Magyar szépség

Nagyon Magyar

Bemutató: 2006. augusztus 24.

Amikor 2003-ban a Filmszemlén bemutatták Gothár Péter Magyar szépségét, a fanyalgók leggyakoribb bírálata ez volt: pofátlan lenyúlás, a nagysikerű Amerikai szépség lapos, koncepciótlan átirata, amely nem sok újat mond el rólunk, magyarokról. Hasonló vélemények a mostani bemutató kapcsán is napvilágot láttak, a Mozinet ítésze például így zárja kritikáját: „Eddig úgy tartották, a magyar nőknek nincs párja a világon, de ha lehet, ezt a szépséget ne akarjuk kiküldeni a világversenyre.” Jelentem, nem is kell. Ez a szépség ugyanis annyira magyar, hogy megérteni is csak mi lennénk képesek.

Ettől persze a vád, miszerint Gothár remake-elt, marad. Csak éppenséggel nem egyszerű, szolgai másolásról van szó, a szerepek honi színészek közti újraosztásáról, hanem a történet totális magyarba-szabásáról. Gothár ugyanis vadonatúj filmet készített Sam Mendes 1999-es Amerikai szépségéből. Nem plasztikázta, hanem szétboncolta, aztán újraalkotta. Hogy tántorog, mint Frankeinstein menyasszonya?! Meglehet, de legalább mindenki szemtanúja lehet, mi történik, ha hazahozzuk a rég halott emeriken bjútit és újjáélesztjük. Mert ha úgy vesszük nem is Gothár filmje a remake, nem ő „nyúlta le” Sam Mendes nemzedéki ellentétekre, középosztálybeli középkorúak értékválságára épülő amerikai sztoriját, hanem a mi kis magyar valóságunk egy vaskos szelete lett nagyon hasonlatos a tengerentúli nagy álom kipukkadt lufijához. Persze ideát minden kisebb, a hitelbe vett kertes ház a lakótelep árnyékába épült, a medence is csak felfújhatós, viszont a pénz = boldogság önmegvalósító lázálma már azonos - ebben a nagy majmolás.

Rólunk és nekünk szól Udvaros Dorottya és Máté Gábor

Csakhogy tudnunk kellene, Magyarország nem Amerika. Közhely, de igaz: mások az emberek, és más a tér. A lakótelepnél csak egy kicsit levegősebb lakókörnyezetet nyújtó sorházak és az ipari kamerákkal megfigyelt irodaépület - a Gothár-film főbb helyszínei akár a stilizált Magyarország. Egymás szájába látunk, még a budin sem vagyunk egyedül. Ilyen feszültségben aztán a kudarcélményt, az egzisztenciális összeomlást is másképp dolgozzuk fel, persze a végeredmény itt is-ott is ugyanaz: meg lehet próbálni fellázadni és hajszolni ifjúkori álmainkat, de ez a kísérlet is eleve kudarcra van ítélve. Ha az embert huszonöt év után kirúgják biztos megélhetést adó állásából, akkor a közérzetén a világ összes füve és motorkerékpárja sem segít. A Magyar szépség aktualitása a létbizonytalansággal és/vagy a vadkapitalizmussal egyenes arányban növekedik.

A kérdés az, érthető-e egyáltalán Gothár parafrázisa az eredeti ismerete nélkül. A Magyar szépségnek egyszerre hibája és erénye hogy hozott anyagból készült. Azzal, hogy filmjét Sam Mendes és Alan Ball sztorijára csúsztatta, Gothár egyszerre tette magának lehetővé, hogy a tőle megszokott abszurd és groteszk módon szóljon állapotainkról, és nehezítette meg saját maga és nézője dolgát, amennyiben a néző nem látta az Amerikai szépséget. Mert a Gothár-opus (daraboltsága ellenére is) lineáris története még csak-csak érthető lenne a Mendes-sztori mankója nélkül, ám a két, eltérő történelmi és társadalmi fejlődésen átesett kultúra szembeállítása, a puha diktatúrából vadkapitalizmusba csöppent magyar amerikai normákat adaptáló új-társadalmáról kimondott ítélet az Amerikai szépség nélkül totálisan értelmezhetetlen.

A szerző védelmében: mennyire tud örülni egy kritikus, amikor az éppen vizsgált alkotásban filmes utalásokat vél felfedezni. Olykor még meg is dicséri a rendezőt. Gothár filmje pedig tulajdonképpen egyetlen egészestés filmes és társadalmi utalás-sorozat.
„Love me kender. Itt járt Kevin Spacey.”