sex hikaye

Ádám Horváth

 

director, writer, actor

Biography

Rendező, tanár - negyven éve tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (régebben: főiskolán), öt évig volt egyetemi tanárként rektorhelyettes, ma professor emeritus. Az egyik legsokoldalúbb magyar alkotó, körülbelül 3000 mű, köztük csak tévéjátékból 125 kötődik a nevéhez, számos remek filmet és tévés sorozatot készített. Budapesten született 1930-ban. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Agrártudományi Egyetemen kezdte (1948-1949), majd Máriássy Félix tanítványaként szerzett rendezői diplomát a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, 1965-ben. 1966-ban a BBC Training Cours hallgatója, két évvel később RAI ösztöndíjas Rómában. 1957-től dolgozik a Magyar Televízióban, 1967-től vezető rendező, 1994 és 1995 között az MTV elnöke, utána főrendezője. A magyar televíziózás egyik legjelentősebb alkotó egyénisége, több rendezőnemzedék tanára és mestere, aki önálló műfajt teremtve meghonosította például a teleregény műfaját (Szomszédok 1987-1999), legújabb sorozata az Életképek. Főbb díjai: 1970: Balázs Béla-díj 1978: Érdemes Művész 1985: Erkel Ferenc-díj 1990: Kiváló Művész, TV kritikusok életmű-díja 2002: Magyar Köztársaság Középkeresztje 2007: Kossuth-díj

Filmography

director
 
2009 Szóljon a hegedű...
2004 Életképek
1987 Szomszédok
1985 Széchenyi napjai
1983 Osztrigás Mici
1982 "Nevezz csak Cucinak"
Szép szó
1981 Haydn szimfóniái
1979 Csalóka Péter
1977 A Cédrus
Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus
Petőfi
1973 A rosszul őrzött lány
1972 Egy óra - három arc
1969 Próba közben
1967 A gépírók
A csodálatos mandarin
Dohnányi - Változatok egy gyermekdalra
Giuseppe Verdi: Othello
Ferencsik János nyomában
Verdi - Otello
A csengő
writer
 
2004 Életképek
actor
 
2006 A barlangrajztól az internetig

 

Reference

pictures
No picture
Videos
No video

Genres

family educational concert musical portrait dance comedy music
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu