sex hikaye

Félix Lajkó

 

music, actor, contributor

Biography

Lajkó Félix Topolyán (Vajdaság) született 1974. december 17-én. Első hangszere a citera volt, amellyel tíz éves korában ismerkedett meg. Hegedűt az általános iskola 6. osztályában vett a kezébe először. Az alsó fokú zeneiskolát három év alatt végezte el Kishegyesen. A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Budapestre kölcsönkért hegedűvel, ahol a Dresch Quartett tagja lett. Azóta ingázik Budapest és Szabadka között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot. Sok neves együttessel és egyéniséggel dolgozott együtt. Tagja volt Szabados György együttesének, a Makúznak és Boris Kovač zenekarának, a Ritual Novának. Számos alkalommal fellépett a világhírű japán bhutó táncossal, Min Tanakával, a francia Noir Désir zenekarral. Számos koncertet adott a Londonban élő román hegedűművésszel, Alexander Balanescuval, Boban Markovič rézfúvós roma zenekarával. Több színházi előadáshoz írt zenét. Egyebek közt a Szabadkai Népszínház Közellenség című darabjának teljes zenei anyagát szerezte, de az Orléans-i Jozef Nadj is rendszeresen kéri fel zenei kíséret komponálására és szerzett már zenét Bozsik Yvette koreográfiájához is. A jugoszláviai Ljubiša Samardžič: Kerekek című filmjének teljes zenei anyagát ő szerezte. Nevéhez fűződik az 1998-as szarajevói kulturális fesztiválnak, a Sarajevska Zima himnuszának megkomponálása. Számos nagyjátékfilmben szerepelt és róla forgatta Jancsó Miklós: Játssz Félix, játssz! című kisfilmjét. Írt zenét a Velencei Biennálé Új Atlantisz felé című projektjéhez 2000-ben. Hegedűjátékával elbűvölte Tokió, Amszterdam, Berlin, Pozsony, Prága, Budapest, Brassó, Belgrád, Szarajevó, Ljubljana, Frankfurt, Lyon, Bordeaux, Velence, Verona, Edinburgh, London, Ulm zeneértő közönségét. Visszatérő vendége a párizsi Théâtre de la Ville színpadának, 2001-ben vendége volt zenekarával Pina Bausch wuppertali fesztiváljának és játszott 2000-ben a monacói Grimaldi Fórum kulturális konferenciaközpont megnyitóján.

Filmography

music
 
2008 Delta
2004 Madzag
2002 Jancsó forgat
Switch Center
1999 Magyarok a Balkáni Háborúban 1991-1997
Rom és virág
1998 Visszatérés (Kicsi, de nagyon erős 2.)
Nyári mozi
Keresztutak
Országalma
1997 A nagy fejedelem
actor
 
2008 Delta
2006 Örömkoncert 2006.
1998 Nyári mozi
1997 A nagy fejedelem

 

Reference

pictures
No picture
Videos
No video

Genres

drama educational experimental concert portrait satire
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu