Moziba be: A lét elvi könnyűsége
Heti filmajánló
Izlandnak köszönhetően mindenki megtapasztalhatja, hogy isa, por és hamu vogymuk, és minderre a heti premierfilmek is rásegítenek: a 9 rongybabákká fokoz le minket, de láthatjuk, mennyi mérget is eszünk, már amennyiben nem vadász le minket egy bérház titokzatos lénye. És akkor még a rendőrlét árnyoldaláról nem is szóltunk. A kiút? A könnyebb, szélesebb út Hollywoodba és Rómába vezet, a kissé göröngyösebb és bölcsebb pedig az agyba, ahol egy töltény pihen.
Brooklyn mélyén (Brooklyn's Finest)
Richard Gere csak nem nyugszik, és mindenféle karakterszerűségeket próbálgat botoxtól hullámzó arca mögé, abban a reményben, hogy színész lesz belőle. Nehéz ügy, mert a filmek sincsenek igazán jól kiválasztva, és valahogy a buddhista mester sem tudja elhitetni velünk, hogy akár romantikus, akár thriller-vonalon hihető figura lenne. Ő már csak az az Edward Lewis, beképzelt újgazdag marad a Micsoda nő!-ből - ettől függetlenül ha majd Tarantino megcsinálja vele a Ponyaregény remake-ét, adunk még egy esélyt Gere-nek. Most Brooklyn mélyén vagyunk, ahol "a boldogtalan házasságában vergődő Eddie (Richard Gere) az alkoholban és egy fiatal prosti karjaiban remél megváltást" - milyen gyönyörű mondat 1987-ből. Ilyen lehet az egész film, ahol a biztonság kedvéért Ethan Hawke és Don Cheadle egészíti ki trióvá a rendőri alakulatot. Mocskos zsaruból az idén már jutott nekünk egy ironikusabb féle Nicolas Cage-dzsel Werner Herzog rendezésében, sőt az Antal Nimród-féle Szállítmány is variáció volt a témára, most újabb különítmény próbálja fel a borostás-ivós, megtört tekintetű figurát. A legjobb úgy megnézni, hogy az ember nem vár semmit, és akkor csak kicsit csalódik.
Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás (Micmacs a tire-larigot)
Ma már kevés ilyen van, talán csak Tim Burtont és Terry Gilliamet (na jó, meg Wes Andersont) tudnánk Jean-Pierre Jeunet mellett megemlíteni, mint olyan rendezőt, aki nagyjából mindig ugyanarról csinál filmet, ám ezt egy csppet sem bánjuk, mert akármeddig el tudnánk nézni őket - autonóm stílusuk védjegy, világlátás, szabadság. Talán nem véletlen, hogy a filmhu évtized-szavazásán a legnagyobb közös osztó, vagyis a legtöbbünknek tetsző (ami persze nem jelenti azt, hogy a 2000-es évek
első évtizedének legjobb) film(je) az Amélie csodálatos élete lett - Jeunet giccshatáron egyensúlyozó, játékosan szabad és mélyen francia filmjei nagy eséllyel ragadnak magukkal mindenkit. Csak ne kéne rájuk annyit várni! A 2004-es Hosszú jegyesség óta már hat év telt el, persze a nagy hiátust az is okozta, hogy a Pi élete című regényfeldolgozás Jeunet fejében felduzzadt költségvetése nem kovergált a valósággal. Az a fránya valóság! Ekkor döntött Jeunet a Micmacs elkészítése mellett.
A történet? Bazil golyót kap a fejébe, ám ez nem olyan tragikus esemény, mint amilyennek tűnik. A többit hagyjuk meg a moziterem homályának meg Jeunet zsenijének. A film premier előtt is látható volt, éjjeliőröknek egy 3 órás vetítési időponttal.
