mire „alkalmatosságban”.
Lilját – aki egy hónapban, napon született Britney Spears-szel - csak egy valaki szereti, de ő „rémisztően”: a tizenegy éves Vologya. Neki van apja-anyja, előbbi leginkább veréssel ad életjelet magáról, majd kirúgja a lakásból a kisfiút. Vologya és Lilja együtt csatangolnak, éjszakánként közösen vacognak, együtt nyúlnak ragasztóért és nejlonzacskóért.
Lilja egy nap elkíséri „barátnőjét” egy discóba, és Natasa megmutatja, néhány óra alatt könnyen pénzhez jut. Lilja hamarosan leküzdi az undorát, majd egymaga üldögél a bárpultnál. Vologya – talán életében először – születésnapi ajándékot kap. Lilja életébe pedig „beköszönt” a szerelem, amikor a zenés-táncos szórakozóhelyen fölfigyel rá Andrej (Pavel Ponomarjov).
Hamarosan ott lesz a paszport a kezében – bár más névre szól -, elindulhat, hogy „szebb jövő” várjon rá Svédországban, ahová Andrej hamarosan követi…
Vologya (aki óvja-félti Lilját az úttól) egyedül marad.
Moodyson filmjében egyetlen pillanatra sem „csillan” föl a remény. Szép napok – csak a túlvilágon. Történetének helyszíne egy eszme és hit nélküli birodalom lepusztult külvárosa, ahonnan ugyanolyan életveszélyes elvágyódni, mint ott maradni. Tessék választani.
Lilja ripityára töri a féltve őrzött ikont a svédországi betontenger kellős közepén, egy panelház ki tudja, hányadik emeletén – ahonnan nincs szabadulás.
A kis Vologya egy idő után már nem képes magából előcsiholni a szeretetet, vágyat, ami elég lehetne ahhoz, hogy a Földön Liljára várjon.
Szárnyakat növeszt.
A svéd rendező nyilatkozatában egyértelművé tette szándékát: „Ha csak egyetlen lány is gyanakodva fogadja ezután, hogy valaki nyugati álommelóval kábítja, már elértem a célomat”. Filmjét mégis szerelmes filmként néztem.
Nagyon rég’ láttam olyan „tiszta”, önzetlen, a másik érzéseitől magát teljesen függetleníteni képes, gyermeki szeretetet, mint amit a rendkívüli szépségű Artyom Bogucsarszkij-Vologya tekintetével kifejezni képes.
Nem kis „erőfeszítésembe” került végignézni a filmet, miután Okszana Akinszinya-Lilja (akire nem találok szavakat, de nem is keresek) átadja a kosárlabdát Vologyának. Moodyson a szeretettel sokkol.
Moodysson „színészeinek” nevét (kevés kivételtől eltekintve) nem tudjuk. Ellenben…
Bár régen kitöröltük egyezményes szótárunkból az „örök barátság” mitikus szókapcsolatot, mostanság sokszor olvasom-hallom, újból „restaurálni” készülünk sokáig oly’ terhes kapcsolatunkat egykori „szövetségesünkkel”. Míg föltárunk, elemzünk, analizálunk, készülünk kulturális missziónkra, levakarjuk az összes „shop” föliratot a boltokról, újra barátkozunk, Moodysson – a minden bizonnyal nagyszerű ember és kivételes svéd művész - filmet írt, forgatott egy tizenéves orosz „prostituáltról” – dán koprodukcióban.
A Lilja 4-ever az utóbbi évek egyik „legnehezebb” filmje. Mindenkit megtekintésére buzdítok.
