Moziba be: Nagykutyák

Heti filmajánló

Coco Chanel és Igor Stravinsky - Egy titkos szerelem története (Coco Chanel & Igor Stravinsky)

Az év leghosszabb filmcíme díjra eséllyel pályázó filmmel bővül a Coco Chanel-filmek sora. Audrey Tautou és a tömbszerű kultuszhoz való félénk közeledés helyett most egy jobb film van kilátásban: a rendező a sokarcú, akciófilmet, vígjátékot, drámát, és most már kosztümös szerelmi történetet is rendező Jan Kounen, Coco Chanel szerepére sikerült megszerezni a Anna Mouglalis-t, akinek már az arca is sokkal érdekesebb-talányosabb, mint a kétségkívül csinos, de kiismerhető Tautou-é. Igor Stravinsky-t pedig korunk egyik legjobb színésze, Mads Mikkelsen játssza. A film érezhetően kerülni vágyik a szerelmi-életrajzi filmek kliséit, ugyanakkor közelsem lesz olyan felforgató erejű és avantgárd, mint Stravinsky zenéje.

Égenjárók (Sukai kurora/The Sky Crawlers)

A könnyen elhallható magyar című filmről már írtunk, amikor szerepelt a 2008-es velencei Mostrán: "A halhatatlanság problematikájával szembesít Oshii legújabb filmje. Örökifjú, pontosabban örökkamasz Kildrenek ismerkednek meg háborús játékaik, konkrétan légicsatáik közben a halállal terhelt lét szépségével és tétjeivel." Nils Holgersson keresztapjának eme tipikusan japán műve most végre hozzánk is elért, és a premier előtti vetítésekre vonzotta is a nézőket. De a konkrét és metafizikai akciókban is bővelkedő film sajátos költőisége nemcsak az animével kelő és fekvő rajongókat érinti valószínűleg meg - s tán a titokzatos tűzgömb rejtélye is megoldódik.

Az ifjú Viktória királynő (The Young Victoria)

Hollywood mindenből képes érzelmektől fűtött, színes-szagos drámát rittyenteni, amit aztán mély, búgó hangú narrátor próbál meg eladni az előzetesben. Az efféle filmek cselekményösszefoglalója általában kérdéssel végződik, és a közönség csak és kizárólag a főszereplők miatt ül be rá - esetünkben Emily Blunt és Paul Bettany neve húzó. Az előzetes is viccesen indul: a producerek felsorolásával kezd, mivel közöttük található a héten rendezői mivoltában is érintett Martin Scorsese, és megtudhatjuk, hogy az Oscar-díjas Julian Fellowes írta forgatókönyvet. Mégis mi kell még? S bár a Nagy-Britannia virágkorát elhozó viktoriánus korral nem szokás a megélt érzelmeket, az önazonosságot, az öntörvényűséget összekapcsolni, tény, a királynő mintaszerű házassága és kilenc gyermeke mögött igaz szerelem állt, s egy cseppet sem viktoriánus fiatal Viktória. Mindezek mellett azért egy igazán izgalmas filmes nem a fiatal Viktóriáról csinálna filmet, hanem a megrendítő öregről, aki meg akarta állítani az időt, mindent lefényképeztetett, és a környezetében nem engedélyezett semmilyen változást. De addig is marad a hollywoodi változat szerelemmel, kalanddal, drámával, emberséggel, nagysággal.

Viharsziget (Shutter Island)

A jelenleg Amerikában taroló Viharsziget lesz tippünk szerint a hét legsikeresebb premierfilmje. Martin Scorsese gondolt egyet, és amikor épp nem régi magyar filmek megmentésével volt elfoglalva, úgyis annyi japán horrorfilmet látott már, hogy úgy gondolta, ő is csinál egyet. A szemesemálljól Shutter Islandre nyomozók érkeznek, mert eltűnt a szigeten működő, veszélyes, máshol reménytelennek ítélt mentális betegeknek kialakított erőd-kórházból az egyik beteg, ami amúgy lehetetlenség. Leonardo DiCaprio vad nyomozásba kezd, de egyre titokzatosabb és félelmetesebb lesz az egész, a harmadik világbeli intézeteket idéző környezet lassan mentális kivetüléssé válik, és ahogy az kell, összefolyik a valóság és a tudat. Scorsese filmje csillog-villog, ugyanakkor a rendező utóbbi játékfilmjei kapcsán az az érzés fészkeli  be magát az ember agyába, hogy nem lennénk sokkal szegényebbek nélkülük. Márpedig tőle a puszta szórakozásnál kicsit többet várunk.

Éhség (Hunger)

A tavalyi év lefedezettje, a Cannes-ban a legjobb operatőri munkát felmutató Éhség az északír történet egy újabb fejezetét mondja el. A Maze fegyházba került IRA-foglyok a köztörványeseké helyett a politikaiknak kijáró bánásmódot követelnek, és ebbéli harcukban nem tántoríthatja el ő ket senki és semmi - ennek megfelően az egyenruha-viselés megtagadása, a, hm, éjjeliedények folyosóra ürítése és a többi akció által hamar pokoli viszonyok alakulnak ki. De az őrök persze nem nézik tétlenül a renitens és politikai akciónak is beillő viselkedést. Az elmérgesedett helyzetet éhségsztrájk tetőzi be. A film három részre oszlik, mindhárom más eszközökkel és szemszögből mutatja be a konkrét történéseket, és birizgálja nézője morális érzékét. Már csak ezért sem lehet az Éhség-ben Avatar-kihívót látni, a falra kent ürülék és a rohadó étel naturalizmusa pedig végképp gondoskodik a rétegfilmes státusról. Hogy mindezek mellett azért egy megrendítő filmet láthatunk elszántságról, az emberről magáról, s a tetejében fantasztikus felvételeket és egy óriási színészt Michael Fassbinder személyében? Biztos lesz olyan, akinek megéri a befektetés.

Olvasd el a Titanicon készült kritikánkat!

A filmhu ajánlja: Alice Csodaországban (Alice in Wonderland)

Tim Burton bármit is tesz, lesz benne kreativitás, egyéniség, sajátos humor, Johnny Depp és Helena Bonham Carter. Ráadásul most Lewis Carroll klasszikusát dolgozta fel, az új idők új dalainak megfelelően 3D-ben. De még mielőtt nagyon belemelegednénk, közelítsünk a másik oldalról is: brutális költségvetés (250 millió dollár), megtérülési kényszer, klasszikus matéria - bilincsek, amelyek kötik a kreativitást. Ennek megfelelelően Tim Burton egy legkevésbé karakteres Burton-filmet csinált, amely szép, ki van találva, végigkövethető a rút angol konzervatív, kötöttségektől terhes hétköznapok elől a fantáziavilágba menekülő Alice útja. Mese ez, amelyen gyerek és felnőtt egyaránt elnézelődik, és amelyben a rendező is megtalálta a maga kis ficakjait, amivel kiélhette magát. Úgyhogy fogjuk fel úgy, Tim Burton a kellő alázattal és profizmussal korrekt Alice-feldolgozást készített, amire bizonyosan rengeteg szülő és gyermek lesz kíváncsi.