Minden kút Rómába vezet (When in Rome)
Üdvözüljük a heti nyertes filmünket, sok kétség nincs affelől, hogy a sikerhez elengedhetetlen kellékekkel ez a vicceskedő című film rendelkezik. Úgyismint: a Hősök, a Lepattintva vagy a Páros mellékhatás szöszkéje, Kristen Bell, a hírhedt New York-Róma tengely, légifelvételek az örök városról, humor és romantika. A történet valahol a Római vakáció és A Nagy Ő című reality között helyezkedik el, a párkapcsolatilag zűrös és teljesen sexandthecity-s állapotban tengődő New York-i Beth kiruccan Rómába, és biztos, ami biztos, a szerelmesek kútjába nemcsak behajít egy érmét, hanem igazi kapitalistaként ötöt ki is emel. Ennek persze súlyos következményei lesznek, pl. Beth-be szeret a Danny de Vito által alakított kolbászgyáros és még négy hasonlóan súlyos figura. Mint sejthető, nem ez a film veti fel a 2010-es évek legsúlyosabb egziszentciálfilozófiai kérdéseit, de tökéletesen kikapcsol egy másfél órára, ami manapság a mozi legfontosabb missziójának tekinthető. A filmet amúgy az a Mark Steven Johnson rendezte, aki eddig akció- és kalandfilmfronton domborított, úgyhogy valszínűleg tempó is lesz rendesen.
[Rec] 2
A [Rec] annak idején tisztességes low budget horror volt, okosan ötvözte a tévéképernyőt a sötétséget és a hosszú beállításokat. A siker nem maradt el, és most itt a [Rec] 2 - a vicc az, hogy már a [Rec] 3 körvonalai is derengenek, mindenesetre a második részt már rengeteg országban bemutatták, és bizony el tudom képzelni, hogy a tartalom minél előbb elérésében érdekelt horrorközönség (amely különösen aktív az illegális hozzáférésben) már rég megtekintette a Jaume Balagueró-Paco Plaza kettős újrázását. Amelyet most nagy vásznon is megnéz? Nagyon reméljük. A második rész nem bíz semmit a véletlenre, ismét egy gumiobjektíven át látjuk, azaz alig látjuk, ahogy a lefóliázott házban valami elszabadul. Bízzunk benne, nem ismétli magát a történelem, és nem jut a [Rec] a skolasztikussá váló Fűrész sorsára.
Vigyázat, ehető! - a francia bioforradalom (Nos enfants nous accuseront)
Most, hogy a zöld gondolat is megjelent a magyar parlamentben, a hivatalos politika szintjén is felerősödhet többek közt az élelmiszer-biztonság és -minőség kérdése. A biogazdálkodás elvi helyeslése valószínűleg egyértelmű, bár a gyarapodó és túlnépesedő Föld ellátására elkerülhetetlennek látszik bizonyos emberi közbeavatkozás - de mielőtt elmerülnénk a témában, szögezzük le, jó lenne látni egy hiteles és meggyőző filmet a biogazdálkodásról. Jean-Paul Jaud filmje szerintem nem ilyen, egyrészt negatív kampányt folytat a hagyományos, vegyszeres gazdálkodás ellen, és pozitívat a biogazdálkodás mellett - az előbbi nem meggyőző, az utóbbi pedig túlságosan KISZ-es lett. A gyerekeink minket fognak vádolni, próbálkozik be az eredeti
francia cím, amire bátran mondhatja egy bangladesi, hogy de legalább nektek lesznek gyerekeitek. Szóval ez az inkább a fejlett nyugati országok igény- és anyagi szintjén álló viszonyoknál érvényes dokumentumfilm még nem az az igazi áttörés, bár a probléma élő, rá felhívni a figyelmet mindig aktuális.
A filmhu ajánlja: 9
Végre egy film, ahol nem kell bosszankodni a rossz magyar címfordítás miatt! A filmet nemrég nemcsak ajánlottuk, de kritikát is írtunk róla, a Titanic míves animációs szekciójában bemutatkozó komorabb darab pedig immáron a nagyközönségnek is elérhető. Az animáció általában családi mozit jelöl, nos, most erre kisebb az esély, esetleg megtévedt nagymamák viszik be magukkal a rájuk hagyott unokákat, de a nem túl optimista felállás (kezdve az "Isten meghalt" alapélménnyel az elején, folytatva a mechanikus leszámológéppel és az ember, mint hitvány, gyönge báb antropológiával bezárólag) determinálja, hogy itt kisebb és elszántabb közönség várható, remélhetőleg nem merült ki a számuk a Titanic-os közönséggel. A minőséget Tim Burton és Timur Bekmambetov produceri felügyelete garantálja, illetve a fiatal rendező, Shane Acker tehetsége.
