sex hikaye

Csaba Ivánka

 

actor, music

Biography

1973-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán, Vámos László növendékeként. Színházrendezői tanulmányait 1987-ben fejezte be. Pályája kezdetén a Bartók Színház, majd 1974 és 1981 között a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1982-től a Nemzeti Színház művésze, emellett a Madách Színházban, a Radnóti Színpadon, az Arany János Színházban, valamint a Veszprémi Petőfi Színházban és a Katona József Színházban játszott vendégművészként. 1968-ban Rajz János-díjat kapott, majd 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1995-ben Tamási Áron-díjjal ismerték el munkáját. A Nemzeti Színház felkérésére elkészítette Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című művének színpadi adaptációját. Hagyatékban maradt Óceán című rockoperája, melyet Nagy Árpáddal közösen írt. Színészi és rendezői pályafutása mellett alapítója, zeneszerzője, szövegírója, valamint énekese volt az 1982-ben létrejött Topó Neurock Társulatnak, majd 1994 és 1996 között a Topó Hungarock Trupp-nak. Ivánka Csaba korai tragikus halálát követően családja 2000-ben alapítványt hozott létre emlékére és a magyar színházművészet támogatására.

Filmography

actor
 
2001 Neurock
1985 A hét varázsdoboz
1981 Rest Miska
1973 Giordano Bruno megkísértése
Gazdag szegények
music
 
2001 Neurock
pictures
No picture
Videos
No video

Genres

family portrait
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu