Bea Palya
actor, music
Biography
Az Artisjus-díjjal jutalmazott Palya Bea kisgyerekkora óta táncol és énekel. Éneklésének alapját a magyar népzene adja: a Zurgó, majd a Kárpátia együttesben a moldvai dalokban mélyült el, emellett foglakozik bolgár, cigány, perzsa zenével is. Mindeközben más zenei irányzatokban is részt vesz, feltűnt a Laokoón együttesben, tagja volt Szőke Szabolcs Hólyagcirkusz Társulatának, majd Monori Andrással megalapította a Folkestrát.
Bea 2002-ben szerzett diplomát az ELTE néprajz szakán, aztán párizsi ösztöndíjat kapott, melynek révén egy indiai énekes mellett folytathatta tanulmányait.
2003-ba jelent meg Ágról-ágra címmel első szólólemeze, nyáron pedig meghívták az Athéni Kulturális Olimpiára. Bea hangjának természetessége az, ami legelőször megragadja a hallgatót, az a közvetlen báj, ami talán a népdaléneklés sajátja. Az a kifinomult, mégis mesterkéletlen tisztaság, amely segít, hogy a legőszintébb módon, egyszerűen, mégis csodálatos árnyalatokkal gazdagon kelthesse életre a dalokat, tudatos művészi átéléssel és odaadással, humorral és bölcsességgel.
Filmography
Reference
Credited with |
Béla Paczolay
- director
Francisco Gózon
- director of photography
Gáspár Nagy
- actor
Hollósi G. Zsuzsanna
- producer
István Dala
- director
István Vigh
- production manager
Iván Markó
- actor
Judit Gáspár
- news-editor
Katalin Pitti
- actor
Kriszta Bódis
- director
Krisztina Egerszegi
- actor
László Gyimesi
- editor
László Hollós
- news-editor
László Tolcsvay
- actor
Mária Takács
- director of photography
Márton Vizkelety
- director of photography
Miklós Melocco
- actor
Sándor Csoóri
- actor
Sándor Román
- actor
Sándor Tímár
- actor
Sándor Várkonyi
- director of photography
Szilvia Sunyovszky
- actor
Vilmos Zsigmond
- actor
Zsolt Tóth
- director of photography
|
Genres
educational
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu
Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
Links |
Port.hu |