Magyarhangya #1: Önmagával osztható szerelem
Kritika a Prímszámok magánya című filmről
A prímszámok magányának kétharmada három elkülönülő idősíkot sző egybe. A középpontban Alice és Mattia plátói szerelme áll. Mindkettőjük életútja látszólag különböző pontokon fonódik össze, mégis egy ünnepség az, ami köré az események csoportosulnak. 1984-ben vagyunk, az Alpok egyik síparadicsomának magasba törő magányos szállodájában. Köd áztatta helység, itt pihen családjával Alice (Martina Albano), aki síbalesetet szenved. A városban pedig Mattia (Tommaso Neri) és Michela (Giorgia Pizzio), az ikertestvérek zsúrra készülnek, de a kisfiú nem igazán szeretne testvérével együtt ünnepelni. Ugrunk az időben, 1991-ben vagyunk. Az iskolai osztály menő csaját, Violát (Aurora Ruffino) faképnél hagyja pasija, miután a lány visszautasítja szexuális közeledését. Ennek fültanúja lesz a sánta, immár tinédzser Alice (Arianna Nastro). Viola többször megalázza a lányt, majd mellé áll, fokozatosan behálózza, segít neki, hogy felszedje a hallgatag és épp ezért titokzatos eminens tanulót, Mattiat (Vittorio Lomartire). Erre a célra egy technopartit szemelnek ki, ami végül csalódást okoz. A harmadik szál már 2001-ben játszódik, Alice és Mattie már felnőtt. Plátói kapcsolatukat sok titokzatosság övezi, nem tudnak egymásra találni. A harmadik ünnepség Viola esküvője, amely egyértelművé teszi számukra, hogy milyen érzéseik vannak egymás iránt.
A rendező elbeszélése alázatos a regényeredetihez képest, először ügyesen elkülöníti a különböző korok idősíkjait, majd fokozatosan hozzászoktatja a nézőt a párhuzamossághoz, végül már könnyedén egyensúlyoz a síkok között. Kár, hogy az elkülönítést néha különböző műfajokban képzeli el, sokszor megpróbál ijesztgetni, sejtelmes John Carpenter-féle zenével horrorisztikus hangulatot generálni. Bár fokozatosan jelenik meg Mattia ikertestvérének tragédiája és Alice balesete, mégis Costanzo a pszichothrillert választja fő vonalának. A sorozatos technoorgia harsánysága, a gyorsan váltakozó időugrások formai játékká változatják a filmet, kevesebb figyelmet szánva a valódi drámának és főleg a színészeknek.
A rendező azonban észbe kap –igaz talán egy kicsit későn - és az alapanyagra támaszkodva lezárja párhuzamos történéseit, majd az utolsó 25 percben új történetet kezd, megnyitva a film 2008-ban játszódó negyedik szálát. Ebben viszont már a karakterdráma játssza a szerepet. A két színész, Luca Marinelli és Alba Rohrwacher játéka közül az egész film alatt Alice karaktere kap nagyobb hangsúlyt. A felnőtt Alice testi szorongását és leépülését remekül formálja meg az olasz színésznő, aki ezért megérdemelten kapta meg a bastiai filmfesztivál díját. Sajnos a felnőtt Mattiat (aki hasonló változásokon megy keresztül, mint „szerelme”) játszó Marinelli sem rossz, csak igazából elhalványul partnernője mellett.
Mégis a film utolsó drámája inkább sötét lábjegyzete a film háromnegyedének, mint elmélyítse azt, ráadásul a csillogó-villogó tripp miatt fölösleges kiegészítésnek is tűnik. Ennek ellenére kárpótolhat minket a színészi játék és a rendező is konkretizálhatja, megismételheti, hogy miről is szól mozija.
A prímszámok magánya a kommunikációképtelenség és magány filmje, akárcsak a könyv is, nem véletlen, hogy az elhallgatásokra épít. A címben elrejtett matematikai utalás az ikerprímekre vonatkozik. Ezek azok a prímszámok, amelyeknek értéke kettővel tér el egymástól (pl. 5 és 7), tehát mindig közéjük áll egy szám. Mattia és Alice szerelme közé is a beszéd hiánya áll, a folyamatos eltávolodás, amelyet gyermekkori trauma okoz. Hiába is barátok, magányuk a trauma miatt oszthatatlan - ezt az allegóriát a film Viola monológjában erősíti meg. Ám, amíg Mattianál ez a szakadék jól ki van dolgozva, addig Alice drámájában kevésbé lehet átérezni a balesetéből származó tinédzserkori anorexiát és a bezártságot. Még jobban elsikkad a szülők elhallgatásának és modorságának megjelenése. Az eredeti, alig háromszáz oldalas regénybe azonban sokkal több is belefért; jellemzést kapunk a pár barátairól és szüleiről is, akik fölösleges polgári rituálékká alacsonyítják gondoskodásukat gyermekeik iránt. Kár, hogy a rendező ezeket nem emelte át filmjébe.
Saverio Costanzo az elsőfilmesek tipikus hibájával túl sokat akart megmutatni magából és ezért, amit lehetett belesuvasztott filmjébe tehetségéből – és kedvenc rendezőitől származó idézeteiből. Ez a sűrűség részben a film kárára vált, annak ellenére, hogy A prímszámok magánya nem egy rosszul megírt forgatókönyvből táplálkozó mozi. Okos, intelligens megközelítése a magánynak, csak éppen nem a drámára, hanem a formára hegyezi ki a hangsúlyt. Ez azonban aláhúzza kísérleti jellegét és emiatt jól passzol abba a repertoárba, amelynek nézőit a „magyarhangyások” megcéloztak. A mozibérlet következő felvonása Gaspar Noé Enter the Void-ja lesz, amihez A prímszámok frappáns bevezető.
A prímszámok magánya egyetlen alkalommal, május 23-án az ország 12 pontján a magyarhangya bérlettel tekinthető meg, Zomborácz Virág Valami kék című filmje kíséri.
A magyarhangya bérlet további filmjei: Enter the Void, Attenberg, Mint hal a vízben, Vagyunk, akik vagyunk, Tilva Ros. Bővebben a mozgalomról: www.magyarhangya.hu
