Sacra Corona

Szent Istvánról az a közkeletű kép alakult ki, hogy megteremtvén a keresztény államot, utána minden az ő elképzelései, szándéka, törvényei és közigazgatási berendezkedése alapján, zavartalan folyamatosságban működött. Holott éppen ellenkezőleg: úgy tűnt, mintha a magyar állam elsüllyedőben lévén, el is tűnik - például mint német-császári vagy bizánci vazallus-tartomány. István király halála után négy király gyilkolta-üldözte egymást huszonöt éven át, majd további negyed századig két királya volt az országnak, serkentve ezáltal is a közérdekű cselekvést akadályozó társadalmi erőket. A végzetes belháború veszélyeit felismerve, András és Béla, a két egymást gyilkoló testvérpár király fiai: Salamon (András fia), Géza és László (Béla fiai) a Szent Istvánt még ismerő Mór püspök tanácsára összefogott. Salamon ugyan alig fél évtizednyi közös hatalomgyakorlás után kivált a testvéri közösségből, viszont Géza és László rendíthetetlen kitartással és türelemmel igyekezett a hazát építeni. Kitűnt ebben László, magas növésű, nagyerejű, szép, okos és bátor férfi, akit a nemzet a társadalom, a nép egyértelműen támogatott. Nemzet és királya egymásra talált. Egyik se győzhetett volna a másik nélkül. László felismeri, hogy népe bizalmának birtokában, isteni küldetés teljesítőjeként el kell fogadnia a királyi hatalmat, István király már-már feledésbe merülő tiszteletét felerősítve, István szentté avatásával meg kell teremtenie az országalapító szent hős tartós kultuszát; harmadjára pedig a mindenkori haladó királyok fölé kell helyezni egy személyektől független, a nemzetet jelképező hatalmat, a Szent Koronát.

Nemeskürty István