sex hikaye

A Baltikum és Finnország (A Baltikum és Finnország)

76 min,
travel Color Hungarian

Crew

director Péter Meronka
     

Synopsis

Lengyelországon keresztül közelítjük meg az úgynevezett balti országokat, Litvániát, Lettországot és Litvániát, majd átruccanunk Finnországba, végül pedig Szentpétervárra látogatunk el. Varsóban megállunk a belvárosban, amely a világörökség része, és megcsodáljuk az Óváros-teret. Utunk következő állomása Litvánia fővárosa Vilnius, ahol egyaránt érezhető az európai és az orosz kultúra hatása is. Vilnius óvárosa is a Gedminas toronnyal, a Szent Anna templommal, a Szent Péter-Pál templommal és a Katedrális-térrel a világörökség része, nem véletlenül. A trakai vízvárhoz tett kitérő után megállunk Kaunasban, a keresztek hegyénél, majd máris Lettországban vagyunk, ahol első állomásunk Rundale barokk kastélya, majd következik a főváros, Riga. A Balti-tengertől 15 kilométerre fekvő Riga óvárosa kicsi, de annál szebb. A Jakab templom, a Svéd kapu, a Szent Péter templom, a Fekete fejes ház és a Városháza vár itt a kíváncsi utazóra többek között. Következő megállónk a Gauja Nemzeti Park, majd megnézzük Turaida várát. Az 1988 óta független Észtországban a főváros, Tallin az első látnivalónk a Szent Brigitta kolostor romjaival, az Alexander Nyevszkij székesegyházzal, a Városháza-térrel és Európa legrégebben épült, jelenleg is működő patikájával. Finnországi kitérő után, melynek során megnézzük Helsinkiben a híres sziklatemplomot, a Szenátus teret és az Uszpenszkij katedrálist, valamint a százhúszezer sziget egyikét és a Imatrai víztározót, tovább indulunk utunk utolsó állomása, Szentpétervár felé. "Észak Velencéjének" nevezetességeit felsorolni is hosszú. Ki ne hallott volna már a Péter-Pál erődről, Petrodvorcrőj, az Izsák székesegyházról, a Palota térről, a Sándor-oszlopról, az Ermitázsról, a Téli palotáról vagy at Auróra cirkálóról, nem is beszélve a Néva hídjairól meg a fehér éjszakákról.

pictures
No picture
Video
No video

Links

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!