sex hikaye

Márta Mészáros

 

director, screenwriter, actor, director of photography, producer

Biography

Magyar rendező és forgatókönyv író. Kispesten született, később családja a Szovjetunióba került, ahol édesapja Mészáros László szobrászművész, a sztálinista terror áldozatául esett. Mészáros Márta a moszkvai Össz-szövetségi Filmművészeti Főiskolán (VGIK) 1956-ban kapott diplomát. 1956 és 1958 között a bukaresti Alexandru Sagia Stúdióban készített dokumentumfilmeket. Hazatérve egy évtizeden keresztül népszerű tudományos oktató - és dokumentumfilmek rendezője. Játékfilmesként 1968-ban mutatkozott be az Eltávozott nap (1968) című munkájával. Pályafutásának első korszakában főként a nők döntéshelyzetei, a magatartásukban megnyilatkozó értékvonzódások és attitűdök foglalkoztatták, Holdudvar (1968), Szép lányok ne sírjatok (1970), Szabad lélegzet (1973). A hetvenes évek filmjei: Örökbefogadás (1975), Kilenc hónap (1976), Ők ketten (1977), Olyan mint otthon (1978), Útközben (1979), Anna (1981) - rangos díjakat nyertek nemzetközi fesztiválokon, ennek köszönhetően Mészáros Márta egyike lett a külföldön leginkább számon tartott filmalkotóinknak. A rendezőnő pályájának harmadik fő szakaszát a '80-as évek jelentik, amidőn sorra születnek a Napló-trilógia darabjai: Napló gyermekeimnek (1983), Napló szerelmeimnek (1987), Napló apámnak, anyámnak (1990). Ebben az időszakban készült még a Piroska és a farkas (1988) című mesefilm. A Magzat (19993) című filmjében visszatért a sajátos asszonyi életproblémák ábrázolásához.

Filmography

director
 
2012 Hungary 2011
2009 Utolsó jelentés Annáról
2004 A Temetetlen halott - Nagy Imre naplója
A Temetetlen halott - Nagy Imre naplója- rendezői változat
2002 A nő és a politika - Petschnig Mária Zita
A nő és a politika - Jászai Joli néni
A nő és a politika - Jókai Anna
A nő és a politika - Heller Ágnes
2000 A csodálatos Mandarin
1999 Kisvilma - Az utolsó napló
1998 A szerencse lányai
A három dátum 1939,1956,1980.
1995 A hetedik szoba
1993 A magzat
1990 Napló apámnak, anyámnak
1988 Piroska és a farkas
1987 Napló szerelmeimnek
1984 Délibábok országa
1982 Napló gyermekeimnek
1981 Anna
1980 Az örökség
Útközben
1979 Olyan mint otthon
1977 Ők ketten
1976 Kilenc hónap
1975 Örökbefogadás
1973 Szeptember végén
Szabad lélegzet
1970 Szép leányok, ne sírjatok!
1968 Eltávozott nap
Holdudvar
1962 Borsos Miklós
A nő és a politika - Szepes Mária
screenwriter
 
2009 Utolsó jelentés Annáról
2004 A Temetetlen halott - Nagy Imre naplója
1999 Kisvilma - Az utolsó napló
1998 A szerencse lányai
1995 A hetedik szoba
1990 Napló apámnak, anyámnak
1988 Piroska és a farkas
1987 Napló szerelmeimnek
1982 Napló gyermekeimnek
1981 Anna
1980 Útközben
1979 Olyan mint otthon
1977 Ők ketten
1976 Kilenc hónap
1975 Örökbefogadás
1973 Szabad lélegzet
1968 Holdudvar
Eltávozott nap
actor
 
2003 Anyaszemmel a kamera mögött
director of photography
 
1975 Örökbefogadás
producer
 
2000 A csodálatos Mandarin

 

Reference

pictures
No picture
Videos
No video

 

Credited with

Nowicki Jan - actor  (18)
Éva Kármentő - editor  (7)
Éva Pataki - director  (6)
Nyika Jancsó - director of photography  (6)
Lili Monori - actor  (5)
Adél Kováts - actor  (4)
János Kende - director of photography  (4)
Mari Szemes - actor  (4)

Genres

family drama portrait historical
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu