Papírkutyák

Mint a filmeken

Bemutató: 2009. február 19.

Slendrián remake-jei (Egy szoknya, egy nadrág; Egy bolond százat csinál) után Gyöngyössy Bence végre rendezett egy tisztességesen elkészített, élvezhető filmet. A Papírkutyák sikerültségéhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a rendező ezúttal Litkai Gergely humoristával dolgozott együtt, aki Gyöngyössy mellett a forgatókönyvet jegyzi, és a Buhera mátrix tévedése után a jó poénokat megtanulta hangjáték helyett script formában elővezetni.

Slendrián remake-jei (Egy szoknya, egy nadrág; Egy bolond százat csinál) után Gyöngyössy Bence végre rendezett egy tisztességesen elkészített, élvezhető filmet. A Papírkutyák sikerültségéhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a rendező ezúttal Litkai Gergely humoristával dolgozott együtt, aki Gyöngyössy mellett a forgatókönyvet jegyzi, és a Buhera mátrix tévedése után a jó poénokat megtanulta hangjáték helyett script formában elővezetni.

Habár a Papírkutyák végre nem remake, az alkotók némi jótékony segítséget most is igénybe vettek, hiszen vígjátékuk egyszerre több, jól bevált recept alapján készült. A film ugyanúgy követ magyar és nyugati hagyományokat: a már címével is az Üvegtigrist idéző mű a Rudolf Péter-komédián kívül a nemrégiben bemutatott Parára is emlékeztet, amennyiben a „végy egy csomó tipikusan magyar, lúzer, lecsúszott figurát, és helyezd őket minél lehetetlenebb helyzetekbe” elvet követi. Ami pedig a nyugati elődöket illeti: a röhögtetően ügyetlen, kisstílű megélhetési gengszterek Guy Ritchie filmjeiből lehetnek ismerősek, az viszont, ahogy a nagy tervet elővezetik, illetve egyénenként bemutatják a főbb figurákat, lehetne akár egy kicsavart Ocean’s Eleven is.

"Végy egy csomó tipikusan magyar, lúzer, lecsúszott figurát, és helyezd őket minél lehetetlenebb helyzetekbe"

Korábban Gyöngyössy Bence filmjei, a már említett Egy szoknya egy nadrág és az Egy bolond százat csinál többek közt azzal keserítették a nézőt, hogy az alkotók arra sem vették a fáradságot, hogy a fő karaktereket kidolgozzák. Itt ellenben a két főhős, Kuplung és Csumpi figurája már az első öt percben kidolgozattabbnak tűnik, mint az Egy bolond... egész játékidejében (Kuplung és Csumpi, a Kárpátaljáról hazánkba települt két botcsinálta bűnöző ugyanis először a rendező korábbi filmjében tűnt fel mellékalakként, így a film tulajdonképpen spin-offnak is tekinthető). A két szerencsétlen alak él a vásznon, és szerencsére mindez elmondható a film többi hőséről is, akiknek már neve és fazonja is telitalálat (lásd például az anyukája gyémánttá tömörített hamvait nyakában hordó Zárzorrót, a robbantós mackóst/lakatost vagy Trolibuszt, az áramot igen jól bíró, ám egy alkalommal mégis pórul járó, kerekesszékes egykori trolibuszsofőrt).

Az egyszerre szerethető és nevettető figurákhoz kapcsolódó alakításokról pedig elmondható, hogy a filmben feltűnő remek színészeket (Szarvas József, Hajdu Steve, Kálloy Molnár Péter, Pikali Gerda, Növényi Norbert, Molnár Piroska, Badár Sándor, Szőke András és mások) végre nem kihasználják, hanem használják az alkotók. S habár Mucsi Zoltán és Scherer Péter párosa már rengeteg filmből ismerős, és lényegében most is ugyanazt a leosztást hozzák, mint a Jancsó-filmek Kapa–Pepéjeként (ezúttal is Scherer a kissé ostoba, naiv, (meg)vezethető figura, míg Mucsi a ravaszabb, egyszersmind keményebb, kíméletlenebb alak), mégis sikerül rengeteg plusszal felruházniuk Csumpit és Kuplungot, így végeredményben nem ragadtak bele szerepkörükbe. Gesztesi Károly Trolibusz szerepében példásan visszafogott, Molnár Piroska pedig ugyan csak néhány percet van vásznon, de Erika néniként övé a Papírkutyák néhány legnagyobb poénja.

Habár Gyöngyössyék krimikomédiájának sztorija már sok helyről ismerős lehet (egy maroknyi lúzernek ölébe pottyan a lehetőség, hogy magukévá tegyék egy pénzraktár megsemmisítésre váró készletét, ezért megtervezik „az évszázad balhéját”, csakhogy „a dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy azt az ember elképzeli”), vannak benne eredeti elemek. Az egészet áthatja például a jórészt a figurákból eredő tipikusan magyar tragikomikum (röpke utalás történik például arra, hogy az egyik hős, Jozsó a múltban belekeveredett a Baumag-ügybe).

Nem az olcsó poénok megúszós attitűdje érződik

Szimpatikus ezenkívül az alkotóktól eddig nemigen tapasztalt hozzáállás is, hogy a Papírkutyákban vették a fáradságot, és kidolgozták a részleteket is: Pista DAKAR néven vezet autósiskolát, Trolibusz kerekesszékén a szemfüles nézők egy matricán egy Batman-jelet láthatnak, a pénznyelő betelefonálós játékokat parodizáló rövid jelenetben pedig a „déligyümölcs: .ARANCS” feladvány villan fel a háttérben a táblán. Kuplung CUBA feliratú övet ölt a nagy akció éjszakáján, de felejthetetlen úgy általában az is, ahogy a többi tettestárs rablónak öltözik (van, ki búvárruhában, van, aki a szemeknek vágott nyílások nélküli sísapkában vagy női harisnyanadrággal a fején érkezik, melynek két szára nyuszifülként libeg).

Félreértés ne essék, a Papírkutyák nem tökéletesre csiszolt gyémánt, a közelmúlt igényesen elkészített közönségfilmjei (Kaméleon, Valami Amerika 2., Made in Hungaria) mind színvonalasabbak. Gyöngyössy filmje nem etalon, vagy ha igen, akkor annyiban, hogy ez az a minimum, ahogy a forgatáshoz hozzá kell(ene) állni, hogy ne az olcsó poénok és a könnyű megoldások megúszós attitűdje érződjön a filmen, hanem a tisztelet az alkotótársak, a színészek és a nevetni és szórakozni vágyó nézők iránt.