sex hikaye

Palindromák

18 éven felülieknek!

2005. július 14. - Horeczky Krisztina

Bemutató: 2005. július 14.

1-1  /  2
Palindromák
Soraimat róva erősen bizakodom, a kritika - és a filmhu - olvasói közül jó néhányan gyártogatják már palindromáikat pályázati jelleggel. Mindennek dacára szakmai minimál-programként népművelek. A palindróma: olyan szöveg, mondat vagy szókapcsolat, amely visszafelé olvasva is ugyanazt jelenti.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

Todd Solondz opusának ismeretében elmerengtem egy paradoxonon: ha egy bizonyos szó vagy mondat(ki)fordítva is jelentéssel bír, egyben – ennek következményeként –  „értelmes” is? (Továbbgondolva: feltétlen átalakul, megváltozik egy szituáció, ha a visszájára fordítjuk?)

A babaház mélyén

Solondz (Isten hozott a babaházban, A boldogságtól ordítani, Helyzetek és gyakorlatok) voyeur-műve betekint a rózsaszín leányszobákba – ha úgy tetszik: babaházakba -, és megmutatja a Barbie-világ mögé rejtett rémségeket. A direktor-forgatókönyvíró nem kíméli nézőit – ahogyan a pubertáskor sincs tekintettel a „felnőtt”-létre egyszerre vágyódó, és attól iszonyodó gyerekre. Szánalmas szexuális kísérletek, abortusz, gyilkosság, halálvágy, gyerek-prostitúció, pedofília, megnyomorított test és lélek – a Palindromákban a kamaszkor „tünetegyüttese”.

Dorothy útban a mézeskalács-ház felé.
Todd Solondz: Palindromák
Solondz filmjében tizenéves - fizikai megjelenésüket tekintve túlérett, ám mentálisan-intellektuálisan a szakadék szélén egyensúlyozó - Henrietták és Avivák hajszolják a szemükben felNŐttséget jelentő élményeket. Ennek elérése minden esetben „férfi”- pontosítva - pénisz-függő.

Az alkotó bizonyos, az amerikai tömegkultúrában a gyermekkortól, és az óceánon túli néplélektől elválaszthatatlan szimbólumokat (így: az Óz, a nagy varázsló Dorothyja és különös barátai) jelenít meg, a végletekig eltorzítva. Az alkotás legerősebb epizódjainak éppen ezért a Napsugár Mama (Mama Sunshine)-jeleneteket érzem, amelyek ugyanakkor számos, elsősorban a filmkészítő emberi-morális felelősségével kapcsolatos kérdést vetnek föl.


A hatalmas, magát vonszolni alig bíró, fekete lányra egy erdőben talál rá Peter Paul, majd elviszi őt édesanyja (Napsugár Mama), és családja mézeskalács-házába. Az „Úr-Szeretet-Hit” „templomában” fogyatékos, fejlődési rendellenességgel született gyerekek leltek „menedékre”. Napsugár Mama mikrovilága valójában a - keresztény-konzervatív Bush nevével fémjelezhető - prűd-hipokrita Egyesült Államok Solondz-féle lenyomata. Amennyiben kétségeink lennének, Aviva - sanyarú sorsáról szóló - monológja eloszlatja ezeket. A torzszülött a szeptember 11-i terrortámadáskor veszítette el szüleit. Ezt követően agydaganatos nagymamája nevelte, majd annak halálakor árvaházba, és egy alkoholista, pedofil nevelőhöz került… 

A "látvány-effektek" emberi jogai

Ez a kegyetlenül abszurd-groteszk, Solondz alkotói szándékait egyértelművé tevő beszámoló a Palindromák kulcsjelenete, kódja. Ugyanakkor: a filmcsináló fogyatékos amatőr szereplőket használ (sic!) filmje fönt említett epizódjaiban; kétségbevonhatatlan, a minél nagyobb iszonyatot keltő – mondjuk úgy – „művészi” hatás érdekében. Solondz erkölcsi-emberi kérdéseket feszeget (az Egyesült Államok család- és abortusz-politikája, etc.), miközben művében a legkiszolgáltatottabb emberi lények: látvány-effektek. Mivel meglepne, ha tudomásomra jutna, az ominózus epizódokhoz testüket-arcukat adó szereplők komputer-animáltak, és mert az amatőrszereplők testi fogyatékossága természetszerűen lelki-szellemi korlátozottsággal jár, a rendező eljárását rendkívül visszásnak - sarkítva: botrányosnak - találom. Mindazonáltal: feltétlen érdemes volna egy tartalmas vitára. (Egyébiránt, a Stefanovics-Kálmánchelyi-Végh trió Solondz előtt évekkel megörvendeztetett minket Óz-történetével – Pesti Mese: Óz, a csodák csodája – repedt sarkú Dorothy, és a pedofil Bádogember igyekeztek az orosz Maffi-Ózhoz.)

