Print

Gaál János Gyulai

 

music

Biography

Pályája elején hegedűs volt az Állami Hangversenyzenekarban, majd korrepetitorként dolgozott a Budapesti Operett Színházban, ahol olykor hegedült és zongorázott is, ha a helyzet megkívánta. Ezt követően a Bartók-terem zenei vezetője lett. 1956-ban I. Zongoraversenyével díjat nyert Belgiumban. 1959-től 25 éven keresztül dolgozott a Magyar Rádióban, innen ment nyugdíjba is. A Magyar Rádió képviseletében több alkalommal szerepelt Lipcsében, Drezdában és Berlinben. 1966-ban az ő szerzeményével, a Nem leszek a játékszered című dallal nyerte meg Kovács Kati az első Táncdalfesztivált. 1980-tól 1990-ig a müncheni Bajor Rádió külső munkatársa volt, ahol hangszerelt, vezényelt és számos művét szalagra rögzítette. Sikeres musicaljei - például a Hárman Párizsban - gyakran szerepeltek a színházak és a rádió műsorán. Alkotott a komolyzene műfajában is: két zongoraverseny és egy hárfaverseny után idősebb korában komponálta hegedűversenyét és igényes kamarazenei darabjait. Mindezek mellett filmzenék és színpadi kísérőzenék mestere is volt. Díjai: Hubay-díj - 1941 Erkel-díj - 1967 A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje - 1994 Huszka-díj az Artisjus Szerzői Jogvédő Hivataltól - 1994 A Magyar Rádió eMeRTon életműdíja - 2004 Fényes Szabolcs-díj a Zeneszerzők Szövetségétől

Filmography

music
 
1974 Aranyborjú
1973 János vitéz
1969 Az idő ablakai
1968 A Hamis Izabella
1965 Már nem olyan időket élünk
1963 A szélhámosnő
1962 Lopott boldogság
1960 Az arcnélküli város
Kálvária

 

Credited with

János Körmendi - actor  
Antal Farkas - actor  
Antal Páger - actor  
Árpád Gyenge - actor  
Ferenc Kállai - actor  
Géza Tordy - actor  
György Bárdy - actor  
István Sztankay - actor  
Iván Darvas - actor  
László Bánhidi - actor  
Miklós Gábor - actor  
Miklós Herczenik - director of photography  
Ottó Forgács - director of photography  
Szabó Gábor Mády - actor  
Tamás Fejér - director  
Tamás Sipos - dramaturg  
Albert Gaál - writer  
Andonov Iván - actor  
Anikó Nagy - actor  
Attila Csepela - director of photography  
Attila Nagy - actor  
Balázs Tardy - actor  
Barta Lajos H. - writer  
Béla Barsi - actor  
Béla Ernyey - actor  
Csaba Nagy - director of photography  
Edit Soós - actor  
Endre Harkányi - actor  
Endre Marton - director  
Ervin Kibédi - actor  
Erzsi Hegedűs - actor  
Erzsi Máthé - actor  
Erzsi Pártos - actor  
Erzsi Pásztor - actor  
Éva Ruttkai - actor  
Éva Spányik - actor  
Éva Vass - actor  
Ferenc Bessenyei - actor  
Gábor Agárdy - actor  
Gábor Kiss - actor  
Géza Simon - actor  
György Cserhalmi - actor  
György Györffy - actor  
György Illés - director of photography  
György Miklósy - actor  
György Pálos - actor  
Gyula Mészáros - director  
Hédi Váradi - actor  
Imre Antal - actor  
Imre Bencsik - writer  
Imre Sinkovits - actor  
Irén Psota - actor  
István Balázs - actor  
István Bujtor - actor  
István Iglódi - actor  
István Kállai - screenwriter  
István Pásztor - director of photography  
Iván Henrik - director of photography  
János Csányi - actor  
János Görbe - actor  
János Kovács - actor  
János Makláry - actor  
Józsa Hacser - actor  
József Bihari - actor  
József Madaras - actor  
József Tuli - screenwriter  
Kati Kovács - actor  
Klára Kassai - director of photography  
Lajos Őze - actor  
Lajos Tándor - actor  
László Csákányi - actor  
László Drégely - set designer  
László Gyurkó - writer  
László Kalmár - director  
László Márkus - actor  
László Nádasy - director  
Lauró István Bácskai - director  
Lili Monori - actor  
Luca Karall - dramaturg  
Marcell Jankovics - director  
Mária Garamszegi - actor  
Mária Majczen - actor  
Mária Mezey - actor  
Mária Rákosi - actor  
Mihály Morell - editor  
Miklós Benedek - actor  
Miklós Bíró - director of photography  
Miklós Markos - screenwriter  
Miklós Szinetár - director  
Nelly Vágó - costume designer  
Nusi Somogyi - actor  
Pál Horváth - actor  
Péter Balázs - actor  
Péter Bársony - sound engineer  
Péter Huszti - actor  
Péter Kuczka - writer  
Péter Szász - screenwriter  
Péter Szoboszlay - screenwriter  
Sándor Kőmíves - actor  
Sándor Pécsi - actor  
Sándor Petőfi - writer  
Sándor Siménfalvy - actor  
Szilvia Dallos - actor  
Tamás Major - actor  
Tibor Molnár - actor  
Tyszkiewicz Beata - actor  
Viola Orbán - actor  
Zoltán Bacsó - director of photography  
Zoltán Farkas - editor  
Zoltán Gera - actor  

Genres

drama crime sci-fi comedy
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |