Üsd/vágd
Kritika a Ha/Ver című filmről
A Ha/ver egyediségét Mark Millar képregényíró mocskos és kompromisszumot nem ismerő fantáziája adja: az eredeti comic hibája is ugyanez. Millar annyira erőlködik, hogy kifordítsa tengelyéből a műfaj összes konvencióját, hogy a sztorija átfordul véres kaszabolások fárasztóan megrajzolt egymásutánjába. Vaughn szerény képességeivel és minimális változtatásokkal képes formába önteni a képregényt, nincsen szükség olyan radikális módosításokra, mint a Wanted esetében, ahol az eredeti titkos társaság tagjai szabadon gyilkolhattak, rabolhattak, erőszakolhattak minden következmény nélkül. A Ha/ver hősei ugyanazok a mocskosszájú tizenévesek, akiket a papíron láthattunk, csak néhány sarkos pontot, durvább háttérinformációt, kegyetlenebb mellékszálat kellett legyalulni. A lényege érintetlen maradt.
A lényege pedig Dave Lizewski (Aaron Johnson), aki megelégeli, hogy a gimnazisták unalmas, említésre sem méltó középszerében tengődik, ezért egyik nap veszi a bátorságot és az ebay-en rendel magának egy búvárruhát. Képregény-rajongóként pontosan tudja, hogy ez mekkora hülyeség, de nem képes ellenállni. Először csak az utcákat járja, majd amikor észrevesz egy autólopást, beavatkozik. Megverik, megkéselik, sőt, még egy cserbenhagyásos gázolás áldozata is lesz, űm miközben hónapokig épül fel a sérüléseiből, közben megkapja az orvoslás nyújtotta legkézenfekvőbb szuperképességet: fémlapokat ültetnek a testébe, amitől jobban bírja a fájdalmat, és nem adja fel. Nem képes tétlenül nézni egy verekedést és előkapja a hátára szerelt botjait, az emberek azt utcán pedig rögtön a telefonjaikhoz nyúlnak – megszületik Kick/Ass, azaz Ha/Ver, az instant YouTube-szenzáció, akiből egy nap alatt akkora mém lesz, hogy Craig Fergusontól a MySpace-univerzumig mindenki érte rajong. Dave már kéréseket is fogad, az egyik ilyen portyán fut bele a pengékkel félelmetesen bánó tízéves Hit Girlbe (Chloe Moretz) és apjába, a Batman-figura Big Daddy-be (Nicolas Cage). Rajtuk keresztül pedig már nem csak huligánokkal kell felvennie a harcot, hanem a helyi maffiafőnök kiskirállyal (Mark Strong) is.
A Ha/ver innentől kettészakad, egyrészt követjük Dave bénázásait, másrészt pedig Hit Girl és Big Daddy párosának bizarr kapcsolatát is. Az utóbbi sokkal érdekesebb, mint az előbbi, főleg Cage és Moretz teljes beleéléssel előadott, végletekig fokozott apa-lánya kapcsolata miatt. Az egyik első jelenetükben Big Daddy megmutatja lányának, milyen érzés, amikor a golyóálló mellény felfogja a lövedéket. Beteg, de érzelmes pillanat, ahogyan szinte minden jelenet ezzel a két szereplővel. Cage-et rengeteg kritika éri a fékevesztett, mániákus alakításai miatt, de itt az őrülettel kevert szeretet kombinációjában gyönyörűen, ihletetten lubickol. Moretz már gyengébb egyedül, néha azt a benyomást kelti, mint a legtöbb gyerekszínész, akinek olyan mondatokat adnak a szájába, amiket nem igazából ért. Millar képregényében a mocskosszájú beszólások működnek, de amikor egy alsós kislánynak kell ezeket kimondania, erőltetettnek és hamisnak tűnnek. Vaughn ráadásul Hit Girl akciójeleneteit rendszeresen tönkrevágja a zeneválasztásaival, elég bizarr látvány, amikor egy katanákkal hadonászó parókás gyerek rendet vág egy csapat gengszter között, de amikor a Banana Splits-főcímdalára vagy egy agyonhasznált Joan Jett-számra teszi, akkor a filmhez elengedhetetlen faarc mögül előbújik a destruktív, alkotói kikacsintás.
Vaughn egyébként érdekesen kétarcú rendező, mert ha nem hagyja, hogy a jópofáskodás erőt vegyen rajta, bivalyerős akciójelenetekre képes. Hit Girl középső magánszáma mennyei ajándék a képregény-, és videojáték-rajongók számára, az utóbbinak azért, mert a kislány a saját perspektívájából, first person shooterekre jellemző szemszögből és vizualitással hatástalanítja az őröket, az előbbieknek pedig azért, mert az akciót egy stroboszkóp fényénél fejezi be, így nem látunk mozgást, csak állóképeket felvillanni. Vagy ugyanennyire erős Big Daddy, amikor rendet tesz egy raktárban. Az eredeti képregényben egyik jelenet sincsen, viszont Vaughn más, hozzátett jeleneteknél kevésbé érzi az arányokat, bár ezek rendszerint Ha/Ver-rel foglalkoznak. A brit rendező állítólag rengeteget lobbizott és kalapozott, hogy filmjét el tudja készíteni, de olyan a benyomásunk, mintha Hit Girl és Big Daddy párosába szeretett volna bele, és nem a főszereplőn keresztül bemutatott megannyi mondanivalóba.
Amiből akad bőven, a Ha/ver érinti az internetes mémek rövid életét, a hirtelen jött celebséget, a képregény-fanatikusokat, a túlzásba vitt önfeláldozást, a tiniálmok széttörését, a végletes monomániákat és a kiábrándító szülő-gyerek viszonyokat. Kár, hogy mindez smafu, ha van egy vérengző kislányod.