A filmkészítő emberi-morális felelőssége.
Todd Solondz: Palindromák
Solondz munkája az erkölcsi relativizmust tűzi zászlajára, és sok szempontból vitathatatlan, hogy műve intellektuális fölényről, legalábbis nagy fokú nyitottságról tanúskodó szellemi kaland. Az alkotó, filmje vége felé, a gyerekmolesztálással vádolt, kerti gyerekzsúron magányosan tébláboló
Mark Wiener szájába adja ars poeticáját: szabad akaratról, a determinációról, fatalizmusról. Röviden: Solondz nem hisz a változásban; ergo az énfejlődésben sem.

Az alkotó „anti-Amerika”-tablója az utóbbi évek egyik legprovokatívabb műve – sokszor egyedülálló epizódokkal. Solondz „főállású” aktorai, a briliáns Ellen Barkin, továbbá Stephen Adly Guirgis, Debra Monk, vagy egy kurta epizód-jelenetben Jennifer Jason Leigh mind-mind remekelnek. Kitűnő – és dramaturgia szempontból alapvető – a film zenehasználata. (Különösen zseniális a Napsugár-gyermekekből verbuvált Sunshine Singer gospel-kórus-epizód!)

Todd Solondz alkotása hamisítatlan felnőtt-film, alternatív érettségi-feladat - szigorúan erős idegzetűeknek. A figyelmeztetést kéretik komolyan venni.





(1) 
1-1  /  2
Hozzászólások
1-1  /  1
2005. augusztus 9. kedd, 17:02#1| torolt felhasznalo
Nem értek egyet az erkölcsi aggályokkal, melyet a cikkíró felvet. Vegyük csak az óriási lány esetét és gondoljuk végig, a cselekményben előforul-e egyszer is utalás erre az óriási testre-testsúlyra.

Pedig kínálkozik épp elég. Például amikor elesik, a következő képen már az ágyban látjuk. Ki tette oda? talán az öregasszony meg a gyerek, vagy a doktor? Nem, ez képtelenség lenne. De ezzel a film nem foglalkozik, bölcsen elhallgatja, meghagyja nekünk, rágódjunk rajta, ha akarunk.

Épp a látvány csap be tehát, miközben egyáltalán nincs dramaturgiai funkciója, hogy a lány hatalmas! Úgy kezeli voltaképp, mint egy könnyű kislányt, simán lehetne a jelentben egy ilyen szereplő helyette.

Éppen hogy nagyon is ritkán látni ilyen finom, költőien szociális érzékenységet manapság. Szeretetre vágyó, testükbe-lelkükbe zárt embereket látunk, akár színészek csinálják akár nem, fogyatékosok vagy sem, mozognak ebben a világban, mint bárki más, behelyettesíthetően, megismételhetetlenül eredeti módon, tökéletesen függetlenül béklyóiktól.

A test átértelmeződik. A gyerekből felnőtt lesz, abból újra gyerek, ránkvigyorog a végén. az anya (apa) itt már mi vagyunk. Nincs kiút a palindrómából? Válaszoljunk mi, akik szülhethünk, nemzhetünk, van-e remény. Érdemes itt újrakezdeni az olvasást, ha már a közepén tudom, visszafelé is ugyanaz? És van és érdemes, amíg választhatunk: a gyermek előtt mindig kegyelmi állapotba jutunk (pedofília!), mert megrendülünk, kimozdulunk, és átírjuk a saját sorsunkat, igaz, abból is palindróma lesz megint, egymásik, egy különböző, de majd jövünk megint vissza, mindig másképpen, így rójuk köreink, így ingázunk a létben.

A kör bezárul, de egyúttal új kör nyílik. Új test, új fogyaték, mi más? Új igények a szeretetre. Ez megnyugtató, mi több: nyugtalanít...


nka emblema 2012